Ezek a kérdések segítenek a csapattagjaid jobb megismerésében
A sorozatunk első részében azt jártuk körbe: miért is olyan fontos a csapatmunka a munkahelyen, és miért lényeges azt fejleszteni. Az előző részben pedig a jól teljesítő és elkötelezett csapatok ismérveiről írtunk. A harmadik részben tippet adunk ahhoz, hogy vezetőként hogyan tudsz hatékonyan és a csapat integritását erősítve támogatást adni a munkahelyi célkitűzésekhez.

A csapat hangulatát, jóllétét, hatékonyságát nagy részben annak vezetője határozza meg. Ő hozza a döntéseket, szervezi a munkát, rajta múlik, hogy a csapattagok mennyire lojálisak a csapathoz, a szervezethez. Ő a követendő minta. Ahogy ő áll a céges célokhoz, problémákhoz, az a csapattagokra is jelentős hatással van. 

Vagy felveszik a vezető hozzáállását, magatartását vagy, ha nem tudnak azonosulni a vezető értékrendjével, vezetési stílusával, döntéseivel, elhagyják nem csak a csapatot, de a szervezetet is. Tehát kiemelten fontos, hogy a vezető is nyitott legyen a fejlődésre és részt vegyen a teljes fejlesztési folyamatban.

Egy jó csapatfejlesztéshez a tagok erősségeinek megismerése és a pontos célkitűzés elengedhetetlen.

A célok kitűzése a csapatmunka javításának szerves része. Hogyan tudnák az emberek azt csinálni, amihez a legjobban értenek, ha 

a) nem tudják, hogy mit kellene csinálniuk, és

b) nem kapnak időt arra, hogy átgondolják, mi az, ami energiát ad nekik?

Elsőre a legtöbb vezető azt mondja, hogy…

…de hát én ismerem az embereim, tudom, hogy melyik feladatot kinek érdemes odaadni. 

Ez azoknál a vezetőknél, akiknek van idejük vagy igényük arra, hogy figyelemmel legyenek erre, illetve nem ítélkeznek elhamarkodottan, részben igaz is. Mi van azonban akkor, amikor nem sikerül a mindennapi munkavégzés során objektív, tiszta megfigyeléseket végezni, hogyan lehet pontosabb képet kapni?

Véleményem szerint érdemes ehhez külső segítséget kérni, hiszen sokszor a tapasztalataink, a megszokás és az előítéleteink megakadályozzák az objektív képalkotást, vakfoltokat hozva létre. Egy külső szem, illetve egy felmérés segíthet megőrizni az objektivitást. 

Azonban, ha szeretnénk először magunk tudatosabban ránézni a csapatunkra, annak az egyik legegyszerűbb módja, hogy rendszeresen beszélgessünk a csapat tagjaival (1on1).

Igyekezzünk az alábbi kérdésekre választ kapni ezeken a személyes beszélgetéseken:

1. Mit szeretnek a munkájukban, milyen feladatokat végeznek szívesen és mit kevésbé? 

2. Mik azok a feladatok, amikben úgy érzik, igazán jók? 

3. Van-e olyan feladat, amit még szívesen magukra vállalnának, mert úgy érzik, jók lennének benne? 

4. Mire lenne szükségük ahhoz, hogy a tehetségüknek megfelelő munkát tudjanak a csapatban végezni, mi az, amit ők tudnak felajánlani a csapatnak? 

Mihez kezdjünk a kapott válaszokkal?

1. Pontosan jegyezzük fel őket, hogy később is használni tudjuk, legyen lehetőség a visszamérésre, esetleges korrekciókra. 

2. Tartsuk szem előtt a válaszaikat és adjunk nekik esélyt megmutatni a tehetségüket. 

3. Ha lehet, szervezzünk át néhány feladatot az új információk birtokában, illetve az új projekteknél vegyük figyelembe azokat.

4. A további beszélgetések során kérjünk és adjunk is visszajelzést arra, hogy úgy javul-e a munkája, ahogyan szeretné? Képes-e például hatékonyabban vagy kevesebb hibával elvégezni a dolgokat? Elégedettebb-e a munkájával? 

5. Segítsünk megismertetni a különböző erősségeket a kollégák között is. A csapattagok egymás erősségeiről szerzett ismereteiket felhasználják a tervezéshez, stratégia-alkotáshoz, elemzéshez és cselekvésük irányításához. 

6. Ezután továbbra is fektessünk energiát az erősségek fejlesztésébe, képzések, mesterképző csoportok, szakmai fejlődés és egyéb módokon.

Ne feledjük, az elején lehet, hogy nehéz lesz pontos válaszokat kapni a munkatársaktól. A megfelelő tudatosság és önreflexió fejlesztendő terület lehet. Ezért is nagyon fontos, hogy rendszeresen beszéljünk a kollégákkal erről és az, hogy vezetőként magunknak is tegyük fel ezeket a kérdéseket. Igyekezzünk minél pontosabban megfogalmazni a válaszainkat, hogy példát tudjunk mutatni, segíteni tudjuk a munkatársakat a lehető legnagyobb tudatosság és megértés felé vezető úton.

További hasonló tartalmakért látogass el az Eureka Games oldalára!