Egyre gyakrabban találjuk szembe magunkat azzal a kérdéssel, hogy mit jelent tisztelni a másikat, és miért válik egyre nehezebbé a tisztelet gyakorlása a mindennapjainkban.
Sokat beszélünk a tiszteletről. Elvárjuk a családunkban, a munkahelyünkön, az emberi kapcsolatainkban és a társadalmi együttélés során. Gyakran mondjuk, hogy „add meg a tiszteletet”, vagy hogy „a tiszteletet ki kell érdemelni”.
Valójában meg tudjuk-e fogalmazni, mit is jelent ez a szó? És ami talán még fontosabb: tudjuk-e, hogyan kell tisztelni egy másik embert a gyakorlatban?
A tisztelet alapvetően annak felismerése és elismerése, hogy a másik embernek – hozzánk hasonlóan – saját értékei, érzései, gondolatai, tapasztalatai, szükségletei és határai vannak. A tisztelet azt jelenti, hogy a másikat önmagában is értékes embernek tekintjük, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e vele, szimpatikus-e számunkra, vagy milyen társadalmi pozíciót tölt be.
És egy fontos különbség: A tisztelet nem egyenlő az egyetértéssel. Nem jelent feltétlen engedelmességet, alárendelődést vagy konfliktuskerülést. Tisztelhetek valakit úgy is, hogy egészen másként gondolkodom, mint ő. Megkérdőjelezhetem a véleményét, vitatkozhatok vele, sőt nemet is mondhatok neki. A kérdés az, hogy mindezt hogyan teszem.
A tisztelet tehát nem csupán belső hozzáállás, sokkal inkább olyan érték, amely a viselkedésünkben válik láthatóvá:
- abban, ahogyan meghallgatunk valakit,
- ahogyan beszélünk hozzá,
- ahogyan reagálunk, amikor nem értünk egyet
- ahogyan figyelembe vesszük az idejét, az érzéseit és a személyes határait.
És talán éppen itt kezdődik napjaink egyik legfontosabb társadalmi problémája.
A tisztelet és a modern társadalom ellentmondása
Olyan világban élünk, amely egyre nagyobb hangsúlyt helyez az egyéni teljesítményre, a sikerre, az önérvényesítésre és a láthatóságra. Arra ösztönöz bennünket, hogy képviseljük magunkat, mondjuk el a véleményünket, álljunk ki az érdekeinkért, legyünk határozottak, és érjük el a céljainkat.
Önmagukban ezek fontos és értékes törekvések.
A probléma ott kezdődik, amikor az önérvényesítés fontosabbá válik a másik ember figyelembevételénél:
- amikor a saját igazunk bizonyítása fontosabb lesz, mint a másik megértése
- amikor a beszélgetés már sokkal inkább szól az egyéni győzelemről, háttérbe szorítva a kölcsönös megismerést
- amikor a másik véleményét minél gyorsabban megcáfolni akarjuk, nem megérteni
- és amikor a társadalmi státusz, a teljesítmény vagy a pozíció határozza meg, kinek mennyi tiszteletet adunk.
Felmerül a kérdés: miközben megtanultuk egyre határozottabban képviselni önmagunkat, nem felejtettünk-e el közben figyelni egymásra? Pedig a kettő nem zárja ki egymást. Lehetek önazonos, határozott és sikeres úgy is, hogy közben tisztelem a környezetemben élőket.
A tisztelet nem egyéni kiváltság, hanem közös kultúra
A tiszteletet gyakran úgy kezeljük, mint valamit, amit a másiktól várunk.
- „Engem tiszteljenek.”
- „Velem így nem lehet beszélni.”
- „Én megérdemlem a tiszteletet.”
Milyen gyakran tesszük fel magunknak a kérdést? - Én hogyan adom meg a tiszteletet másoknak? A tisztelet kultúrája ugyanis nem ott kezdődik, hogy mit várunk el másoktól, hanem ott, hogy milyen viselkedési mintát képviselünk mi magunk.
A kultúra nem pusztán szabályokból, hagyományokból vagy kimondott értékekből áll. A mindennapi viselkedésünkben él tovább. Abban, ahogyan egy vezető beszél a munkatársával. Ahogyan egy ügyfél bánik az ügyintézővel. Ahogyan a szülő meghallgatja a gyermekét. Ahogyan egy vitában kezeljük azt, akinek más a véleménye. Ezek az apró, ismétlődő helyzetek formálják azt a közeget, amelyben élünk.
Ha a tisztelet hiánya válik megszokottá, idővel természetesnek kezdjük tekinteni a félbeszakítást, a lekezelő hangnemet, a másik érzéseinek figyelmen kívül hagyását vagy a nyilvános megszégyenítést. A tiszteletlenség így nem csupán egyéni viselkedési probléma lesz, hanem közösségi mintává válhat.
Ugyanez azonban fordítva is igaz. A figyelem, a méltányosság, a türelem és a kulturált véleménykülönbség szintén tanulható és továbbadható. A tisztelet kultúráját minden egyes találkozásunkban épp úgy tudjuk építeni, mint gyengíteni.
Képzeljünk el egy munkahelyi megbeszélést. Valaki éppen egy ötletét ismerteti. Még nem fejezte be a mondatát, amikor egy kollégája közbevág:
„Ez így nem fog működni. Már próbáltuk.”
A beszélő elhallgat. Lehet, hogy a közbeszólónak szakmailag igaza van. Lehet, hogy valóban van tapasztalata a témában. Még az is lehet, hogy segíteni szeretne. Ezzel együtt a kommunikációjával közben azt az üzenetet közvetítheti, hogy a másik gondolata nem érdemel teljes figyelmet. Mi történne ugyanebben a helyzetben, ha a kolléga megvárná a gondolat végét, majd így reagálna?
„Értem, milyen irányban gondolkodsz. Nekem van egy korábbi tapasztalatom, ami miatt látok néhány kockázatot. Megoszthatom?”
A szakmai vélemény nem változott. Az egyet nem értés sem tűnt el. Mégis egészen más emberi helyzet jött létre. Az első esetben a másik fél könnyen elutasítást és leértékelést élhet meg. A második esetben megmarad a méltósága, és nagyobb eséllyel lesz nyitott az eltérő véleményre. Ez a tisztelet gyakorlati jelentősége.
Nagy tévedés, hogy mindig kedvesnek kell lennünk, vagy hogy minden véleményt el kell fogadnunk. Az viszont rendkívüli jelentőséggel bír, hogy a másik ember méltóságát akkor is megőrizzük, amikor nem értünk vele egyet.
Hogyan reagáljunk, amikor velünk szemben hiányzik a tisztelet?
A tisztelet kultúrájának kialakítása nem vonja magával, hogy szó nélkül kell tűrnünk a tiszteletlen viselkedést. Éppen ellenkezőleg. A tiszteletteljes kommunikáció része az is, hogy képesek vagyunk világosan, határozottan és méltósággal jelezni, ha egy helyzet számunkra elfogadhatatlan. Ehhez azonban fontos különbséget tenni a másik ember minősítése és a viselkedésének visszajelzése között.
Ha azt mondjuk: „Te mindig tiszteletlen vagy!”, akkor könnyen védekezést vagy támadást váltunk ki. Ha viszont így fogalmazunk: „Amikor félbeszakítasz, azt érzem, hogy nem tudom elmondani a gondolataimat. Szeretném, ha végig hallgatnánk egymást.”, akkor nem a másik személyét támadjuk, hanem egy konkrét viselkedést nevezünk meg, annak hatásával együtt.
Ez nem garantálja, hogy a másik azonnal változtatni fog. Mégis lehetőséget ad arra, hogy a konfliktus ne újabb tiszteletlenséget szüljön, hanem egy tudatosabb párbeszéd kezdete legyen.
A változás egyik fontos eszköze tehát a példamutatás és a következetes határhúzás. Nem kell elfogadnunk a tiszteletlenséget ahhoz, hogy mi magunk tiszteletteljesek maradjunk.
A tisztelet jövője a mindennapi döntéseinken múlik
Talán ideje lenne újra beszélnünk arról, mit jelent a tisztelet, és hogyan jelenhet meg a modern ember életében. Nem a régi, hierarchikus viszonyok feltétlen engedelmességét kell visszahoznunk. Nem is az önérvényesítésről vagy az egyéni szabadságról kell lemondanunk. Szükséges megtalálnunk azt az egyensúlyt, amelyben az önmagunk iránti tisztelet és a mások iránti tisztelet egyszerre érvényesülhet.
Mert a tisztelet nem gyengeség, nem meghátrálás és nem is a saját érdekeink feladása. A tisztelet annak a felismerése, hogy az emberi kapcsolataink minősége a mellett, hogy mennyire tudjuk érvényesíteni a saját akaratunkat, attól is függ, mennyi teret tudunk adni a másik embernek. És végül talán érdemes feltennünk magunknak egy egyszerű kérdést:
Ha mindenki úgy beszélne másokkal, ahogyan én beszélek velük, milyen világban élnénk?


