hero
2022. január 25. 08:00
Te vezető vagy menedzser vagy?
Manapság a két legismertebb szerep a szervezeti vagy csoportos hierarchia csúcsán a Vezető és a Menedzser. Sokszor szinonimaként használjuk őket, mások pedig határozottan valamelyikként definiálják magukat.

De mégis, van-e különbség a két vezetői típus között, és ha van, akkor az számít-e bármit?

Egyes szerzők szerint igenis van eltérés a két szerepkör között: 

A Vezető az, aki a jó dolgokat teszi, a Menedzser pedig az, aki jól teszi a dolgát” (Peter Drucker).

Az amerikai üzleti szemlélet pedig azt mondja, hogy a Menedzser arra fókuszál, hogy a feladatok időben, költségben, a céloknak megfelelően el legyenek végezve – vagyis a pontos végrehajtásra és az irányításra – míg a Vezető a változásra és az innovációra fókuszál. A munkatársakra gyakorolt hatásukat tekintve egyesek a Vezetőre úgy tekintenek, mint akit a többiek követnek, míg a Menedzserre, mint akinek a többiek dolgoznak.

A Gallup éveken átnyúló kutatást vezetett (mely folyamatosan, a mai napig is tart), melyben megvizsgálta, hogyan változott a Vezetők és a Menedzserek szerepének megítélése napjaink munkahelyi kultúrájában.

Mert egy pillanatig ne legyen kétségünk afelől, hogy a vezetői szerepeinket nem az üzleti módszertanok, menedzsmentről szóló könyvek és biznisz-guruk határozzák meg. Ez tisztán szervezeti kulturális kérdés, ahol a szervezeti dinamika és hálózat és a személyes attitűdök alakítják ki a felelősségi köröket.

Hol tartunk tehát ma? 

 A nap végén a Vezetők és a Menedzserek egyaránt két dologra összpontosítanak: az emberek fejlesztésére és a csapat (vagy a szervezet) sikerére.

Vezetők: Hagyományosan ők a felelősek az átfogó stratégiai jövőkép kialakításáért.

Menedzserek: Ők azok, akik “elvégzik a dolgokat”, végrehajtják a vezetői irányt és irányítják a csapatokat.

A munka világának folyamatos változásával azonban a Vezetők és a Menedzserek szerepe közötti határvonal egyre inkább elmosódik.

A globalizált üzleti élet változó, mozgékony és dinamikus. Ennek eredményeképpen a vezetők szerepe sokkal többé vált, mint a munka ellenőrzése és a dolgozók felügyelete – és a Gallup szerint egy munkahelyi csapat elkötelezettségére körülbelül 70%-ban a vezetőnek van hatása. Ezek a vezetők pedig stratégiaalkotók, példaképek, szervezők – és a sort folytathatnánk.

Ezek a vezetők azonban egy szóval nem illethetők: már nem főnökök.

Forrás: [eureka] blog

Az elvárás tehát az, hogy a Menedzser illetve a Vezető inkább legyen coach, mint főnök.

A legnagyobb különbség a Vezető és a Menedzser között az, hogy hol helyezkednek el egy szervezeten belül. A Menedzser az, aki általában az emberek vezetéséért felelős, míg a Vezető azokért felel, akik vezetik a többieket. A Vezetők inkább a stratégiai jövőkép kialakításáért felelősek, és egy kicsit távolabb vannak a frontvonaltól. A Menedzserek inkább a tényleges munka elvégzéséért felelősek.

A nap végén azonban leginkább az számít majd, az embereid hogyan működnek melletted. Elkötelezettek, motiváltak, innovatívak, őszinték és célra tartóak. Ha ők jól érzik magukat és a szervezetet a csillagokba röpítik, akkor teljesen mindegy, hogy hívnak téged. Akár még lehetsz főni is.

További hasonló tartalmakért látogass el az [eureka] blogjára!