Miért választottad a HR szakmát?

Közgazdasági szakközépiskolában végeztem ügyvitel szakirányon, és tanulás közben rájöttem, hogy a számok és a papírmunka mellett nekem szükségem van arra, hogy emberekkel foglalkozhassak – úgy éreztem, talán ez a legfontosabb dolog, ami motiválni fog majd engem. Azért is jelentkeztem a Budapesti Gazdasági Egyetem emberi erőforrások alapképzési szakára, mert úgy gondoltam, hogy a HR lesz a legtesthezállóbb karrier számomra, hiszen ezen a területen számos ponton kapcsolódhatunk a munkavállalókkal, akár közvetlen, akár közvetett módon. Immáron másfél év tapasztalatai igazolják az elképzeléseimet.

Hogyan képzeled el az ideális karrierutad, és milyen lépéseket teszel ennek elérése érdekében? 

A karrierutamat tekintve már korábban is az volt az elképzelésem, hogy nem a szolgáltató oldali-, hanem a vállalati HR-hez szeretnék csatlakozni. Jelenleg egy országos vállalatnál dolgozom, aminek megvannak a maga előnyei és hátrányai is, ezért a jövőben inkább egy közepes méretű vállalatnál szeretném folytatni a tevékenységemet, ahol a szervezet működése jobban átlátható, így szélesebb körre terjedhetne ki a felelősségem és ráhatásom egyes munkafolyamatokra. Azt gondolom, hogy a gyakorlati tapasztalatgyűjtés, a folyamatos tanulás és önmagunk fejlesztése nagyon fontos ebben a szakmában, így én is erre törekszem a céljaim megvalósítása érdekében.

Mi motivál téged leginkább a munkában, és hogyan tudják ezt a munkáltatóid támogatni?

A mindennapi feladataim elvégzése – egy toborzás elindítása vagy megerősítése – során az motivál, hogy nemcsak a leendő munkavállalók felvételét segítem elő, hanem hozzájárulok az egész vállalat hatékony működéséhez is. Szeretem, hogy a munkaköröm megengedi, hogy kreatív munkát is végezzek, hiszen szabad kezet kapok egy-egy döntés meghozatalát illetően, vagy például egy állásbörze megszervezésekor a saját ötleteimet valósíthatom meg. A vezetőm azzal támogat ebben, hogy elvárja tőlem az önálló munkavégzést, ami elsőre talán néhányaknak ijesztőnek tűnhet (eleinte persze nekem is az volt), viszont ez lehetőséget ad a fejlődésre és természetesen mindig megkapom a megfelelő segítséget, amennyiben szükségem van rá.

Hogyan kezeled a munkahelyi stresszt, és milyen technikákat alkalmazol a feltöltődéshez?

Az igazat megvallva, nekem nem túl jó a kapcsolatom a stresszel, viszont tisztában vagyok azzal, hogy nem tudom kiiktatni az életemből sem a munka, sem a magánélet terén. Ennek az a pozitív hozadéka, hogy a munkámban képes motiválni egy stresszesebb szituáció, mert arra biztat, hogy minél jobb teljesítményt nyújtsak. Ezekben a helyzetekben próbálok nyugodt maradni, és arra koncentrálni, amit éppen csinálok, s amint sikerül, mindig megünneplem és egyfajta győzelemként fogom fel. Az is hajtóerőként szolgál ilyen esetekben, hogy a szeretteim hisznek bennem és büszkék a sikereimre. Ezen felül a munkahelyem is támogatja, hogy könnyebben kezeljem a stresszt: időnként minitréningeket tartanak nekünk ilyen és hasonló témakörökben is.

Hogyan viszonyulsz a hagyományos munkaidőhöz, és milyen alternatív munkarendeket tartanál előnyösnek?

A hagyományos munkaidőről azt gondolom, hogy sokak számára megfelelő és hatékony, viszont személy szerint úgy érzem, hogy a rugalmas munkaidő sokkal nagyobb szabadságot adhat egy munkavállalónak, ezért is részesítem előnyben. Mivel jelen pillanatban is ilyen munkarendben dolgozom, ismerem az időmenedzsmentre gyakorolt pozitív hatását: a megszabott munkaidőkeretben saját magam dönthetem el, hogy milyen időintervallumban dolgozom le a napi 8 óra munkaidőt. A mai rohanó világban úgy hiszem, nagyon fontos, hogy megfelelő balanszot tudjunk tartani a munka és a magánélet között, és a rugalmas munkaidő ehhez nagy mértékben hozzá tud járulni. Szokás mondani, hogy az idő pénz és – nem mellesleg – korlátos erőforrásunk, így nem hátrányos, ha az embernek több ráhatása van a 24 órájának beosztására.

Milyen elvárásaid vannak a vezető(i)ddel szemben, és hogyan tudnak ők leginkább támogatni téged?

A vezetőimmel szemben az a legfontosabb elvárásom, hogy a leader típusú vezetést alkalmazzák, tehát ne felettem, hanem mellettem álljanak – az érdekeimet képviselve, kvázi egy csapatot alkotva. Emellett az is fontos, hogy megadják a szabad teret, vagyis ne ellenőrizzék folyton a beosztottjaikat, viszont ha azt látják, hogy szükséges beleavatkozni egy-egy helyzetbe, mert az mondjuk nem jó irányba halad, akkor megfelelően jelezzék azt. A munkámban is azt tapasztalom, hogy azzal támogatnak engem leginkább, hogy visszajelzést kapok – legyen az akár negatív, akár pozitív, hiszen így tudunk fejlődni és szorosabb kapcsolatokat építeni egymással. Összességében a megfelelő és őszinte kommunikáció, a visszajelzés, az elérhetőség, valamint az elismerés és a motiválás képessége az, amit elvárok egy vezetővel szemben.

Mit tanácsolsz, hogyan kezeljék a vállalatok a generációk közötti különbségeket?

A generációk közötti különbségekre egyre nagyobb hangsúlyt szükséges fektetni a vállalatok életében. Napjainkban egyre inkább lényegessé válik, hogy a szervezet is segítse elő a fiatalabb és az idősebb generáció találkozását az operatív irányítás szintjén is. Erre megoldást jelenthet például, ha már a belépéstől kezdve egy tapasztalt, idősebb kollégát neveznek ki mentornak egy onboarding programban, vagy egy közös munkaállomást hoznak létre számukra, akár csoportos projekteket szabnak ki, amit együtt kell megvalósítaniuk. Az is kulcsfontosságú lépés lehet, ha egy csapatépítő tréningen olyan feladatokat találnak ki, amelyekkel a közösség építhető, és ahol nem különülnek el a fiatalok az idősebb munkatársaiktól.

Mennyire fontos számodra a munkahelyi diverzitás és inklúzió, és milyen lépéseket vársz el ezzel kapcsolatban a munkáltatódtól?

A fogalom nagyon közel áll a szívemhez, hiszen egy országos vállalat tagjaként éppúgy előnyösnek tartom, hogy legyenek különböző szemléletű, nézőpontú, gondolkodásmódú és tapasztalatú kollégáim, mint azt, hogy fontos személynek érezzem magam, aki önmagában is hozzá tud járulni a szervezet sikeréhez, illetve a célok eléréséhez. A munkáltatómnak érdemes lenne olyan munkacsoportokat kialakítania egy-egy projekt kapcsán, ahol az eltérő ötletek akár nagyobb innovációhoz is vezethetnének. Nagyvállalatként ezt talán úgy lehetne megvalósítani, hogy a szervezeti egységek között több kapcsolódási pontot kellene felkutatni, vagy akár nagyobb szinergiát is létre lehetne hozni vállalati szinten. Ezzel a szervezeti célok is jobban megvalósíthatók lennének és nem mellesleg az inklúzió mértéke is exponenciálisan növekedhetne a munkavállalók körében.

Mi a legfontosabb dolog, amit a munkád során tanultál?

A munkaköröm megtaníttatta velem, hogy sosincs lehetetlen, csak tehetetlen. Igaz, hogy olykor kihívást jelent egy-egy ügy felgöngyölítése, vagy a megfelelő információ megszerzése, de minden esetben tudok egy elfogadható megoldást találni, amiből szuper dolgok születnek. Ebből kifolyólag azt is megtapasztaltam, hogy a közel 17.000 munkatársam egy közösséget alkot, hiszen bárkihez fordulhatok a kérdéseimmel, még sosem tapasztaltam, hogy valaki elutasítóan bánt volna velem. A sok-sok kis információból aztán megszületik a megoldás, amibe mindenki bele tudott tenni egy apró szeletet.