A meditációt meg lehet szeretni. Mégis mivel fogod tudni az agyalást megszüntetni, áthuzalozni az elméd szorongásra és stresszre való természetét? A hétköznapiságból lehet tudatosan megélt csoda, ámulat, hogy egy étel milyen finom, egy napsütötte délután milyen szép. Ehhez meditációt kell tanulni, agyi szinapszisokat áthuzalozni. Hidd el, az Oxfordi Egyetemen, ahol a mindfulness alapú kognitív terápiát kitalálták, számoltak azzal, hogy sokféle ember fog részt venni a tanfolyamon. Izgágák, szorongók, depresszióra hajlamosak – és kíváncsiak.
Ha próbáltad már a mindfulness meditációt (vagy bármilyen meditációt), akkor valószínűleg ezek akadályozták eddig a gyakorlásodat:
Tévhit Nr.1 A mindfulness valami ezoterikus dolog
Sokan gondolják, hogy a mindfulness valami ezo-spiri dolog, amit a spiritualitásban hívők, őrült jógások vagy fanatikus harcművészek szoktak csak gyakorolni. Ezzel szemben a mindfulness meditáció inkább hasonlít egy mentális tréningre, mint spirituális aktusra. Nem kell hozzá lótuszülésben ülni, mantrákat kántálni vagy füstölőt gyújtani.
A tudatos jelenlét módszerét (melynek csak egy eleme a meditáció) több, mint 50 éve használják különböző pszichológiai és fizikai problémák orvoslására, megelőzésére, használják vállalati tréningeken, tárgyalások előtt és alatt (!), sportolók, ügyvédek, színészek ugyanúgy élnek vele, mint kismamák, rákban szenvedők vagy vállalatvezetők. Megszámlálhatatlan területe a tudománynak kutatja és fejleszti a mindfulness módszerét, a neurobiológiától kezdve a pozitív pszichológiáig.
Mindenkinek jót tesz ugyanis, ha megtanul bánni a fejében száguldó gondolatokkal. Elcsendesedésre, megnyugvásra mindenkinek szüksége van. Kiemelten fontos, hogy képesek legyünk uralni érzéseinket, képesek legyünk az önreflexióra, tanulni a hibáinkból, nem kétségbeesni vagy dühöngeni, ha valami nem úgy alakul, ahogyan elterveztük. Nagyon is jól jön sok helyzetben, ha felismerem, hogy most épp olyan gondolatkörökön futok végig újra és újra, melyek sehová sem vezetnek. Helyette akár ki is szállhatok a mentális mókuskerékből és észrevehetem az élet apró, de mindig jelen lévő csodáit.
Tévhit Nr.2 A mindfulness meditációhoz rengeteg idő kell
Meditálni nem lehet órákon keresztül. Vannak ugyan egynapos, vagy akár egy hónapos elvonulások, de a mindulness meditációhoz nem kell sok idő.
Meditálni lehet sétálva, fogat mosva, beszélgetve. A meditáció lényege az objektív, elfogadó, mindent magába ölelő figyelem – amikor TUDOM, hogy mi zajlik bennem és körülöttem. Figyelmes lehetek a beszélgetőpartneremre, a hangulatára, a kisugárzására, a ruhájának illatára, a szavak mögötti üzenetére. Lehetek figyelmes a gyerekemre, ahogy játszik, vagy az utcára és az ott történő eseményekre, hangokra, illatokra, érezhetem a szelet az arcomon, a hajamon. Ez is meditáció.
A rendszeres meditálók általában elkülönítenek időt a formális (értsd. ülő) meditációra is. Ez általában 5-50 perc körül mozog, kinek mennyi ideje van éppen.
„Épp akkor van szükségünk néhány perc csendre, amikor úgy érezzük, nincs időnk megállni. A rendszeres meditálók mélyen átérzik ennek a mondásnak az igazságát.”
Tévhit Nr.3 Olyan embereknek való, akik tudnak nyugton ülni
Sokaknak személyes tapasztalata, hogy nem megy a relaxáció, mint ahogy az is, milyen rossz egy unalmas előadáson ülni és unatkozni. Relaxáció címen – ezt a hibát rengetegen elkövetik – magunkra próbálunk erőltetni dolgokat: nyugalmat, elengedést, ellazulást. A nyugalmat, ellazulást azonban nem lehet akarni, akarattal magunkra kényszeríteni.
Meditáció alatt nem baj, ha azt tapasztaljuk, hogy nyugtalanok vagyunk. Bölcs döntés lehet ilyenkor valami mást választani, azaz felkelni a meditációs párnáról és sétálni menni, felhívni egy jóbarátot vagy csak simán folytatni a napot és a meditációt későbbre halasztani. Kezdő meditálók szoktak inkább abba a tapasztalatba belefutni, hogy a meditáció a nyugtalanságon “nem segít” vagy az ember még nyugtalanabb lesz. A meditáció lényege és célja nem a megnyugvás, ellazulás vagy spirituális állapotba érkezés. A meditáció lényege, hogy tudatosan megtapasztaljuk azt, ami éppen most van. És ha most az van velünk, hogy nyugtalanok vagyunk, akkor ez a jelen pillanat tapasztalása.
Ez is oké.
Gyakorlott meditálóként képesek leszünk a nyugtalansággal együtt lélegezni, vagy bölcsen dönteni, hogy meditációval vagy valami más módon fogunk gondolskodni magunkról. Egy rövid meditáció nyugtalanság esetén azért lehet hasznos, hogy tisztán lássunk, mi az, ami a nyugalmunkat felborította és bölcsebben döntsünk, hogy mi legyen a következő lépés.
(Gyakran ugyanis a tisztánlátás éppúgy hiányzik, mint a bölcs döntés: ehelyett nem ritkán egy negatív gondolati spirálba kerülünk vagy épp nem csinálunk semmit, hanem folytatjuk a napot abban a stresszes állapotban. )
Tévhit Nr.4 A mindfulness meditáció unalmas
Vajon mit lehet csinálni, ha az ember csak ül és hosszú percekig maga elé néz??? Alapos oktatás és a tudatos jelenlét (mindfulness) szemléletmódjának ismertetése nélkül egy átlagember rettenetesen unatkozna a leülés utáni 5. percben. A meditáció azonban nem unalmas ücsörgést jelent, hanem egy nagyon is aktív, folyamatos koncentrációval járó feladatot. És mint minden koncentrációt igénylő feladat, a meditáció is nehéz, az elme számára sokszor fárasztó.
Megfigyelni, hogy mi van velünk és a világban az adott pillanatban tényleg nehéz. Egyrészt a csöndben, mitől igencsak elszoktunk, előtörhetnek kellemetlen, zavaró, erős intenzitású érzelmek, főleg a meditációs gyakorlat elején – ezekkel együtt kell tudni ülni, együtt létezni velük. Valóban nem könnyű.
Másrészt elménk nem arról híres, hogy egy pontba fókuszálva élvezi a jelen pillanat nyújtotta örömöket. Sokkal inkább szeret tervezgetni („Júj, még a Marit is föl kell hívnom!”), ötletelni („Megvan! Tudom, hová menjünk nyaralni!”), a múlt eseményein rágódni („Vajon miért mondta olyan különös hangsúllyal, hogy ’Holnap várlak az irodában.’?”).
„Számomra a mindfulness meditáció hallatlanul érdekes folyamat, melybe örömmel ugrok (ülök) bele minden reggel. Úgy érzem, ez a reggeli fél óra jár nekem, hiányzik, amikor nincs időm meditálni és úgy érzem, hazaérkezem a testembe. Sosem gondoltam volna, hogy szeretni fogok „ülni” (a gyakorlást a meditációban ülésnek is nevezik) és nagyon nagy hatalmat és szabadságot ad, hogy képes vagyok együtt ücsörögni a rossz és a jó érzéseimmel egyaránt, nem futok el előlük és nem hajszolom a pozitív érzéseket."
Tévhit Nr.5 A meditáció alatt ki kell üríteni az elmét, nem szabad, hogy gondolataink legyenek
Óriási csalódást él át az, aki evvel a hittel ül le meditálni. Az általános tapasztalat az, hogy a gondolatok csak úgy sorjáznak, mihelyt „nincs mit csinálnunk” és nem köti le a figyelmünket semmi. Az elme csapong, sodródik, egymás után küldi a képeket, emlékeket, terveket, ötleteket és úgy gyártja a problémákat, hogy öröm nézni. „Gondolatkiüresedésnek” nyoma sincs, bármennyire akarjuk.
A helyzet az, hogy az elme nem tud mást, mint gondolkodni. A meditáció arra való, hogy ezt a szokását (sok egyéb más szokással együtt) megfigyeljük. Ha jön egy gondolat – oké, hadd jöjjön. De nem szövöm tovább, hanem útjára engedem. Nem gondolom tovább a gondolatokat, nem kezdek el idegeskedni, csak mert beúszott egy gondolat, hogy „Jézusom, elfeljettem feladni egy fontos levelet!”. Vagy, ha mégis felzaklatom magam – azt is csak megfigyelem, figyelem a zaklatottságot. És azt, hogy a zaklatottság mivel jár: milyen érzésekkel, testi változásokkal, milyen gondolatokat küld a zaklatott elme.
Nincs olyan pillanat, amikor az elme üres. Néha van a gondolatok között szünet, néha csönd van a fejben néhány másodpercre. De a gondolatok nem az ellenségeink. Nem kell üldözni őket, a meditáció során sem. Nem kell azon keseregni, hogy mennyi butaság vagy negatív gondolat jut eszünkbe. Elég csupán megengedni a gondolatoknak, hogy jelen legyenek.
