Portugáliában büntethetik azt a főnököt, aki munkaidőn kívül keresi alkalmazottait

Portugáliában büntethetik azt a főnököt, aki munkaidőn kívül keresi alkalmazottait

Portugáliában új munkaügyi törvényeket fogadtak el, amelyek célja, hogy a munkavállalóknak egészségesebb egyensúlyt biztosítson a munka és a magánélet között.

Honnan tudhatod, hogy egy nárcisztikus vezető árnyékában dolgozol?

Honnan tudhatod, hogy egy nárcisztikus vezető árnyékában dolgozol?

Ahogy a magánéletben, úgy a munkahelyen is érdemes elkerülni a nárcisztikusokat, főleg ha patológiás esetről van szó. Bár valójában nem mindenki szenved ebben a személyiségzavarban, a valós diagnózishoz pedig szakemberi vélemény kell, mégis jobb kerülni az ilyen főnököt. Miről ismerhetjük fel a nárcisztikus vezetőt? Ennek járt utána a HRCENTRUM.

Rugalmasság, melyet érdemes kiharcolni – így tárgyalj erről a főnököddel!

Rugalmasság, melyet érdemes kiharcolni – így tárgyalj erről a főnököddel!

Bár már a nagyobb cégek többsége eldöntötte, hogy hibrid felállásban fog dolgozni a járvány után, sok dolgozónak még így is kényelmetlen jelezni azt, hogy melyik napokon szeretne az irodában lenni. Mivel a hibrid munkaidő egyik alapja, hogy magát a dolgozót is bevonják a döntésbe, így most nekik is véleményt kell formálniuk. Egy dolog biztos: a hosszú távmunka után szinte mindenki rugalmasan folytatná tovább a munkavégzést.

Téged elér a főnököd a szabadságod alatt?

Téged elér a főnököd a szabadságod alatt?

A nyári szabadságot mindenki nagyon várja, de nem mindenki olyan szerencsés, hogy teljesen el tudja engedni a munkát. Sőt, egy felmérés során a németek közel háromnegyede, 72 százaléka mondta azt, hogy el tudják érni munkaügyben nyaralása alatt. Igaz, a válaszadók több mint fele, 54 százaléka azt mondta, hogy csak vészhelyzetben tudnak vele kapcsolatba lépni egy direkt erre szolgáló telefonszámon vagy email-címen – írja az eredményeket ismertetve a Business Insider német kiadása.

Így kezeld, ha munkamániás a főnököd

Így kezeld, ha munkamániás a főnököd

Soha véget nem érő e-mailek sora, folyamatos telefonhívások, irreális határidők, nonstop kontroll és irányítás. Ez csak néhány példa azok közül a kellemetlenségek közül, amiket egy olyan vezető okozhat, akinek mindene a munka. Adunk néhány jó tanácsot, ami útmutatóul szolgálhat a workaholic főnök kezeléséhez.

Főnökök, akik nem akarnak rosszat, mégis követnek el hibákat

Főnökök, akik nem akarnak rosszat, mégis követnek el hibákat

Vannak vezetők, akik kifejezetten nem zsarnokok vagy rosszindulatúak, simán csak ügyetlenek az emberek kezelésében. Jóindulatú, szakmailag kompetens, határozott, jófej embernek jellemzik őket a beosztottjaik is, mégis követnek el olyan hibákat, amitől mégiscsak menekülnek a beosztottak. Az így elmenekültek sokszor maguk sem tudják megfogalmazni, miért érzik rosszul magukat a munkahelyükön, mert alapvetően nem tűnik úgy, hogy gond van. Mindez arról jutott eszembe, hogy láttam egy felmérést, amiben az jött ki, hogy egy jó főnökért cserébe akár kevesebb fizetéssel is beérik a beosztottak. 

Te kihez fordulnál tanácsért: a főnöködhöz vagy egy robothoz?

Te kihez fordulnál tanácsért: a főnöködhöz vagy egy robothoz?

Az Oracle és a Future Workplace legújabb felmérésből kiderül az is, hogy a mesterséges intelligencia használata egyre elterjedtebbé válik, és a munkavállalók 50 százaléka alkalmazza már valamilyen formában, amely jelentős emelkedés a tavaly mért 32 százalékhoz képest. Kínában (77 százalék) és Indiában (78 százalék) több mint kétszer annyi munkahelyen adaptálták az AI technológiát, mint Franciaországban (32 százalék) vagy Japánban (29 százalék).

Néhány szörnyű munkahelyi helyzet, amikre mégis létezik megoldás

Néhány szörnyű munkahelyi helyzet, amikre mégis létezik megoldás

Néha úgy tűnik, mintha semmit sem tudnál tenni a rendszeresen jelentkező problémák és a lehetetlen helyzetek ellen. A munka egy bizonyos forgatókönyv szerint zajlik, számos kínos és kellemetlen jelenettel tarkítva. Azonban még mielőtt hozzászoknál ahhoz, hogy a munkaidőnek szükségszerűen folyamatos konfliktusokkal és drámákkal kell eltelnie, inkább próbáld meg megtalálni rájuk a gyógyírt. Íme a hét legtipikusabb, egyúttal legkellemetlenebb munkahelyi szituáció és a kezelési útmutató hozzájuk.

A felmondáson gondolkodsz? Előbb ezt olvasd el.

A felmondáson gondolkodsz? Előbb ezt olvasd el.

Ahogyan egy régóta fennálló kapcsolatból is kifejezetten nehéz kiszállni, úgy a felmondás is okozhat jónéhány álmatlan éjszakát. Ahelyett, hogy napokig rágódnál, hogy menj vagy maradj, érdemes mérlegelni az alábbi szempontokot.

Használati útmutató a munkamániás főnökhöz

Használati útmutató a munkamániás főnökhöz

Soha véget nem érő e-mailek sora, folyamatos telefonhívások, irreális határidők, nonstop kontroll és irányítás. Ez csak néhány példa azok közül a kellemetlenségek közül, amiket egy olyan vezető okozhat, akinek mindene a munka. Adunk néhány jó tanácsot, ami útmutatóul szolgálhat a workaholic főnök kezeléséhez.

Vicces képregények az irodai élet abszurditásáról

Vicces képregények az irodai élet abszurditásáról

A Dilbert képregények nem ismeretlenek az angol nyelvterületeken tevékenykedő irodai dolgozók számára. Scott Adams néhány kockából álló képregényeire fájdalmas őszinteséggel és eg jó adag humorral tenyerelnek bele a dolgozói lét tyúkszemeire. Most a magyar fordítások közül hoztunk el párat. 

6 baki, amivel főnökként kicsinálod a munkamorált

6 baki, amivel főnökként kicsinálod a munkamorált

Köztudott, hogy a vezető személye és viselkedése a munkavégzés egyik legfontosabb tényezője. Sok esetben a dolgozók nem a munkájukat hagyják ott, hanem a rossz vezetőiket. Mutatjuk, vezetőként mivel teheted garantáltan tönkre a munkahelyi légkört.

5 jel, hogy mérgező munkahelyen dolgozol

5 jel, hogy mérgező munkahelyen dolgozol

Érezted már, hogy a munkahelyedre belépve olyan, mintha csak egy aknamezőn sétálnál? A véleményedre senki sem kíváncsi, rettegsz a hibázástól, a vállalati kultúrát a félelemkeltés és a megaláztatás hatja át. Elképzelhető, hogy toxikus munkahelyen dolgozol.

Merj nemet mondani a főnöknek!

Merj nemet mondani a főnöknek!

A munkahelyén mindenki meg szeretne felelni az elvárásoknak, ezért sokszor az alkalmazottak túlvállalják magukat, minden rájuk bízott feladatot megcsinálnak, cserébe viszont hamar ki is égnek. A HRCENTRUM összeszedte azt az öt esetet, amikor az a legjobb megoldás, ha nemet mondunk. A főnökünknek.