hero

Forrás:

Mind-Diák Szövetkezet
Becsült olvasási idő: 3 perc
Több mint százezer új hallgató érkezik szeptemberben: így rendeződik át a diákmunkapiac

Ősszel a cégek és a hallgatók előtt is új lehetőségek nyílnak.

Több mint százezer új hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a magyar felsőoktatásban, miközben a már dolgozó egyetemisták számára is új időszámítás kezdődik: az órarend ismét meghatározza, mennyi időt tudnak munkára fordítani.

A tanévkezdés ugyanakkor nem feltétlenül jelenti a diákmunka visszaesését: ilyenkor a nyári, magasabb óraszámú és szezonális munkák egy része kifut, a hosszú távú gyakornoki pozíciókban azonban a cégek ősszel is számítanak a már bevált fiatalokra – hívja fel a figyelmet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője.

A 2026-os általános felsőoktatási felvételi eredmények szerint 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben, közülük 62 659-en nappali képzésben. Ez több tízezer olyan új hallgatót jelent, aki tanulmányai mellett megjelenhet a munkaerőpiacon, és iskolaszövetkezeten keresztül támogathatja a vállalatok működését. A tanévkezdés ezért egyszerre jelent létszámtervezési kihívást és utánpótlási lehetőséget a munkáltatóknak: miközben a hallgatók elérhetősége szűkül, a frissen belépő egyetemisták új jelentkezői bázist is hozhatnak a gyakornoki programok számára.

Nyáron több idő jut a munkára, ősszel az órarend diktál

A Mind-Diák tapasztalatai szerint nyáron sok hallgató heti 30-40 órás munkavégzéssel tervez, míg a szemeszter kezdetével inkább 20-30 órát szeretnének vállalni.  
A szeptemberi átállás ezért a cégek számára is új munkaerő-tervezést igényel. „A vállalatoknak alkalmazkodniuk kell a hallgatók tanulmányi elfoglaltságaihoz. Az a tapasztalatunk, hogy ha egy teljes munkaidős pozíció feladatait több, részmunkaidőben dolgozó gyakornok között osztják meg, egy vizsgaidőszak vagy váratlan kiesés is kevésbé terheli meg a csapat működését” – hangsúlyozta Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője. Hozzátette: ez egyes területeken új részmunkaidős gyakornoki pozíciókat is teremthet.

A gyakornokok 80-90 százaléka ősszel is marad

Jelentős különbség van a szezonális diákmunkák és a hosszú távú gyakornoki pozíciók között. A vendéglátásban, turizmusban, valamint egyes kereskedelmi és fizikai munkakörökben a nyári többletigény augusztus végével számottevően visszaesik. A pénzügyi, IT-, mérnöki, HR-, marketing-, sales-, jogi és adminisztratív gyakornoki munkákban azonban a cégek a tanév során is számítanak a hallgatókra.

A Mind-Diák gyakornoki munkaköröket lefedő partneri állományaiban a nyáron dolgozó hallgatók akár 80-90 százaléka is folytatja a munkát az őszi szemeszterben. Ez is azt mutatja, hogy a vállalatok a gyakornoki programokra egyre inkább hosszabb távú utánpótlási lehetőségként tekintenek, és a már bevált hallgatókat később főállású munkatársként is igyekeznek megtartani.

A diplomaszerzés nem jelenti a diákfoglalkoztatás végét: a tavaszi félévben végzett hallgatók diákigazolványa október 31-ig, az őszi félévben végzetteké pedig a következő év március 31-ig érvényes. Ez alatt az időszak alatt a 25 év alatti fiatalok iskolaszövetkezeten keresztül továbbra is gyakorlatilag adómentesen foglalkoztathatók: az így szerzett jövedelem után járulékot nem kell fizetniük, a 25 év alattiak SZJA-kedvezményének köszönhetően pedig 2026-ban havi 715 765 forintos értékhatárig személyi jövedelemadó sem terheli a keresetüket.

Ősszel beindul a verseny a legjobb gyakornokokért

A tanév kezdetével a jelentkezők összetétele is változik. “Míg nyáron sok fiatal keres rövid távú, néhány hetes munkát, és gyakori, hogy egyszerre több különböző állásra is jelentkezik, a szemeszter indulásával csökkenhet az impulzív jelentkezések aránya. Nagyobb hangsúlyt kaphatnak azok a hosszú távú lehetőségek, amelyek a tanulmányokhoz kapcsolódó szakmai tapasztalatot is biztosítanak. Ez a vállalatok számára is jó időszak lehet arra, hogy hosszabb távra elköteleződő diák munkatársakat találjanak” – emelte ki Göbl Róbert.

A HR szakember szerint az őszi átállásban az előretervezés és a gyors reagálás a kulcs. Azok a cégek, amelyek időben felmérik a várható kapacitásigényüket, és ehhez igazítják a szükséges gyakornoki létszámot és a beosztásokat, nagyobb eséllyel érhetik el a legjobb jelölteket még a szeptember-októberi jelentkezési hullám elején. A hallgatók közül pedig azok kerülhetnek előnybe, akik minél előbb kialakítják az órarendjüket és felmérik, milyen időkeretben tudnak munkát vállalni, így időben pályázhatnak a legvonzóbb gyakornoki lehetőségekre.

A diákszövetkezeti foglalkoztatás egyik fontos előnye, hogy jól tud alkalmazkodni a hallgatók változó kapacitásához: a diákok az aktuális tanulmányi elfoglaltságaikhoz igazodó óraszámban és beosztásban dolgozhatnak, a vállalat számára pedig csak a ténylegesen ledolgozott órák kerülnek elszámolásra. A szövetkezet emellett a munkaügyi adminisztráció jelentős részét is átvállalja, ami a változó létszám és munkaidő mellett is egyszerűbbé teszi a szervezést.