2025. június 18-a délelőttjén a HRPOWER is résztvehetett a Skilly és a SignCoders inkluzív programján. Az eseményen négy asztalnál ültek le az érdeklődők, bár kötöttséget ez sem jelentett, mert a sokszínűségről tanúskodó feladatok, amelyek közösségépítő jellegükből fakadóan igen színessé és izgalmassá tették az eseményt.
Hol is kezdjük el?
A rendezvény első feladata, egy izgalmas icebreaker volt, amelynek során a résztvevők párokban meséltek egymásnak három rövid történetet a gyerekkorukból, egy meghatározó utazásról, illetve egy számukra fontos műről. Míg egyikük mesélt, a páros másik tagjának meg kellett fogalmaznia, hogy története alapján, milyen szuperhősnek lehet elképzelni az illetőt. Ugyanakkor a feladat visszafelé is hasonló volt, annyi különbséggel, hogy a helycserét követően azt kellett megfogalmazni, vajon milyen vezető válna a másikból. A történeteket ezután az adott asztaltársaság előtt kellett elmesélni.
Társadalmi címkék hálójában?
A SignCoders képviseletében jelen volt Falkus Zoltán Antal, aki a szervezet CEO-ja és siket. Előadásában – ami azért is volt igazán izgalmas, mert jelnyelvvel mondta el meglátásait és tapasztalatait – kiemelte: a siketek sokszor úgy érzik, mintha a világ nem figyelne rájuk. Ugyanis a legnagyobb akadály számukra nem a hallássérülés, hanem a kommunikációs korlátok és a társadalmi sztereotípiákból fakadó félreértések. Állítása szerint ugyanis a társadalom úgy vélekedik a siketekről, hogy az, aki nem tud beszélni, sokan butának tartják – pedig ez hatalmas tévedés.
„A cégek olykor sajnálatból vagy éppen kihasználásból alkalmazzák a siket munkavállalókat. Pedig a hozzáállás a kulcs: partnerként kellene rájuk tekinteni, nem problémaként”
– jelentette ki a cégvezető.
A CEO előadásában idézte Kosztolányi Dezső egyik sorát is: „Csak anyanyelvemen lehetek igazán én.” Szerinte a jelnyelv számára az identitásának része. Amikor a halló világban van, gyakran falakba ütközik – de például a Signcoders közegében nem. A cégvezető úgy hiszi, nyitottság kell ahhoz, hogy igazán megértsük egymást.
Elmondta továbbá, hogy meglátása szerint „a társadalom címkézett fel minket siketeket, nem mi magunk helyeztük bele ebbe a dobozba. Mi nem vagyunk fogyatékkal élő emberek, a társadalom tesz minket azzá.”
Ehhez pedig hozzákapcsolt egy friss élményt is: jogosítványát hosszabbította meg, ahol megkérdezték tőle, hogy ő most akkor tényleg vezet? Mondta, hogy nem a szeme rossz.
A rendezvény talán legfontosabb üzenete pedig ez volt:
Merj kérdezni a fogyatékossággal élő személyektől!
A délelőtt során Károlyi Antal szintén a Signcoders képviseletében arról beszélt, hogy bár a megváltozott munkaképességű munkavállalók esetében már van valamennyi társadalmi elfogadás, még mindig jelen van egyfajta üvegplafon, ami a tényleges integrációt jelenthetné. Sokszor csak bizonyos pozíciókban – például eladóként vagy pénztárosként – képzeljük el őket. Szerencsére azonban egyre több olyan cég van, amely ennél sokkal többet lát bennük, és ez az irány egyre jobb.
Járjuk körbe együtt!
Az esemény második felében még több közösségi programmal készültek a szervezők, melyek újabb inspirációt adhattak a jelenlévőknek abban, miért is érdemes nyitottan járni a világban. Olyan élményekkel távozhattunk mind, akik jelen voltunk, hogy a sokszínűség – azon túl, hogy eleve bennünk leledzik – még jobban terjed általunk a világban.
S hogy ez volt-e a célja a szervezőknek, azt megmondani jó esetben ők tudják. Abban viszont biztos vagyok, hogy bárcsak még több ilyen rendezvényen lehetne résztvenni, bárcsak még többen látnák meg, hogy a szervezeti sokszínűség olyan világot hozhat el számunkra – munkaadók és munkavállalók számára –, amiben boldogok vagyunk.
Kell ennél több?
Fotók: Chripkó Lili
