Ismerkedj meg a hatékony ellentmondás 3 gyakorlatával!
Néha úgy érezzük, hogy az egyetlen dolog, amiben egyetértünk, az, hogy nem értünk egyet – semmiben. A vita-világbajnokságot nyert viselkedési közgazdász Julia Dhar ebben a tanulságos TED-előadásában három technikát ajánl, amelyek segítségével átformálhatjuk azt a módot, ahogyan egymással beszélünk, megalapozhatjuk, hogyan tudunk hatékonyan egyet nem érteni, és felismerhetjük, miként találjuk meg a közös alapot. Technikái egyaránt alkalmazhatók családi vacsorákon, munkamegbeszéléseken és a közéletben is.

Néha úgy érezzük, hogy az egyetlen dolog, amiben egyetértünk, az, hogy egyáltalán nem értünk egyet – fogalmazza meg a problémát Julia Dhar. Ezt érezzük mindenütt: a TV-viták résztvevői üvöltenek egymással; az online világban társaságot és kapcsolatot keresnénk, azt hisszük, itt van tere az értelmes vitának, végül mérgesen és keserűen feladjuk. A mindennapi életben, talán mert mindenki kiabál, annyira félünk vitába keveredni, hogy inkább állást sem akarunk foglalni. Julia életcélja épp ezért az lett, hogy segítsen az embereknek elsajátítani a hatékony ellentmondás képességét. Állítja, hogy igenis létezik modell az összeszedett egyet nem értésre, amely a kölcsönös tisztelet egyfajta megnyilvánulása, és annak az őszinte óhaját feltételezi, hogy egyikünk meggyőzze a másikat.

Julia már gyerekkorában is szenvedélyesen szeretett vitázni, és hogy szenvedélyével ne csak a szüleit boldogítsa, csatlakozott egy vitakörhöz. Itt csakhamar rájött, hogy sokkal könnyebb a vitapartnert támadni, mint magukat a gondolatokat. Amikor a másik az ő ötleteit kritizálta, megalázottan és megszégyenítve érezte magát, és azt érezte, hogy a megfelelő válasz erre a legszélsőségesebb reagálás lenne. A kezdeti rossz tapasztalatok dacára megfeszített erővel dolgozott rajta, hogy fejlessze a vitatechnikáját, és végül háromszor is győzött a Nemzetközi Iskolai Érvelési Bajnokságon. Miután rákapott a vitázás ízére, az alábbi három fontos tapasztalatot szűrte le, amelyek átadásával másoknak is segíteni kíván saját vitázási technikájuk fejlesztésében.

1. Úgy érhetjük el az embereket, ha megtaláljuk a közös alapot. Elengedhetetlen, hogy különválasszuk a témát a személytől, és őszintén nyitottaknak kell lennünk arra, hogy meggyőzzenek minket. A vitához mindenekelőtt az szükséges, hogy magunkénak érezzük a vitatott gondolatot. A vita alapja az érvek ütköztetése: ha te kijelentesz valamit, én válaszolok, és te erre válaszolsz. Ellenérv nélkül az egész nem nevezhető vitának, csak papolásnak. Julia először azt hitte, hogy a legjobb vitázók, a kiváló meggyőzők abban nagyok, hogy elmennek a végletekig. Sok időbe telt, mire ráébredt, hogy ennek pont az ellenkezője igaz. A hatékony ellentmondók is először keresnek valami közös alapot, legyen az akármilyen apróság. Beazonosítják, mi az, amiben egyetértenek, és aztán onnét indulnak ki. Más szóval felkínálják azt, amit a pszichológusok közös valóságnak neveznek. A közös valóság ellenméreg az eltérő tényekre.

Természetesen a konfliktus továbbra is jelen van, ezért van a vita. A közös valóság csupán az alap, amiből kiindulhatunk, enélkül azonban nincs miből kiindulni. A vita trükkje az, hogy végül nyíltan ütköztetjük véleményünket, szemtől szemben, az asztal két oldalán. A kutatások is alátámasztják, hogy ez tényleg fontos: Juliana Schroeder és kollégái a Berkeley Egyetemen kutatásokat végeztek, és rámutattak arra, hogy ha a vitázók hallják egymás hangját, akkor kevésbé durvul el a vita. Könnyebben elfogadjuk azt, amit a másik szóban mond nekünk, mint ha csak az írott szavait olvassuk. Vagyis: hagyjuk a billentyűzetet, és kezdjünk el beszélgetni!

Amint benne vagyunk a közös valóságban, a vita megköveteli, hogy különválasszuk a vita tárgyát és a résztvevők személyét. A szabályos vitának csak az lehet témája, ami mellett és ellen is szólnak érvek; de a felek nem maguk választják meg, melyik oldalt képviselik. A személyeskedés az érvelést értelmetlenné teszi, hiszen nem a résztvevő dönti el, hogy mi mellett érvel. Az egyetlen nyerő stratégia a legjobb, legtisztább, legobjektívabb gondolat mellett elköteleződni. 

2. Túl sok időt pazarolunk a gondolatok elutasítására, ehelyett érdemes lenne elsajátítanunk a bizonytalanság alázatát. Elutasítunk ötleteket, csak mert azok a vezetőségtől, a másik oldalról, X-től vagy Y-tól érkeztek, vagy egy olyan területről, amiről úgy érezzük, más, mint a miénk, holott maga az ötlet esetleg megvalósítható lenne. Julia elmondja, hogy amikor csoportokkal dolgozik, és megpróbálják a következő remek ötletet megtalálni, vagy megoldani egy igazán összetett feladatot, olyankor először arra kér mindenkit, hogy névtelenül írja le az ötleteit.

Ha elválasztjuk az ötletet vagy az érvet a személytől, akitől származik, akkor a vita tárgya lehetővé teszi, hogy emberi módon vitázzunk, nyitottan a lehetőségre, hogy esetleg nincs igazunk. Ezt nevezi Julia „a bizonytalanság alázatának”.

3. Ne ragaszkodjunk foggal-körömmel az elképzeléseinkhez: azok nem „a mieink”, és mi nem „tartozunk hozzájuk”. Az egyik oka annak, hogy nehéz hatékonyan egyet nem érteni, az, hogy a végsőkig ragaszkodunk az elképzeléseinkhez. Kezdjük elhinni, hogy a mieink, és némi túlzással: mi meg hozzájuk tartozunk. Azonban ha a vita elég hosszú, hajlamosak vagyunk nézőpontot váltani, és több szempontból is megvizsgálni a problémát; ettől átkapcsol bennünk egy kognitív kapcsoló. A bennünk lévő kétkedés azokkal szemben, akik másképp vélekednek, kezd elpárologni, és innentől bele tudjuk képzelni magunkat az ő helyzetükbe. Ahogy átérezzük a helyzetüket, átéljük a bizonytalanság alázatát, a tévedés lehetőségét. A döntéseink éppen ettől az alázattól válnak jobbakká.

Mark Leary neurológus és pszichológus, valamint kollégái a Duke Egyetemen megállapították, hogy akik képesek ezt az alázatot gyakorolni – ez egy létező készség, amit a kutatók az alázatosság intelligenciájának neveznek –, azok inkább képesek lesznek arra, hogy a tények széles skáláját elemezzék, ami által sokkal objektívebbek lesznek, és kevésbé kényszerülnek védekezésre, amikor konfliktussal találkoznak.

Amikor Julia a fent említett csapataival dolgozik, mindig megkéri őket, hogy készüljenek fel a tévedés lehetőségére; és fogalmazzák meg egymásnak, mi az, amitől meg tudna változni az álláspontjuk. Ha elgondolkodunk azon, mi kellene ahhoz, hogy megváltoztassuk az álláspontunkat, akkor óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: vajon miért is voltunk annyira magabiztosak eddig? Ezt a gyakorlatot be kellene vezetni a munkahelyünkön, a konferenciákon, a városi tanácsüléseken – mondja Julia. A fent említett vitázási elvek átalakítják beszélgetési stílusunkat, arra bátorítanak, hogy hagyjuk abba a beszédet, és hallgassunk meg másokat; arra ösztönöznek, hogy ne elutasítsunk, hanem meggyőzzünk, ne leüvöltsünk másokat, hanem legyünk nyitottak rájuk. Ez a hozzáállás pedig alapvető (kellene, hogy legyen) vezetőként, munkatársként, családtagként, barátként és abban az esetben is, ha közéleti kérdésekről vitázunk.

Itt megtekintheted a TED-előadást!