hero
Hogyan szervezzük meg a céges karácsonyi bulit online?
Egy naptári év vége a legtöbb cégnél nem csak szimbolikus jelentéssel bír. Ekkor zárjuk a projekteket, sokszor a pénzügyeket, következő évben kezdődnek újra a szabadságok, és így tovább. Az évnek a lezárása pedig különösen fontos egy olyan időszakban, mely alig több, mint egy éve tart, és soha nem látott kihívások elé állította a teljes társadalmat, válogatás nélkül. Kalmár Péter, az Eureka Games alapítójának jó tanácsai arról, hogyan lehet teljes az év végi ünneplés a rendhagyó körülmények között is.

A céges év végi rendezvény fontos – bár a hajtásban legszívesebben lemondanánk róla, valójában ez az az alkalom, amikor lehetőségünk nyílik egy kicsit kifújni magunkat, és a kollégáinkkal közösen reflektálni az évre, megünnepelni a sikereinket.

Online csapatok karácsonya – ismét

Tavaly, a világjárvány első sokkjában nem is gondoltunk rá, hogy év végén ünnepeljünk – ennél sokkal komolyabb dolgok miatt kellett aggódnunk. Idén viszont, ahogyan elkezdtünk hozzászokni az új normálishoz, és sok munkahelyen a teljes home office hibrid működésre változott, érdekes jelenséget fedezhettünk fel.

Bár sokunk számára kényelmes, és talán még hatékonyabb is az otthonunkból dolgozni, hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy hiányoznak a munkahelyi közösségi interakciók – a vízadagolónál vagy a kiskonyhában váltott néhány mondat, egy felcsattanó nevetés, vagy egyszerűen csak a kollégáink megszokott látványa.

“Azoknál az ügyfeleinknél, ahol a munkavállalók szabadon határozhatják meg, mikor dolgoznak otthonról és mikor az irodában, arról számoltak be, hogy az irodai bentlét indoka szinte kizárólag a kollegális szociális helyzetek építése és megélése. Vagyis, a munkavállalók nem azért szeretnek az irodában lenni, mert hatékonyabbak lennének, hanem azért, mert jól érzik magukat a többiek között” – mondja Bódi Gabriella, az [eureka] Consulting & Games szervezetfejlesztő cég alapítója. – “Az olyan programok, mint a céges karácsonyi parti is azért fontos, mert közös élményt ad, az élményből pedig közös emlék válik, ami összeköti a csapat tagjait.”

 Céges programok szervezése világjárvány idején

Az idei év végi céges rendezvények helyzete tapasztalatunk szerint továbbra is bizonytalan. Nemcsak az a kérdés, hogy élőben vagy online zajlanak-e, hanem azt sem lehet még biztosan tudni, hogy meg lesznek-e tartva, avagy sem. Körülbelül 100 cégvezető és HR szakember visszajelzése alapján jelenleg ennyire megosztott a piac: 

A visszajelzések rengeteg tanulságot hordoznak magukban:

Egyrészt rekord magas, ¼ azon cégek aránya, akik novemberben úgy vélik, náluk egyáltalán nem lesz céges karácsony. 36%-a a cégeknek élő rendezvényben gondolkozik, azonban a november második hetében végzett felmérés óta ez az arány szédítő zuhanásba kezdett, majd mára nyilvánvaló vált: meg sem valósulnak.  

(Most tekintsünk attól a tényleg maréknyi cégtől, akik továbbra is ragaszkodnak az élő rendezvények megtartásához, a számuk elenyésző, és a további 2-3 hétben ez is várhatóan a töredékére esik vissza)

A HR-esek vagy csapatvezetők azonban nincsenek könnyű helyzetben, hiszen folyamatosan változó körülmények között kell megszervezniük az évzáró rendezvényt. Ráadásul éppen amiatt, mert megritkultak a találkozások, nagyobb hangsúlyt kapnak ezek a programok, amelyekben mindenki részt vesz. 

Hogyan lehet az év végi karácsonyi partiból hatékony csapatépítő – járványügyi korlátozásokkal súlyosbítva?

Érdemes minél hamarabb elkezdeni a szervezést. Ez nemcsak azért fontos, hogy az év végi hajrában ne jelentsen nyűgöt, hanem azért is, mert így a jelenlegi bizonytalan helyzetben egy, a munkahelyi közösséget erősítő üzenetet lehet küldeni a kollégáknak: gondolunk rájuk, és együtt megünnepeljük a közös erőfeszítéseket, melyekkel átvészeltük az elmúlt évet – mondja a szakértő. – A céges programok ugyanis nemcsak ajándékok, hanem olyan közösséget építő alkalmak, melyek segítenek a kollégáknak abban, hogy ne csak a feladatlistákat és a munkahelyi teendőket lássák maguk előtt, hanem megélhetnek közös, pozitív élményeket.

Az emelkedő esetszámokra az online csapatépítő programok nyújthatnak megnyugtató megoldást. Az [eureka] a tavalyi szezonban bevezette az online csapatépítő programokat, és több, mint 100 ilyen rendezvényt meg is valósított, így mostanra tapasztalatból tudjuk, hogy ugyanolyan pozitív élmény lehet egy virtuális rendezvény, mint egy “élő”.

De hogyan is néz ki egy online csapatépítő?

Az online karácsonyt a legtöbb munkáltató automatikusan azokhoz az élő eseményekhez hasonlítja, amelyekről már van tapasztalata, ez azonban téves, illetve túlzó elvárásokhoz vezet. Sokan videojátékokat és nagy költségvetésű filmeket megközelítő élményt képzelnek el, de az élő és a virtuális platformot nem szabad összehasonlítani. Egyik sem jobb, vagy rosszabb, mint a másik, mindkettő teljesen más ingereket, kapcsolódási lehetőségeket teremt.

Az új online megoldások elsődleges céljává a teher- és stresszcsökkentés vált, és ezért a közönség hálás. A könnyed, humorral átszőtt programok segítik a feloldódást, a hangsúlyt pedig a versengésről az együttműködésre helyeződött. Legyen szó új ízek közös megismeréséről,a a vállalati sikerek felelevenítéséről, a munkahelyi közösségre online kvízekkel való emlékeztetésről, vagy akár arról, hogy egy csapatépítő játékkal közösen mentik meg a Mikulást.

A sikerek átélése és közös megünneplése pedig egekbe tudja repíteni a megtépázott mentális wellbeing-et, a résztvevők pedig úgy érezhetik: együtt tettek ezért valamit, és még jól is érezték magukat közben.

Csapatépítés egész évben

Szerintünk a hibrid munkavégzést választó csapatok esetében a különleges, alkalmi programok mellett érdemes rendszeres, hetente-kéthetente ismétlődő csapatépítőket is bevezetni. Péntek reggeli közös kávézások, vagy online is játszható társasjátékok is segíthetnek abban, hogy a csapattagok ne szigetelődjenek el, hanem éppen ellenkezőleg, aktív kapcsolatban maradjanak egymással, és ne csak az elvégzendő feladatok relevanciájában, hanem személyesen is tudjanak egymásról.

Hasonló tartalmakért látogass el az Eureka Games oldalára!