Volt egyszer egy különös főnököm.

Amikor először találkoztunk, azt mondta nekünk, a csapatának: ha túlórázunk, akkor

1) ez azt jelenti, hogy nem vagyunk eléggé hatékonyak;

2) a következő reggel fáradtan jövünk majd munkába, és emiatt hibázni fogunk, és nem tudunk kreatívan gondolkodni;

3) egy idő után a családunknak se fog tetszeni, és elkezdenek győzködni, hogy váltsunk munkahelyet;

4) továbbá azt szeretné, hogy legyen életünk az irodán kívül is;

ezért arra kért miket, hogy fejezzük be a munkát időben, és semmiképp ne túlórázzunk!

Ő maga azzal mutatott példát nekünk, hogy minden nap pontban ötkor felállt az asztaltól, és hazament.

Ez a furcsa főnököm nem volt más, mint Barry Appelman, akinek több mint 60 szabadalma van – ő találta fel például az azonnali üzenetküldést –, és annak idején, a dicsőséges ’90-es években ő vezette az AOL szoftverfejlesztési részlegét. Csapatai minden cégénél a leginnovatívabbak közé tartoztak.

Vishnepolsky ugyanebben a bejegyzésben elmesél egy másik történetet is (ezt eredetileg Lauren Kressler marketingkutatási vezető – @ Dooble Click – tette közzé). Ez a sztori nem a túlórázásról szól ugyan, mégis párba állítható az előzővel.

„Első napom volt az új munkahelyen, és az első meetingem: 8:30-kor. Időben érkeztem, bemutattak a csapatnak. Éppen elkezdtük a meetinget, amikor megszólalt a telefonom. „Asszonyom” szóltak bele, „a lánya elesett, és felszakadt a szemöldöke, most visszük a kórházba!” Elsápadtam, feltettem még néhány kérdést, majd leraktam a telefont.

Alig egy órája dolgozom az új helyen, az új főnököm még nem ismer, és a lányomat most viszik a kórházba. Elmondtam a főnöknek, mi történt, ő pedig azt felelte: „Menj oda, indulj el most! A munka megvár. Majd holnap vagy holnapután elkezdjük. És hívj, ha több szabadnapra van szükséged, meg azért is, mert szeretném tudni, hogy van a lányod.”

Ezzel az új főnököm elnyerte a legmagasabb fokú lojalitásomat, csodálatomat és tiszteletemet.

A legtöbbet azok a főnökök érik el, akik az embereiket teszik az első helyre.”