Egy szerencsétlen félrenyelést követő – a tudatlanságomra visszavezethető – pánik miatt vettem részt babamentő tanfolyamon. Életem legmeghatározóbb képzése volt. Most azonban egyetlen momentumot emelek ki mindössze az egész napból.
Az oktatást vezető doktornő – alkatilag maga is gyermek, lelkileg több száz éves bölcs – elmondása alapján, a gyerekeket ért balesetek után a szülői elbeszélések leggyakrabban úgy kezdődnek, hogy „csak” (... csak egy pillanatra hagytam magára, ... csak a szomszéd utcáig kellett autóznunk, azért nem kötöttem be, ...csak meg akartam tanítani főzni).
Tanácsadóként sok szervezetben, nagyon sok vezetővel van módom konzultálni, s gyakran megállítom a beszélgetéseket egy-egy, az én fülemnek ugyancsak furcsa mondat, megjegyzés után. Visszakérdezésemet követően a vezetők szabadkozása jellemzően az, hogy „csak viccből mondtam neki ...”, „tudja, hogy értékelem, csak ...”, „tudom, hogy nem mások előtt kellett volna, csak ...”.
Vezetőként hatással vagyunk – persze mellérendelt viszonyban is –, és hatással is kell lennünk a munkatársainkra, hiszen így tudjuk elérni a célokat. Ez a hatás viszont minden pillanatban működik, akkor is, amikor jól átgondolt szándékossággal és akkor is, amikor e nélkül veszünk részt az interakcióban.
Ahogyan azt valaki találóan megfogalmazta, „nem kommunikálni lehetetlen, hiszen minden viselkedés üzenetet hordoz – és nem viselkedni lehetetlenség”. Ám gyakran elfelejtjük, hogy a beszélő szándéka mellett a kommunikáció milyensége a hallgatón, vagyis a befogadón is múlik. De vajon tudjuk-e, megbizonyosodunk-e róla, hogy üzenetünk miként érkezett meg hozzá? Amennyiben igen, használjuk-e ezeket a visszajelzéseket a vezetői működésünk fejlesztésére? Vagyunk-e annyira tudatos vezetők, hogy minden pillanatban ezzel az élességgel dolgozunk?
Szinte hallom a választ, hogy „de hát lehetetlen minden pillanatban ezzel a tudatossággal, figyelemmel dolgozni vezetőként”. Igen, első, gyors reakcióként egyet is tudok érteni. Ugyanakkor elfogadjuk-e ezt a választ egy erőművi rendszerfelügyelőtől, egy buszsofőrtől, a pilótától, a brókerünktől, az operáló orvostól vagy épp a szeretett gyermekünk óvónénijétől?
A munkavégzésünk során minden szónak, impulzusnak, gesztusnak vagy épp elhallgatásnak a befogadói oldalon sokkal nagyobb hatása van, mint ahogyan azt gondoljuk. Emlékezzünk pl. Jetter negatív prioritás hatás kutatására, miszerint egy negatív információ kiegyensúlyozására 8,8 pozitívra van szükség. Ezért a tudatosság kiemelt kulcsszó kell legyen minden vezető munkaéletében!
Ezen a ponton szoktam hallani tapasztalt vezetőktől, még gyakrabban HR területen dolgozó szakemberektől, hogy higgyem el, ő „nagyon jó emberismerő”.
Klasszikus hiba náluk – és sajnos velem is –, hogy a tapasztalatból eredő hitünk elhomályosít, ellustít minket, így ahelyett, hogy feltárnánk, gyakran feltételezünk, kitalálunk.
A legnagyobb csapdák egyike ez. Hiszen nem kérünk megerősítést, visszajelzést a korlátozó hiedelmünk miatt, így beleragadunk a saját elképzeléseinkbe, mert fel sem merül bennünk, hogy tévedhetünk. S így gondolhatjuk bármilyen tudatosnak, adekvátnak a kijelentésünket, ha nem ismertük fel pontosan a másik, vagyis a befogadó szándékát, megélését, érzelmét, üzenetét, akkor az mindenképpen tévútra visz az együttműködésben.
A szervezeti szerepszintek sajátossága miatt viszont a legtöbb munkatársunktól nem várhatjuk el, hogy erre visszajelzést adjon, kiigazítson. Vezetőknek ezért mindenképpen javaslom, hogy legyen egy olyan támogató szakember körülöttük, aki ezeket a nyelvi struktúrákat, működési jellemzőket tudatosan figyeli, korrigálja. Különösen fontos ez a vezetői onboarding szakaszban, amikor még nincs leépítendő rossz gyakorlat.
A szerző az At Work Kft. cégvezetője, vezető tanácsadója.
(Borítóképünk illusztráció, forrás: Unsplash/Ruthson Zimmerman)
