Új szereplő indult útjára a szervezetfejlesztési piacon
A Freestyle Consulting szervezetfejlesztő és tanácsadó cég 2020 júniusában indult útjára. A Freestyle alapítói és csatlakozó partnerei mind olyan szakemberek, akik az elmúlt mintegy huszonöt évben saját területükön már maradandót alkottak. Olyan vezetők, coachok, pszichológusok, trénerek, mindfulness szakértők, akik széleskörű tapasztalattal bírnak, mély alap kompetenciákkal rendelkeznek és ezekre építkezve, ezeket használva dolgoznak szabadon, saját stílusukban a szervezetfejlesztés különböző területein. 

A cég két alapító partnere Bruckner György és Wavrik Gábor. Mindketten több évtizedes felsővezetői és több, mint 5 éves coaching, szervezetfejlesztői tapasztalattal a hátuk mögött vágtak bele a saját cégalapításba.  Freestyle, azaz a szabad stílus számukra azt jelenti, hogy az adott helyzetre, adott ügyfélre szabják, hogyan dolgoznak és hogy a csapat tagjaiból ki és milyen módon vesz részt a munkafolyamatban. A Freestyle alapítói szerint fontos kiemelni, náluk nem fordulhat elő, hogy egy vezetőfejlesztő programot olyan valaki tartson, akinek nincsen komoly vezetői tapasztalata. Mélyebb önismereti, csapatdinamikai témákkal pedig olyan tanácsadóik foglalkoznak, akik az intuíció, az empátia, a pszichológiai elmélyülés területén rendelkeznek nagyobb tapasztalattal.

Vallják, hogy minden megbízás teljesen egyedi. Legyen az egy gyakorlatokkal teli kommunikációs tréning, egy elmélyülést igénylő felsővezetői coaching, konfliktusokkal teli csapat team coachingja vagy akár egy gyorsan növekvő szervezet diagnózison alapuló több éves szervezetfejlesztési programja.  

Csapatot alkotnak, mert hiszik, hogy folyamatosan tudnak tanulni egymástól. Csapatban dolgoznak, hogy ügyfeleiknek még magasabb hozzáadott értéket teremtsenek. 25 év munkában sikeresen eltöltött idő után mindannyian vágytak arra, hogy a felgyülemlett tudást, élményeket, tapasztalatot saját módszereik, elképzeléseik alapján használják mások fejlesztésére. Egy olyan szabad keretrendszerrel működő szakmai műhelyt hoztak létre, ahol mindenki saját kompetenciájában, saját módszereiben elmélyedve, ugyanakkor egymást folyamatosan inspirálva, fejlesztve, közösen gondolkodva tud hatékony segítséget nyújtani ügyfeleik számára. ​ 

Még több info: www.freestyleconsulting.hu

Bruckner György

A WPP nemzetközi kommunikációs vállalatnál szerzett 15 éves felsővezetői háttérrel, valamint több, mint 5 éves coach, szervezetfejlesztő tanácsadó tapasztalattal 500-nál több coaching óra és több, mint 50 team coaching nappal a háta mögött elsődleges feladatának tartja, hogy a különféle, egyedi helyzetekben lévő vezetők, csapatok, szervezetek képesek legyenek meghaladni önmagukat, szabadon, abba az irányba tudjanak fejlődni, ahol kiteljesedhetnek, sikeresek tudnak lenni, jobbak lehetnek. 

Wavrik Gábor

Mintegy 20 év felsővezetésben eltöltött évek alatt 13 vállalatnál volt Vezetői Bizottságnak, Igazgatóságnak, Felügyelő Bizottságnak tagja vagy elnöke. Dolgozott multinacionális szférában, magyar cégeknél, állami vállalatnál, kis cégeknél, nagy mamutoknál, belföldön, külföldön (USA, GB, Hollandia, Ausztria), hozzávetőlegesen 15 ágazati szegmensben. Ezalatt több, mint hétszáz ember dolgozott a csapataiban. Vallja, hogy ez a sokrétű háttér hozzájárul ahhoz, hogy könnyebben megértse ügyfelei helyzetét.