hero
„Fontos, hogy a vezetőnek legyen motivációs intelligenciája”
Az igazán motiváló embereknek nincsenek rossz napjaik – hangzott el a meglepő állítás a 2. Magyar Motivational Maps Konferencián James Sale, a motivációtérképezés atyjának szájából. Jól hangzik, de vajon hogyan érhetjük el ezt az állapotot? Erről és sok más érdekes kérdésről is beszélgettünk James Sale-lel, a motivációtérképezés módszerének megalkotójával.

Hogyan tudná leírni a „motivációs intelligenciát”, amit a konferencián azzal összefüggésben említett, hogy számos vezető eszközkészletéből sajnálatosan hiányzik?

Ehhez először is meg kell értenünk, hogy a legtöbb ember, és így a vezetők is mindenekelőtt a bizonyosságra törekszenek. Bizonyosságra a számokon keresztül, és mérés útján tudnak szert tenni. Mindenki méricskéli, hogy mennyit keres, mennyi a cége bevétele, mekkora a dolgozói mérhető teljesítménye, és így tovább. A bizonyosságra törekvés másik fő eleme az alábbi gondolatban ragadható meg: „amit látok, az a valós”. Az embereket nyugtalanítja, ha valami nem látható. Csak sajnos az a helyzet, hogy minden fontos dolog az életünkben láthatatlan: ilyen a szeretet, az értékeink és a motivációnk is. Márpedig a motivációnk irányítja a viselkedésünket, ami viszont látható, és épp ezért sokat foglalkoznak vele a vezetők. Tehát amikor motivációs intelligenciáról beszélek, akkor ezzel a vezetőknek arra a képességére utalok, hogy felismerjék, hogy a láthatatlan dolgok minden valószínűség szerint fontosabbak, mint a látható dolgok; és hogy odafigyeljenek ezekre a láthatatlan dolgokra. És ha nem figyelnek oda arra, hogy az embereiket mi motiválja, akkor motivációs szempontból nem nevezhetők intelligenseknek.

A konferencián beszélt a boosterekről és drainerekeről, vagyis azokról az emberekről a környezetünkben, akik feltöltenek, illetve akik lelomboznak minket. Mi tesz valakit lelombozóvá vagy feltöltővé? A genetikánk, a neveltetésünk, vagy valami más is szerepet játszhat ebben? És hogyan csinálhatunk egy drainerből boostert?

Létezik ennek egy genetikai komponense is, de nem a személyiségünk a legmeghatározóbb a tekintetben, hogy mennyire tudunk motiváltak, illetve másokat feltöltők vagy lelombozók lenni. Ebben más tényezők is szerepet játszanak, és a legfontosabb ezek közül az önmagunkról alkotott képünk: a saját magunkkal kapcsolatos vélekedéseink vagy hiedelmeink. Tehát amikor azt kérdezzük meg, hogy lehet-e egy lelombozó alakból lelkes, másokat is inspiráló embert csinálni, akkor valójában egy ennél sokkal nagyobb kérdést teszünk fel: hogyan tudjuk megváltoztatni bárkinek a hitrendszerét? Megtehetjük-e ezt? A coaching, a mentoring, a tanácsadás, a pszichoterápia, a pszichiátria mind-mind erre törekednek; és az, hogy ennyien próbálkoznak vele, arra mutat, hogy az emberek hitrendszerének megváltoztatása egy rendkívül bonyolult feladat. Nem lehet egy csettintéssel elintézni, ahogy egyes coachok állítják. Gyakori tévedés, hogy a hiedelem nem több, mint egy kósza gondolat. De míg a gondolataink gyengék, addig a hiedelmeink nagyon erősek – ha azt mondjuk, hogy a gondolataink virágok, akkor a hiedelmeinket tölgyfákként kell elképzelnünk. És egy virágot könnyű kitépni, na de egy tölgyfát? Ahhoz nagyon jól kell tudnunk, mit csinálunk, hogy ki tudjuk tépni. Ezért sem működik sokszor, ha annyit mondunk valakinek: „Csak tedd meg!” Nem fogja tudni megtenni, ha a hitrendszere nem engedi. Vagyis lehetséges átalakítani egy drainert boosterré, de egyáltalán nem egyszerű, hanem inkább egy hosszú folyamatként kell ezt elképzelni.

Szóba került a konferencián a hamis motiváció is. Honnét vehetjük észre, ha valakinek hamis a motivációja?

Egy kulcsmomentumra kell odafigyelni, ha hamis motivációról beszélünk, és ez a belső ellentmondás: amikor az emberek szavai és tettei nincsenek összhangban egymással. Az emberek szeretnék jónak látni saját magukat, ezért előfordul, hogy 100%-ig elkötelezettnek érzik magukat egy adott ügy mellett, és eszük ágában sincs az elkötelezettségüket és a motivációjukat megkérdőjelezni. Ilyenkor az inkonzisztencia az, ami elárulja őket. De az inkonzisztencia, a belső ellentmondás nemcsak a hamis motiváció esetében fordulhat elő, hanem akkor is, ha valakinek két fő motivátora konfliktusba kerül egymással.

Mondana egy példát erre az inkonzisztenciára?

Vezetőknél gyakran előfordul, hogy a két fő motivátoruk az, hogy irányíthassanak, és hogy megőrizhessék a szabadságukat, és ez a két motivátoruk könnyen konfliktusba kerülhet egymással. Ilyenkor előállhat olyan helyzet, hogy minden alájuk tartozó munkavállalót erős kézzel irányítanak, de közben ők maguk kibújnak a saját maguk gyártotta szabályok alól, például lemondják a saját meetingjeiket, vagy ők azok, akik nem érnek oda időben, és így tovább. És ilyenkor az emberek érzékelni fogják, hogy a főnöknek inkonzisztens a viselkedése. Ha valahol az agyunk egy hátsó zugában van egy kis hang, ami folyamatosan efféle kérdéseket tesz fel, mint: „Igazi ez?” „Valódi ez?”, az egy jel arra, hogy nem őszinte motivációval van dolgunk.

Ön úgy fogalmazott: az igazán motiváló emberek elértek egy olyan állapotba, hogy nincsenek többé rossz napjaik. Ez engem is nagyon érdekelne: hogyan élhetünk el abba az állapotba, hogy már soha többé ne legyen egy rossz napunk?

Azt hiszem, itt van egy kis félreértés. Nem kerülhetjük el a rossz napokat; mint ahogy azt sem kerülhetjük el, hogy rossz dolgok történjenek velünk, vagy olyan emberekkel találkozzunk, akik felingerelnek minket. Az igazán motiváló emberek odáig jutottak el, hogy már nem hagyják, hogy mindezek a rossz dolgok eluralkodjanak a napjukon, vagy az adott pillanaton. Azt fontos ehhez először is megnézni, hogy mennyire erősen vágyunk arra, hogy azzá váljunk, akik akarunk lenni. Ehhez pedig mindenekelőtt azon kell elgondolkodnunk, hogy kivé is akarunk válni. A gyerekeknek még rengeteg szerepmodelljük van: rocksztárokra, Supermanre vagy Wonder Womanre akarnak hasonlítani. De huszonéves korukra a legtöbbünknek már nincs igazi szerepmodellje, pedig ez fontos lenne. A szerepmodell választásának a célja az, hogy olyanokká váljunk, mint a modellünk; és amikor olyanokká válunk, mint a szerepmodellünk, akkor az ő dicsőségének a fénye belőlünk is sugárzik tovább. Tehát azon érdemes elgondolkodni mindenkinek, hogy ki az én szerepmodellem, és mennyire sikerül olyanná válnom, mint ő. Vajon dinamikusan változunk-e ebbe az irányba, vagy inkább csak üldögélünk, isszuk a teánkat, és lefoglal minket, hogy fenntartsuk magunkat? El kell indulnunk az úton, változnunk kell azért, hogy eljuthassunk valahová.

Tegyük fel, hogy van egy csapattagunk, aki nagyon motivált, tele van energiával, viszont az energiáját nem abban az irányban éli ki, amiből a cégünk profitálni tudna. Hogyan tudjuk az ő energiáit és az ő motivációját olyan irányba terelni, ami a cégnek is megfelelő, és hogyan tudjuk megtenni mindezt anélkül, hogy a motiválásunk ne csapna át manipulációba?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Alapvetően azt kell tennünk, hogy átkeretezzük azt, hogy mit akarunk ettől a személytől, és az ő motivátorai szempontjából világítjuk meg az általunk elérni kívánt cél hasznosságát. Tegyük fel, hogy nekünk a kreativitására lenne szükségünk, viszont ő nem igazán szeret kreatív lenni (mivel a biztonság, azaz Megőrző – Defender a fő motivátora). Ilyenkor azt kell tennünk, hogy eladjuk neki az ötletünket, de a saját motivátorára alapozva, vagyis nem a kreativitására alapozunk, hanem a biztonság motivátorára. Tehát ha például az innováció a célunk, akkor ezt neki úgy kell előadnunk, hogy azt hangsúlyozzuk, mennyire jól fogja biztosítani ez a változás a cég jövőjét, a csapat jövőjét és az ő jövőjét is személy szerint. Vagyis át kell kereteznünk azt, amit mondunk neki, olyan szavakat kell használnunk, amelyek az ő fő motivátorát erősítik.

Ön költő is. Hogyan köti össze ezeket az érdeklődési és tevékenységi köreit az életében, és mit gondol: mit taníthat nekünk az irodalom a motiváció témakörében?

Amikor ír az ember (mint én is), akkor a láthatatlan hangjaira hallgat, és ebből hoz létre valami láthatót – pont mint a motivációtérképezés esetében, amikor szintén a minket láthatatlanul mozgató motivációkat tesszük láthatóvá. A lelkesedés vélhetően a legvonzóbb tulajdonság az emberekben, bárkiről is beszéljünk. A lelkesedés fontosabb, mint a szépség vagy az intelligencia! Még a legfurább hóbortok esetén is – amikor például bélyeggyűjtőkkel vagy mozdonyszámgyűjtőkkel találkozom – lenyűgöznek ezek az emberek, mert inspiráltak, lelkesek. A költészet pedig másról se szól, mint inspirációról; erről az energiáról, ami hasonlóvá tesz minket az istenekhez. Az ókori görög istenek gyakran álruhába öltözve vegyültek el az ember közé; és olyan jól csinálták, hogy nem lehetett látni a különbséget. Egyetlen dolog árulta el őket, hogy nem emberi lények, és ez a lelkesen felcsillanó szemük volt. Amikor lelkes embereket látunk, akkor a szemükön látszik, hogy tele van élettel, tele van inspirációval. Noha a motiváció nem teljesen ugyanaz, mint az inspiráció, mégis nagyon nagy az átfedés az inspiráltság és a motiváltság állapota között. Egy bizonyos értelemben az inspiráltság magasabb szinten van, mint motiváltnak lenni. De ha a motiváltságnak elég magas szintjére érünk, akkor van esélyünk elérni oda, hogy inspiráltak is legyünk. Ezt a nagyon szoros összefüggést látom tehát a költészet és a motiváció között, és az én életemben szoros kölcsönhatás van a két terület között.

James Sale motivációs guru és szerző. Európa vezető motivációszakértője, aki hosszú évek megfigyeléseit, elemzéseit és innovációját követően megalkotta a Motivational Maps® módszertanát. Ez a diagnosztikus eszköz pontos képet ad nekünk az emberek motivációjáról, és testreszabott cselekvési tervet ad a kezünkbe a motivációjuk erősítésére. James másik szenvedélye az írás. Eddig 5 könyvet írt a Routledge könyvkiadó számára a motivációtérképezés és ennek alkalmazása a management különböző területein témakörökben, és emellett díjnyertes költő is.