Ez történik a motivációddal, ha szabadidődben is dolgozol
Ne dolgozz a nyaralás alatt, de komolyan. Ezt a címet adta a Harvard Business Review annak az írásnak, amelyben egy nemrég végzett saját felmérésének adatait mutatja be. A munka és a szabadidő szétválasztásának vagy éppen egybefolyásának ma már könyvtárnyi irodalma van, és tudjuk, hogy milyen sokféle csapdát rejt a határok eltűnése, a HBR azonban most egy újabb szempontot hoz be a témába. 

A felmérés ugyanis egyértelműen azt mutatja, hogy a szabadidőben való munkavégzés egy nagyon fontos elemet befolyásol: csökkenti a belső motivációt. Belső motiváció alatt a HBR azt érti, hogy a munkavállaló mennyire érzi érdekesnek, élvezhetőnek és értelmesnek a feladatait.

Az emberek döntő többsége beskatulyázza, azaz kategorizálja az időt. A munkavégzés igazi kezdete hétfő reggel van, a hétvége vagy a nyaralás pedig a szabadidő levakarhatatlan címkéjét kapja. Amikor valaki a szabadidejében (vagy legalábbis az azzal a címkével ellátott időszakban) dolgozik, akkor belső ellentmondásba kerül, mert a természetes várakozásai nem egyeznek a megtapasztalt valósággal (elvileg pihennie kéne, de mégis dolgozik).

A HBR szerint ez az a konfliktus, ami csökkenti a munkavégzés érdekességét, élvezhetőségét, és a felmérés azt is megmutatta, hogy ez a jelenség független a munka típusától vagy akár a jövedelmi, családi körülményektől.

Természetesen nem csak a belső, hanem a külső motivációs tényezők is fontosak. A munka után kapott jövedelem, a család megfelelő életszínvonalának biztosítása, vagy a szakmai elismerések megszerzése erősen motiválhat valakit arra, hogy szabadidejében is dolgozzon. Csakhogy a kutatás szerint ezek a külső tényezők sok esetben nem tudják ellensúlyozni a belső motiváció elvesztése miatti negatív hatásokat. A végeredmény tehát a legtöbb esetben ilyenkor is az, hogy a munkavégzés élvezhetősége csökken, és ez végső soron alááshatja a normál munkaidő alatti motiváltságot is.

A probléma egyetlen megoldása a HBR szerint az, ha a munkavállaló a fejében átcímkézi az időt, vagyis átteszi a szabadidős skatulyából a munkaidő skatulyájába – feltéve, hogy erre tényleg képes. A munkaadónak pedig az az érdeke, hogy a munkavállalója ne dolgozzon azokban az időszakokban, amelyek a szabadidő kategóriában vannak.