„Azért akarom, mert…”, „azért teszem, mert…”, „azért teszem, mert az vagyok…”. Igen, ezek a motiváció leggyakoribb magyarázatai, ám az utolsó állítás egy picit (de inkább nagyon) kilóg a sorból. A motiváció mibenlétéről már olvashattunk ebben a cikkben is. Röviden: a motiváció a tetteink, cselekvéseink mozgatórugójaként írható le. Vagyis elindítja és irányítja, illetve fenn is tartja a célorientált viselkedésünket. Két típusát ismerjük: a belső (intrinzik) motiváció belőlünk, az adott cselekvéseinkből és azok élvezetéből fakad, nem véletlenül nevezik önjutalmazó motivációnak. Ugyanakkor a külső (extrinzik, eszköz jellegű) motiváció a külső tényezők meglétén vagy hiányán alapszik és ezen keresztül határozza meg a cselekvésünket. A motivációt illetően egy dinamikus rendszerről van szó, ami működésének megismerésére érdemes különös hangsúlyt fektetnünk. 

Célok nélkül nem tudunk értelmes életet élni, célok nélkül csak ülünk a „semmi ágán”. De nem csak a célok kitűzése fontos, s hogy azokat valóban elérjük-e vagy sem. A „hogyan” is égető kérdés; viszonylag simán, esetleg szenvedve érünk célba? Vagy feladjuk, mert nem vagyunk eléggé motiváltak? 

A céljainkat és azok teljesülését leggyakrabban bizonyos vágyott tulajdonságokban, számokban, mutatókban, KPI-okban, mérföldkövekben határozzuk meg. Kilogrammokat, kilométereket, kapcsolatok számait, stb írjuk fel a papírjainkra vagy be az appjainkba.

De vajon ezek valóban képesek arra, van-e akkora erejük, hogy minden esetben a megfelelő mértékben és kellő ideig tartsák fenn a motivációnkat? 

James Clear, az Atomi szokások című könyv szerzője kételkedik abban, hogy pusztán ez a fajta célirányos gondolkodásmód elegendő a motiváció megfelelő szintű fenntartásához. Éppen ezért javasol egy másik megközelítést; ha szeretnénk egy új, bennünket támogató szokást (szokás: cél) bevezetni az életünkbe, akkor elsősorban ne az ahhoz rendelt értékeket, vagy mutatókat tartsuk szem előtt, mert azok varázsereje egy idő után csökken és így negatívan hat a motivációnkra is. 

Vagyis szerinte a motivációnkat nem a „le kell szoknom a dohányzásról” vagy a „le kell fogynom tizenöt kilót” célja tartja fönn, hanem az az identitásunk részévé vált gondolat, hogy „én egy egészséges ember vagyok”. Márpedig egy egészséges ember nem dohányzik és odafigyel a táplálkozására is. Nem azért kelünk föl hajnali ötkor futni, mert le akarunk futni tíz kilométert, hanem mert „egy futó felkel hajnali ötkor” is. Ha pedig az identitásunkban egészséges emberek vagy futók vagyunk, akkor a mindennapi cselekvéseink is egy egészséges emberéé és egy futóé lesznek. Olyan dolgokat teszünk meg – átalakítjuk a táplálkozásunkat, el- vagy újrakezdünk sportolni, leszokunk a dohányzásról – amelyek az identitásunkat táplálják, erősítik. 

Egy változás sosem könnyű és tele van olyan buktatókkal, amelyek kikezdhetik a motivációnkat. Ugyanakkor az identitásunk szabad megélése olyan örömforrást és élmény is jelent, ami életre hívja, megerősíti és magas szinten tartja a motivációnkat, bármilyen célt is tűztünk ki magunk elé.

Vagyis eszerint nem az a kérdés, hogy mit akarunk elérni. Sokkal inkább az, hogy kik is vagyunk és annak megfelelően cselekszünk-e.