A törvény szerint jár a táppénz járványügyi hatósági karantén idején, a kormány rendeleti szinten azonban kivételt képzett, írja a hvg.hu.

Kovács András Péter – közismertebb nevén KAP – a karantén szimbólumarca lett. A mai napig kétmillió kattintást elért „Itthon maradok” című rapdalával, ugyanis a közvélekedés szerint még a hivatalos szerveknél is többet tett azért, hogy a magyar emberek komolyan vegyék a korlátozásokat és otthon maradjanak. Így aztán kíváncsi lettem, hogy a karantén legtöbbet idézett arcaként ő maga hogyan élte meg az elmúlt hónapokat, mi hajtotta, mi törte le, és milyen jövőt prognosztizál. Karanténinterjú, természetesen a személyes találkozás mellőzésével.

Szerettünk tovább aludni és örültünk, hogy többet lehetünk a családunkkal a karantén idején, derült ki egy friss felmérésből. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy az elmúlt hónapok milyen hatással voltak a magyarok otthonukhoz és munkahelyükhöz való viszonyára, mi hiányzik és mit nem sírnak vissza a karanténidőszakból munkavégzésük szempontjából.

Sokféleképpen reagáltak az emberek a karanténra, és sokféle helyzetbe kerültek a hatására. Voltak, akik elvesztették a munkahelyüket, voltak, akiket csak home office-ba küldtek, és voltak, akiknek néhány biztonsági intézkedésen kívül semmi nem változott a munkájukban. Ha a helyzeti különbségek ellenére mégis kellene valami közöset találni arra, hogy mi volt az elmúlt hónapok kollektív hatása az emberekre, akkor az eddig megszokott biztonságérzet elvesztését mondanám, ami valószínűleg mindenki életében bekövetkezett.

A krízistől senki nem lesz szakértő, a krízis „csak” tapasztalatot ad. Az idézőjel fontos és indokolt, ugyanis nem lehet és szabad elhazudni vagy lebecsülni annak a tapasztalatnak az erejét és főként személyes vonatkozását, amit válsághelyzetek okozhatnak, de ahogy egy akut műtéten átesett sérült nem lesz sebész, egy krónikus fülgyulladással kezelt páciens nem lesz fül-orr-gégész, egy rákot legyőző beteg nem lesz onkológus, egy depresszióból kigyógyult kliens nem lesz pszichológus, úgy a járványügyi krízisen átesett országból sem lesz válságszakértő.

Az újranyitás hetének elején egy barátnőmmel beszéltem telefonon, aki szinte szégyenkezve vallotta be, hogy ő bizony nem is annyira várja az újranyitást. Már ami a munkahelyi bejárást illeti. Szinte már kereste magában a hibát, hogy mi lehet vele a gond, ha ő egyáltalán nem vágyik az irodai hangulatra, a kollégákra. Nem mintha korábban baja lett volna velük, de mostanra, két és fél hónap alatt rájött, hogy jobb neki otthon. Borzongással tölti el a gondolat, hogy minden kezdődik elölről: a reggeli koránkelés, a rutin, a dugóban araszolás, az egész napos robot, amibe semmi más nem fér bele, és a sok felesleges párbeszéd. Pedig az ismerőseim közül ő az, aki igazából a munkájának élt, amióta világ a világ. Majd jött ez a hirtelen váltás, ami fenekestül felfordította az összes tudását saját magáról. 

Az anyák esetében valószínűbb volt, hogy elveszítik az állásukat a kötelező home office miatt, amelynek során több házimunkát végeztek, és rájuk hárult a gyereknevelés túlnyomó része is – mutatják egy friss brit kutatás eredményei.

Ez a helyzet sokunknak egy új oldalát mutatta meg: elvégre saját működésünket is tapasztalataink során tanuljuk, ez a világjárvány pedig egy egészen új szituációt jelent a legtöbbünk számára. Fontos azonban kiemelni azt, hogy el kell fogadnunk egymást úgy, ahogy vagyunk, ebben a helyzetben is. Egyikőnk sem tapasztalt még hasonlót, természetes, hogy különböző tempóban és eltérő módon alkalmazkodunk a kialakult helyzethez. Alább következzen - a teljesség igénye nélkül - néhány pandémiás-személyiségtípus, amikben akár magunkra is ismerhetünk. Természetesen a felsoroláshoz ajánlott egy kis humorérzék is!