Nyugi!

Úgy tűnik, tudtam neki újat mondani, amikor beszámoltam arról, hogy az esete egyáltalán nem kirívó. Az utóbbi hetekben online csoportokkal találkozva érdekes tanulás volt számomra is a karanténszörny fázisainak megtapasztalása. Az elején érzékelhető ijedtséget és bizonytalanságot felváltotta egyfajta megnyugvás, az előnyök felfedezése, még akár megszeretése is. A kezdeti ijedséget most, a nyitás kapcsán tapasztalom újra pszichológusként. Márciusban elképzelhetetlennek tűnhetett, hogy csoportjaimban és az egyéni konzultációk során nemcsak arról fogunk beszélni, hogy milyen akadályokat görgetett elénk a vírus, hanem arról is, hogy miket köszönhetünk a karanténnak. Márpedig a mérleg átbillent.

Jéééé, én szeretek sétálni?

Valaki számára a nyugalom megtanulása volt az újdonság, az új örömforrások felfedezése. Nem is tudta magáról, hogy például szeret sétálni, hiszen korábban nem sétálgatott csak úgy céltalanul sehová. A munka után autóval egy edzőterembe sietett, aztán gyorsan haza, a környék utcaneveit még soha nem vette észre, és azt sem, hogy néhány méterre milyen csodálatos panoráma nyílik az éjszakai városra. Rájött, hogy a séta önmagában is érdekes elfoglaltság lehet.

Más arra jött rá, hogy a kertészkedés számára örömforrás. Ültetni és várni, hogy kinőjön valami a földből. Milyen egyszerű, és mennyi örömet ad. Nevetve tette hozzá, hogy most már kapizsgálja, hogy miről is szólhat a mindfulness, amitől mereven elzárkózott korábban. Soha sem gondolta volna, hogy olyan tevékenységet is élvezni fog, amely nem hoz anyagi hasznot, és az eredmény sem egyből látható.

Új értelmet kapott a „nincs időm rá”

A „nincs időm rá” kifogás új értelmet kapott. Egyszer csak lett idő a gyerekre, a szülőkre, a barátokra. Kiderült az is, hogy lesznek olyanok, akik nem jelentkeznek, és mégis barátok, és lesznek olyanok, akik nem jelentkeznek, tehát mégsem barátok.

Sokaknak a legpozitívabb élményük a két hónap alatt az volt, hogy visszataláltak családtagjaikhoz. Elkezdtek beszélgetni a szülőkkel, testvérekkel. 

Minek ez a sok tervezés?

Vannak a tervezésmániások, akik imádnak mindent jó előre megtervezni, felírni, tudni. Azoknak ezt most egy időre el kellett engedniük. Többen rájöttek, hogy úgy is lehet élni, hogy nem tudod előre a hétvégi programokat a következő két hónapra. És tulajdonképpen milyen felszabadító is tud lenni a spontaneitás… Elég lesz csak a következő napot látni. Most ez is valami. 

Volt, aki arról számolt be, hogy tíz éve Budapesten él, élvezve a város zaját, nyüzsgését, de az elmúlt két hónapot szüleinél töltötte az ország másik felében. Rádöbbent arra, hogy mennyivel kiegyensúlyozottabb ott az élete, és egyáltalán nem vágyik vissza a nagyvárosba. Elhatározta, hogy vidékre költözik. Elég lesz, ha egy héten egyszer látogat Budapestre, a többi mehet home-office-ból.

Mindannyian átéltünk valami olyat, ami eddig ismeretlen és elképzelhetetlen volt számunkra. Sokat tanultunk magunkról, családtagjainkról, barátainkról, szomszédainkról. Lehet, hogy valami bezárult, de lehet, hogy új utak teremtődtek számunkra.

A cikk eredetileg az Üzlet és Pszichológia 2020. június-júliusi számában olvasható. Az újság megrendelhető itt.