Vizsgálhatjuk a témát „growth mindset”, "kudarckerülés-sikerorientáltság", "reziliencia" és hasonló szakkifejezések mentén, nagyjából ugyanoda jutunk: a kognitív értelmezésünktől függ, hogy egy adott eseményt mekkora kudarcnak, kellemetlenségnek élünk meg, és ez a hozzáállás meghatározza a viselkedésünket is: azaz, hogy belesüppedünk-e az önsajnálat mocsarába, vagy megrázzuk magunkat, és lendületet veszünk. (Innen egy lépés az önbeteljesítő jóslatok működése, de arról máskor...)

Sok tényezője van annak, hogy melyik irányba fordulunk: a biokémiától kezdve a természetünkön (és annak ismeretén) át a szocializációnkig. Mivel ez nem matematika, senki nem fogja tudni pontosan megmondani, hogy melyik tényező mekkora mértékben befolyásolja azt, hogy hogyan szűrjük át magunkon az élet eseményeit: azaz mennyire vonunk le pozitív, közömbös, vagy akár negatív következtetéseket egy adott történésből.

Amire lehet számítani: az élet nem kívánt epizódjaihoz való pozitív vagy negatív hozzáállásunkban döntő szerepe lehet annak, hogy a szüleink mit tükröztek vissza nekünk arról, hogy mennyire biztonságos vagy épp veszélyekkel és szomorúsággal teli hely a világ. Mennyire tudott magabiztos és nyugodt maradni mellettünk az édesanyánk, amikor az első oltást kaptuk, vagy mennyire görbült neki is sírásra a szája – sugallva, hogy valami szörnyű dolog történik éppen. Szülőként pedig mi is valami hasonlót adunk majd tovább. Nem árt, ha van némi rálátásunk erre a folyamatra, mert igen sok múlhat ezen is. Például részben akár a gyerekeink képessége a boldogságra.

Ezeket a kérdéseket boncolgatjuk a legfrissebb Üzlet és Pszichológiában, amit péntektől lehet az újságárusoknál keresni, vagy itt  előfizetni rá.