Titok, ami nem derülhet ki
A trauma titokban tartása magányossá tesz és elszigetel. Az áldozatok sokszor élnek meg szégyent a velük történtek miatt. Úgy érezhetik, felelősek azért, amit rajtuk követtek el.
Talán az ő viselkedésük volt túl csábító. Talán úgy gondolják, hogy egy ponton túl már nem volt joguk nemet mondani. Ez fokozottan így van, ha az áldozat kiskorú, hiszen az elkövető legtöbbször nem idegen, hanem valaki, akiben a gyerek megbízik: családtag, tanár, edző vagy egyházi személy. S a visszaélés ritkán erőszak a szó fizikai értelmében, az elkövető általában szoros bizalmi kapcsolat kialakítása után közeledik a kiskorúhoz, aki a törődésért hálás is lehet, a szeretetért, odafigyelésért cserébe alkalmazkodik a felnőtt beteg vágyaihoz. Sokszor csak későn érti meg a gyermek, hogy mi történt. A sérülést fokozza, hogy felnőttkorában is bűntudata lehet, mert olyan helyzetbe került, amelyről úgy érzi, nem beszélhet, hiszen azzal sok embernek okozna fájdalmat, kellemetlenséget. Az elkövető helyett ő maga él meg szégyent, ami még inkább hallgatásra készteti.
A minták később is működnek
Az a gyermek, aki szexuális abúzus áldozata volt, vagy más módon bántották (megalázták, elhanyagolták, semmibe vették szükségleteit), felnőttkorban is fokozottan kiszolgáltatott a visszaéléssel szemben.
A régi minta – mely szerint akkor kapok törődést és szeretetet, ha a saját szükségleteimet elnyomom, az autoritásét pedig kiszolgálom – könnyen aktiválódhat munkahelyi környezetben is.
A felettes ugyanolyan tekintélyszemélyként hat rá, ahogy annak idején a felnőtt, aki helytelenül bánt vele. A főnök–beosztott kapcsolat az alá-fölé rendeltsége miatt önmagában előhívhat regressziót: olyan, mintha a helyzet automatikusan bekapcsolná a felnőttben élő kiszolgáltatott gyermeket, aki nem tud nemet mondani vagy kiállni magáért, mert fél, hogy azzal szabotálja a kapcsolatot. Ahogy a gyermek keresi a szeretetet és retteg annak elvesztésétől, úgy keresi a sérült felnőtt is a figyelmet és az elismerést, és retteg attól, hogy értéktelennek érezze magát. Mivel gyerekként nem tapasztalta meg, hogy szerethető és a szükségletei fontosak, felnőttként instabil, és kívülről várja önértékelésének megerősítését. Így nem feltétlenül érzékeli, hol a határ saját igényei és a másikéi között, és örül a tekintély kitüntetett figyelmének. Az is előfordul, hogy félreértelmezi a helyzetet, s csak későn ismeri fel a bókok és az elismerés mögötti szexuális közeledést.
Mivel a másik igényei mindig fontosabbak voltak a sajátjainál, elképzelhető, hogy pusztán azért megy bele egy nemkívánatos szexuális kapcsolatba, mert úgy érzi, alárendelt helyzete miatt nincs joga visszautasítani a másikat. Félti az állását, fél, hogy a másik ellehetetleníti a karrierjét, fél attól, hogy nevetségessé válik. Hasonlóképpen a gyerekkori traumákhoz, itt is bekapcsol a bűntudat: az áldozat úgy érzi, nem boríthatja fel egy széles körben elismert ember életét azzal, hogy nyilvánosságra hozza a zaklatást.
Mit tegyünk, ha a fentiekhez hasonló helyzettel küszködünk?
(…)
Szívesen olvasnád tovább? Az interjú eredetileg az Üzlet és Pszichológia február-márciusi számában jelent meg, melyet megtalálsz az újságárusoknál vagy megveheted digitális formában itt is.
