Már csak egy hét, és lezárul a HRKOMM Award normál nevezési határideje!
Kevesebb, mint egy hét, és lezárul a HRKOMM Award normál nevezési határideje. A versenyt idén ötödik alkalommal rendezzük meg, és a különböző cégek HR-rel és kommunikációval foglalkozó szakembereinek, illetve ilyen tevékenységeket végző szervezetek, ügynökségek legjobban sikerült munkáit várjuk pályázat formájában.

Pályázni a 2020. július 1. és 2021. június 30. közötti időszakban, Magyarországon debütált HR-megoldásokkal lehet. A versenybe nevezhet minden, Magyarországon tevékenykedő cég saját, vagy ügynökség által készített megoldásaival, illetve ügynökségek és tanácsadócégek más vállalatok számára készített HR-tematikájú kommunikációs munkáival.

Idén is létrehoztunk egy új kategóriát

Tavaly létrehoztunk egy új kategóriát A járványhelyzetre adott HR-kommunikációs válasz címmel, most pedig arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen hosszútávú pozitív hatásai voltak a járványhelyzettel kapcsolatos intézkedéseknek. Ennek megfelelően idén létrehoztuk az Amit a járványhelyzetből tanultunk különdíj kategóriát, melynek keretében olyan kezdeményezéseket, problémamegoldásokat, illetve aktivitásokat keresünk, amelyeket bár a COVID-helyzet hívott életre, mégis profitált belőlük a szervezet, és emiatt érdemes folytatni őket. 

Fontos, hogy nem egyszeri intézkedésekről van szó, hanem olyan kezdeményezésekről, melyek azóta is működnek, és a jövőben is megmaradnak, mert hasznosnak találta őket a közösség.

Emellett idén is lehet pályázni a „HR tevékenység a leendő munkavállaló felé” című kategóriában, melyben minden leendő munkavállalót érintő témában, toborzással, jelöltélménnyel, employer brandinggel kapcsolatos pályázatokat várunk.

A „HR tevékenység a meglévő munkavállalók felé” című kategóriában pedig az onboarding folyamattal, tehetséggondozással, mentoringgal, teljesítményértékeléssel, változásmenedzsmenttel, motivációval, közösségépítéssel és átfogó employer branding stratégiával kapcsolatos pályázatokat tudjátok nevezni.

A „HR Plusz” kategórián belül helyet kaphat minden olyan pályázat, amely például környezettudatossággal, sokszínűséggel, egészségtudatossággal, ergonómiával foglalkozik, de a legeredetibb CSR programra és a legjobb offboarding folymatra is kíváncsiak vagyunk! 

Végül, de nem utolsósorban, a „Tartalomhoz a forma” kategóriában várjuk a legmenőbb videókat, a legdizájnosabb print és/vagy online megjelenéseket, a legeredetibb eseményt vagy a leginnovatívabb digitális HR-megoldást. 

Íme a zsűritagok listája 

Balaton Anita, ügyvezető, partner, FleishmanHillard Café
Gábor Fanni, főszerkesztő, Üzlet és Pszichológia, HRPWR.HU
Gigler Anita, HR vezető, Employer Branding, CSR, Rossmann Magyarország
Horváth Ádám, Chief Sparkle Offizzer, Elnökségi tag (Európai Employer Branding Szövetség), Brandfizz
Horváth Sándor Farkas, HR igazgató, Decathlon Magyarország
Kreiter Éva, HR igazgató, Dreher Sörgyárak
Márton Katalin, HR vezető, Praktiker
Simon-Göröcs Lili Melinda, HR igazgató, pszichológus, közgazdász, Profession.hu

Az online zsűritagok pedig:

Czagler Zsuzsa, ügyvezető, Motivational Maps Business Practitioner and Trainer, VIP Coaching Center
Farkas Tünde, közvetítési üzletágvezető, Pannon-Work Zrt.
Kaczúr László, partner, Lumina Learning Hungary

A HRKOMM Award nyertesei (arany, ezüst, bronz) és finalistái idén is pontszerzők az Apex PR Toplistán, az Amit a járványhelyzetből tanultunk kategória különdíjasai azonban nem. 

Mi már alig várjuk, hogy idén is megismerkedjünk az izgalmasabbnál izgalmasabb és kreatívabbnál kreatívabb tartalmakkal és projektekkel! Küldd el a jelentkezésed még ma!