Mitől olyan fontos?
Ha van egy véleményünk, arra akkor figyelnek oda, ha azt egyfajta határozottsággal közvetítjük. Bizonyos pozíciók sikeres betöltéséhez ez elengedhetetlen. Gondoljunk csak bele: ha azt látjuk, hogy az orvos hezitál, hogyan kezeljen minket, vagy ha a szakértő bizonytalannak tűnik az álláspontjában, nem mernénk rájuk bízni magunkat. Manapság egyre több helyzetben kell kevés rendelkezésre álló információ alapján döntéseket hozni. Igyekszünk meghozni a lehető legjobb döntést, igyekszünk megőrizni a szakmaiságunkat. De vajon merünk-e hinni a saját döntésünkben? És tudjuk-e közvetíteni azt, amiben hiszünk? Na erről szól a határozottság és a magabiztosság.
Mindset-kompetencia-eszköz hármas
Fejlesztésekben, legyen szó egyéni fejlesztésről (pl.: coaching, skill-coaching) vagy csoportosról (tréning, csoportos coaching), de sokszor, amikor egy csapatot mozdítok (teamcoaching), még akkor is előszeretettel használom ezt a hármast. Hiszen ahhoz, hogy valamit jól tudjunk működtetni, kell a megfelelő gondolatiság (mindset), kell a készség (kompetencia), és kellenek konkrét eszközök. Nézzük, hogy néz ez ki a magabiztosság tekintetében!
A magabiztosság gondolatisága (mindset)
„Bátrabb vagy, mint hiszed, erősebb, mint sejted, és okosabb, mint véled” – mondta bölcsen Róbert Gida.
Az utóbbi időben, amikor ez állt a fejlesztés fókuszában, sokszor vissza kellett térnem az alapokhoz: mi az, amit evidenciának gondolunk, de nem biztos, hogy mindenki számára az? Mi az, ami része kell, hogy legyen a paradigmánknak ahhoz, hogy határozottan tudjunk fellépni?
- A magabiztosság és a határozottság jó dolgok. Nem összekeverendőek az elbizakodottsággal vagy az ellentmondást nem tűrő kinyilatkoztatásokkal.
- Akkor tudok értéket közvetíteni és létrehozni (és egyébként a fizetésünk azért kapjuk egy munkahelyen, hogy azt tegyük), ha hangot adok a véleményemnek.
- A környezetem kíváncsi a véleményemre. A gondolataim értékesek a többiek számára. Ha nem mondom, lemaradnak valamiről. Lehet, hogy nem a legoptimálisabb megoldás születik meg pont azért, mert én elhallgattam a véleményemet.
Minden a gondolatisággal kezdődik! Ha ez nincs rendben, hiába a szupererős kompetenciahalmaz, hiába a zseniális eszközök – nem fog működni a dolog. Szóval első lépésként érdemes letisztázni a fentieket magadban, hogy te hogy vagy ezekkel a gondolatokkal.
A magabiztossághoz szükséges kompetenciák
Nézzük, melyek azok a készségek, amikkel magabiztosabbak lehetünk. Ezek nélkül nem fogja a másik fél azt gondolni, hogy bízhat a meglátásunkban.
- Egyértelmű, letisztult kommunikáció: azaz nem terjengősen, hanem tisztán, konkrétumokban tudunk adott témáról beszélni.
- A mondandónk megfelelő íve: kell, hogy legyen egy logikus, követhető struktúrája a közlendőnknek. A hangosan gondolkodók sokszor pont azért nem tűnnek határozottnak, mert nincs struktúra a mondandójukban.
- Empátia: érzékeljük miben van a másik, mire van szüksége, mit adhatunk neki. Térképezzük fel (nem árt, ha tudunk jó kérdéseket feltenni), és alakítsuk a megnyilvánulásainkat ennek megfelelően.
- Előadói készség: például, hogy legyen összhang a verbális és non-verbális mondások között, vagy hogy miközben több emberhez beszélünk egy megbeszélésen, pásztázzuk a tekintettünkkel a hallgatóságot.
- Fear-walking: a kifejezést Susan David-től kölcsönöztem. Röviden arra utal, hogy amikor felüti bennünk a félelem a fejét, ne adjuk át magunkat ennek az érzésnek, hanem a félelemmel együtt, a kellemetlen érzés ellenére tegyük azt, amire vágyunk. Tegyük fel, ott ül a főnökünk főnöke a megbeszélésen, szigorúan néz, mi pedig megrémülünk, hogy vajon mit fog szólni, ha kimondjuk azt a bizonyos népszerűtlen gondolatot, amiben hiszünk. Visszafoghatjuk magunkat, vagy a félelem ellenére is mondhatjuk.
- Konstruktív megkérdőjelezés, kritikai megfogalmazások: ha nem értünk egyet a korábban szólókkal, hogyan tudunk ennek úgy hangot adni, hogy közben a kapcsolat ne sérüljön.
- Aktív hallgatás a megértés szándékával: figyeljünk oda a többiekre, ne csak azért hallgassuk meg őket, hogy aztán mi is elmondhassuk a magunkét. Hanem próbáljunk meg ráhangolódni a gondolkodásmenetükre, az érzelmi állapotukra egy-egy téma kapcsán, és minél többet befogadni az álláspontukból.
- A nem-tudás felvállalása: ha azt tudod mondani, hogy „nem tudom”, az is a határozottságod jele lehet. Tűnhet ez paradoxonnak, de tulajdonképpen a bátorság – amivel felvállaljuk, ha valamivel nem vagyunk képben – is a határozottsághoz tartozik. Képzeld, ha egy megbeszélésen például rákérdezel egy rövidítésre, úgy, hogy azt nem érzed cikinek, még a többieknek is nagy segítség lehet. Meglehet, ők sem tudják mit jelent, csak nem mernek rákérdezni…
A cikk eredetileg a co-create blogján jelent meg.
