Kérlek, vegyél elő egy írásra alkalmas felületet! Írd össze, mi az, amiért rajongsz / amit nagyon szeretsz a munkádban! 

• Majd csoportosítsd aszerint ezeket, hogy mi az, ami tőled függ, te éred el és mi az, ami tőled független tényező! (Tőled függő tényező: itt és most van ráhatásod, neked köszönhető eredmény a múltban és/vagy a jelenben)
• Számold össze, hány értékes „rajongási dolog” írható a Te számládra!

Ínséges, stresszel teli időben érdemes elővenned, amit most leírtál, mert nem tudható, vajon eljön-e olyan pillanat, ami megbolygatja az égési sérthetetlenséged délibábját.

Vajon a te szakmád már a pályára lépés legelején igényelte az érett, stabil alapszemélyiséget, valamint a saját teherbíró képességed reális ismeretét? Most hol tartasz ebben? Akár velünk van saját stabilitásunk, akár nincs, rendkívül fontos, hogy ismerjük és tudatosan fejlesszük azon kompetenciáinkat, amelyek az egészséges személyiséghez szükségesek. Noha ez egy soha véget nem érő „iskolapad”, kellő muníciót ad arra, hogy megelőzzük a kiégés lángragyúlását. 

Mit mond a WHO?

Az Egészségügyi Világszervezet lassan öt éve elismeri a kiégés (burnout) egészségkárosító hatását, így megtaláljuk a WHO által minősített egészségügyi rendellenességek között. Megfogalmazásuk szerint a kiégés „sikeresen nem kezelt, krónikus munkahelyi stresszből fakadó szindróma.” A tünetegyüttes kizárólag munkahelyi jelenség, az élet más területein hivatalosan nem használatos a kifejezés. Több egészségügyi szakember és pszichológus azonban úgy véli, hogy ha csupán a hivatás gyakorlásától függene a kiégés, a gyógyulásnak és a megelőzésnek meglepően kevés köze lenne az egyénhez. 

A WHO szerint a kiégésnek 3 fő tünete van:

1. az enerváltság vagy kimerültség érzete;

2. a munkától való mentális eltávolodás, a munkahellyel kapcsolatos negatív érzések és cinikus hozzáállás megerősödése (az elszemélytelenedés);

3. a csökkenő teljesítőképesség.

A három tünet előfordulásának mértéke az egyes szakmák tekintetében eltérő. Például az orvosoknál az elszemélytelenedés és az érzelmi kimerültség lényegesen magasabb arányban mutatkozik, miközben a teljesítményükkel elégedettek. Azok a szociális munkások, akik súlyos betegekről gondoskodnak, csökkent teljesítményről és érzelmi kimerültségről számolnak be (Bergner, 2012).

Globális politikai szinten a WHO időről-időre kidolgoz egy-egy globális cselekvési tervet a munkavállalók egészségéről (2008-2017) és a mentális egészségre vonatkozó cselekvési tervet (2013-2020) a munkahelyi mentális egészség előmozdítására – elveket, célkitűzéseket és végrehajtási stratégiákat fogalmaz meg. Ezek közé tartozik: a mentális egészséget meghatározó társadalmi tényezők, például az életszínvonal és a munkakörülmények kezelése; az egészség és a mentális egészség megelőzésére és előmozdítására irányuló tevékenységek, beleértve a megbélyegzés és a megkülönböztetés csökkentésére irányuló tevékenységeket. (Egyéni, szervezeti és állami szinten az eddig ajánlások követése minden bizonnyal hagy némi kívánnivalót maga után…)

A stressz csak mellékszereplő

Köztudott, hogy akik emberekkel foglalkoznak, fokozott veszélyeknek vannak kitéve. Többnyire jellemző rájuk, hogy újabb és újabb célokat tűznek ki maguk elé, motiváltan haladnak előre ezen célokat elérve és jutnak el sikertől sikerig. Előfordulhat, hogy egy ponton a személy túltelítődik, beáll a motiváció-vesztés, kimerül, kapcsolatai elszemélytelenednek számára és teljesítménye romlik. Elveszítheti a sikeres munkájába vetett hitét is.

Nem csoda, hogy ezen célcsoport stresszterhelésével kapcsolatban gyakran emlegetett jelenség a kiégés. A kiégés fogalmát először Freudenberger határozta meg: „az emocionális megterhelések és nagy mértékű stresszek nyomán fellépő fizikai, szellemi és érzelmi kimerülés állapota, amely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s amelyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek” (Freudenberger, 1980). Ez az általános negatív életérzés kihat a munkavégzésre és a társas kapcsolatokra is. A kutatások tükrében megállapítható, hogy azon személyek a legveszélyeztetettebbek, akiket főként érzelmileg érint erősen a munkájuk.

Dr. Fülöp Emőke klinikai szakpszichológus négy munkahelyi stresszort különít el, amelyekhez írtunk egy-egy példát. Fontos, hogy önmagában a distressz (negatív, káros stressz) még nem vezet kiégéshez.

A kiégéssel kapcsolatos tünetek általában több síkon jelennek meg és több fokozaton mennek keresztül. 

Nem minden distressz vezet depresszióhoz, ahogyan nem minden depresszió vezet kiégéshez, de lehetséges, hogy minden depresszió mögött a kiégés áll.

Fülöp világosan fölvázolja előttünk (2019) a stressz és a kiégés közötti különbséget. A viselkedések és érzések terén a következőket tapasztalhatják az érintettek:

Állj meg egy pillanatra az eddig olvasottakkal!

Gondold végig, hogy az eddig felsorolt stresszorok és kiégés tényezők közül mi az, ami egy héten legalább háromszor nyomaszt téged, mi az, amit egy héten legalább háromszor megtapasztalsz!

Kulcstényezők

Az egyik kulcstényező, amely mindegyik érintett területre (stressz, kiégés, depresszió) gyógyító hatással lehet: a megfelelően működtetett empátia.

Az empatikus kapcsolat, a megértés, az odafigyelési, törődési hatás befolyása óriási – akár magunk felé nyilvánítunk empátiát, akár mások felé.

Érdemes tudnunk, hogy amit (elsősorban) a hozzátartozók és a referenciaszemélyek (így a vezetők is) visszatükröznek a munkatársaknak, az mind üzenetet hordoz saját magunkról. Donald W. Winnicott brit pszichológus így írt erről: „Ha másokat látok, és mások látnak engem, akkor létezem.” Csak mások visszatükrözéseiből tudjuk fokról fokra felismerni, hogy kicsodák vagyunk. Ez az oka annak, hogy az összefüggő, stabil önbizalom kifejlődéséhez olyan kapcsolatoknak kell a rendelkezésére állniuk, amelyekben a saját személyiségjegyeink és a saját temperamentumunk tükröződhet. Mit tehetünk akkor, ha ez az önbizalom a pályánk derekán fogja magát és megrendül? Az előbbiek értelmében megoldás lehet erre az, ha odafordulunk az értékes és minket felemelő kapcsolatainkhoz és ismét szilárd kötelékeket építünk. Az érzelemszabályozás és a perspektívaváltás központi szerepet tölt be ebben. 

A kiégés különböző szakaszaiban (amelyeket itt most nem részletezünk), egyaránt hasznos és preventív jellegűek a következő intervenciók (beavatkozások). 

Segít, ha 

a) birtokában vagyunk néhány stresszkezelési, relaxációs technikának, 

b) őszintén tudunk kommunikálni a bennünk zajló folyamatokról, 

c) képesek vagyunk a saját érzéseinkre reflektálni, 

d) növeljük személyes elégedettségünket,

e) reális célokat jelölünk ki és hatékonyan priorizálunk,

f) van küldetésünk, életcélunk,

g) aktívan rekreálódunk (megfelelő sport, szabadtéri mozgás, társas kapcsolatok ápolása, étkezés, vízfogyasztás, alvás stb.);

h) megtanulunk én-üzenetekkel pozitív megerősítéseket adni és fogadni,

i) megtanuljuk többféleképpen értelmezni a terheinket (pl. mit tanulhatok ebből? Milyen hasznom származik belőle? Miként hozhat ajándékokat a kezében?)

j) továbbá, ha vannak mentoraink,

k) és különösen fontos lenne, ha egy szervezeten belül rendelkezésre állna egy szupervizori, belső soft skill tréneri vagy coach gárda.

A technikai vívmányok között is egyre több prevenciós programot üdvözölhetünk – bár ezek használata nem helyettesíti a személyes kapcsolatokból nyert erőt. 2015-ben Dr. Dike Drummond, a TheHappyMD.com vezérigazgatója bejelentette a világ első, kifejezetten az orvosok kiégésének megelőzésére kifejlesztett mobil applikációjának megjelenését. Neve Burnout Proof (magyarul „kiégésbiztos”). Az applikáció tartalmaz videókat (megelőzési, kezelési technikák), hanganyagokat (meditáció, relaxáció) és handoutokat. Az orvosi szakmán kívüliek számára elsősorban angol nyelven a következő applikációk segíthetnek a kiégés megelőzésében, esetleg kezelésében: Headspace, Noisli, Calm és Stoic.

Gyakran találkozom olyan vezető beosztásúakkal, akik szakmai szempontra hivatkozva elítélik magukat azért, ha nem tudják maguktól megoldani a saját problémáinkat. Ez esetben kérdés, hogy a saját jóllétünk érdekében valóban mindent megtettünk-e, és lehetünk-e igazán hatékonyak mások nélkül. Megelőlegezem, hogy a szakmám és saját magam hitelességét, emberi oldalát éppen az növeli, ha nekem is vannak gyógyír tapasztalataim (pszichológusi, mentori, coaching vagy egyéb folyamat során), tanult stratégiáim a meglévő problémáim megoldására. Az önismereten, és ezáltal problémáink jobb megértésén nemhogy szégyen, hanem szakmai felelősségünk folyamatosan dolgozni! Fontos, hogy sebezhetőségünket felvállaljuk és adott esetben merjünk segítséget kérni, engedjük meg magunknak, hogy saját magunkról is gondoskodjunk. Fizikai, mentális és lelki karbantartásunk elengedhetetlen ahhoz, hogy a szakmánkban kiemelkedőt nyújtsunk…, de még ahhoz is elengedhetetlen, hogy „csak”, elég jók legyünk. 

Kapcsolatainkban megéghetünk, de nem szükséges, hogy ki is égjünk. Ne az égési sérthetetlenségre törekedjünk, hanem helyes ön- és helyzetértelmezésekre, továbbá előre vivő megküzdési módokra.