A munka-magánélet egyensúlya: elméletben fontos
Függetlenül attól, hogy szeretik-e a munkájukat, a kutatásban résztvevők mintegy háromnegyede a munkát az élete fontos részének tartja. Az elmúlt néhány év alatt azonban világszerte és – úgy tűnik – örökre megváltozott az emberek munkához való hozzáállása. A munkavállalók eltökéltek abban, hogy a munkát alakítsák az életükhöz, és nem fordítva, és a jövő gazdasági bizonytalansága ellenére is határozottan tudják, milyen munkáltatót és milyen munkát képzelnek el a karrierútjukon.
A gazdasági bizonytalanság sem késztette az embereket arra, hogy feladják vágyukat a munka és a magánélet egészséges egyensúlya iránt. A tavalyi évhez képest 3 százalékkal emelkedett azoknak a száma (Magyarország esetében 59%-ra), akik nem fogadnának el olyan állást, amely hátrányosan hatna a munka-magánélet egyensúlyra, sőt, a válaszadók közel fele fel is mondana.
A magyar válaszadók – vélhetően a nagyobb egzisztenciális kitettségük miatt – a globális átlaghoz (48%) és a kelet-európai régióhoz (47%) viszonyítva is kevésbé mutattak ilyen határozottságot a gyakorlatban: csupán 37%-uk mondana fel, ha a munkájuk akadályozná őket az élet élvezetében.
A felmondás leggyakoribb oka itthon is a jobb munkakörülmények iránti vágy, például megszabadulni a mérgező munkahelyi hangulattól (37%) vagy a fejlődési lehetőség hiánya (21%).
Az elégedetlenség nem mindig vezet a munkahely elhagyásához: a felmérésben résztvevők harmadánál a munkával kapcsolatos elégedetlenség „csendes kivonuláshoz” (ez az ún. quiet quitting) vezetett, azaz csak az abszolút minimumot teljesítik a munkájukban. Mindkét típusa a „felmondásnak” leginkább a fiatalabb korosztályokra jellemző egyébként.
A rugalmas munkavégzés gyakran vágy marad
A rugalmas munkavégzés továbbra is különösen fontos juttatás a munkavállalók számára. A felmérésből egyértelműen látszik, hogy már nem igazán vonzó egy olyan munkahely, ahol 9-től 17 óráig kell dolgozni, hiszen világszerte egyre több dolgozó részesíti előnyben a rugalmas munkaidőt (83%) a munkavégzés helyének nagyobb szabadságával egyetemben (71%).
A magyar válaszadók számára is hasonlóan fontos a rugalmasság a munkaidő (85%) és munkavégzés helyének (72%) tekintetében, de kevesebb azok aránya, akik emiatt nem fogadnának el egy állásajánlatot – bár tavalyhoz képest nőtt az öntudatos munkavállalók száma. Jelenleg 34% számára kizáró ok, ha nincs rugalmas munkaidő, 31% számára pedig a munkavégzés helyét érintő rugalmatlanság a kizáró ok.
Sokkal jelentősebb különbség figyelhető meg azonban abban, hogy akár a globális átlaghoz, akár a kelet-európai régióhoz képest itthon milyen arányban biztosított a vágyott rugalmasság a munkavégzés helyét vagy a munkaidőt tekintve. Magyarországon ez a két juttatás csupán a munkavállalók 44%-a, illetve 38%-a számára biztosított.
Mit jelent ez a jövőben a szervezetek és a dolgozóik közötti erőviszonyokra nézve? Világos, hogy a rugalmasság és az elköteleződést támogató munkakörnyezet kulcsfontosságú a munkaerő megnyerésében és megtartásában. Így, hogy a munkaerő jelentős része hibrid vagy teljes távmunkarendben dolgozik, a foglalkoztatáspolitika és a gyakorlat is muszáj, hogy minden esetben az alkalmazottak életkörülményeinek javítására összpontosítson. Ez térben és időben rugalmas munkarendet, egy elfogadható munka-magánélet egyensúly biztosítását és előmeneteli lehetőségeket jelent. Csak a teljes munkaerő szükségleteit figyelembe vevő empatikus intézkedésekkel biztosíthatják a szervezetek, hogy a foglalkoztatási harcban vonzó munkáltatóként tűnjenek fel.
