Ebben a hónapban a HRPOWER-en fókuszunk a "Nő mint érték a szervezetben" témaköre. Írásainkban és tartalmainkban kitérünk a nemi sokszínűségre, a női vezetők előmozdítására és az egyenlő lehetőségek megteremtésére is. A havi témánkhoz kapcsolódva pedig megkerestünk olyan sikeres női HR-es szakembereket, akik őszintén válaszoltak kérdéseinkre és elmesélték inspiráló életútjukat, sikereiket és kihívásaikat, beszéltek arról, hogy érte-e őket megkülönböztetés valaha női mivoltjukban és, hogy szerintük milyen változásokra lenne szükség ahhoz, hogy a nők egyenlő esélyekkel és támogatással rendelkezzenek a munkahelyeken.
Ha visszaemlékszel pályád kezdetére, mi volt a célod a munkádban és a magánéletedben?
Komáromi Zsófia (K.ZS.): Amikor a pályaválasztás előtt álltam, az egyetlen dolog amit tudtam az volt, hogy sikeres szeretnék lenni a szakmámban, bármilyen pályát is választok. Azonban ennek a pályának a kiválasztása nagy kihívás volt. Egyrészt szerettem volna irodalommal vagy művészettörténettel foglalkozni, másrészt jelentkeztem Angliába egyetemre politológia szakra és több nagyon jó egyetemre fel is vettek. Az utolsó pillanatban azonban visszaléptem és úgy döntöttem, hogy adok magamnak még egy évet, hogy több időm legyen eldönteni, mi pontosan az én utam.
Végül ez lett az irányod, vagy másfele vezetett az út?
K.ZS.: Ennek a bizonyos „kihagyott évnek” az elején elkezdtem dolgozni egy nemzetközi fejvadász ügynökségnél recepciósként, ahol egy hónap után az akkori amerikai főnököm (akinek nagyon sokat köszönhetek) megkérdezte, hogy szeretnék-e „recruitmenttel” foglalkozni. Mindig szívesen mesélem ezt a történetet, mert azonnal igent mondtam, majd visszaszaladtam a gépemhez és megnéztem a neten, hogy mit jelent ez a szó. Ezután három évet töltöttem ott és el is dőlt, mi lesz a szakmám.
Melyek voltak életedben azok a meghatározó sikerek, amelyek eljuttattak oda, ahol most tartasz?
K.ZS.: Nem konkrét sikersztorik, de amikor éreztem, hogy eljött a váltás ideje mindig jó irányba tudtam munkahelyet váltani. Emellett sikernek gondolom azt is, hogy volt szerencsém az elmúlt években nagyon sok okos emberrel együtt dolgozni. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy eljussak oda, ahol most tartok.
Van-e olyan, amiből tanultál? Egy történet kudarcról egy „ez nem sikerült”-ről, amit szívesen megosztanál velünk.
K.ZS.: Alapvető értéknek tartom a hibázást es ebből eredően nagyon fontosnak a kísérletező és a kreativitásnak teret adó cégkultúrát. Én viszonylag gyorsan és fiatalon kerültem vezetői pozícióba, így a saját szakmai fejlődésem egyik legfőbb motorja is a hibázás és az abból való tanulás volt. Volt számos olyan projektem vagy kezdeményezésem az elmúlt években, amik nem úgy sikerültek, de a HR egy hálás terület, mert rengeteg lehetőséget ad kísérletezésre és kreativitásra.
Milyen kihívásokkal találkoztál, mint nő a karriered során?
K.ZS.: Ez kicsit kapcsolódik a fent említett válaszhoz, hogy merünk-e önmagunk lenni a környezetünkben (akár a hibáinkkal együtt is). Még mindig nagyon nehéz egy nőnek, igazán nőnek lenni a munkahelyén, kifejezetten ott, ahol a nők alul vannak reprezentálva.
“Szerintem mindannyiunknak volt ezzel kapcsolatos élménye, hogy úgy éreztük hosszabb vagy rövidebb szakaszában a karrierünknek, hogy férfiasabban kell viselkednünk (de akár öltözködnünk is) ahhoz, hogy elismerjenek, sőt, néha még szégyelljük is a nőies tulajdonságainkat. Ez szerintem egy alapvető kihívás, mert egy olyan környezetben, ahol nem tudunk a saját autentikus önmagunk lenni, ott hiányzik az önmegvalósítás is, ami a siker egyik alapmotívuma”.
Szerinted hogyan lehet nőként a munka-magánélet egyensúlyát elérni, megtartani?
K.ZS.: Nagyon fontos elkülöníteni a különböző szerepeinket és dedikált helyen, dedikált időben, dedikált dolgot csinálni. A home office például kifejezetten meg tudja ezt nehezíteni, ennek egyik példája a hálószobában kialakított munkaállomás. Ehhez kapcsolódik, hogy egyre kevésbé jellemző az, hogy van hobbink. Pedig ez kulcsfontosságú, főleg nőként (és főleg ahol már család is van). Akár sport, bélyeggyűjtés vagy bútorfelújítás, de rengeteget tud segíteni az egyensúly megtartásában egy rendszeresen (dedikált helyen és időben) végzett hobbi, ami független másoktól és a környezetünktől.
Szembesültél-e valaha előítélettel munkahelyi környezetben azért, mert nő vagy?
K.ZS.: Nőnek lenni sok helyzetben kihívás, de még nagyobb kihívás valahányéves nőnek lenni, mert ha valami még erősíti az előítéleteket, az a kor és az ahhoz társított sztereotípiák. Ezt a saját bőrömön is tapasztaltam. 24 évesen lettem először HR vezető és rengeteg energiával járt, hogy a fiatalsághoz kapcsolt sztereotípiákat lebontsam. Ez is egy sokszor emlegetett történetem, hogy amikor ebben a pozícióban egy nemzetközi HR találkozón a vacsoraasztalnál a globális HR vezetőm diszkréten (hangosan) megkérdezte, hogy hány éves vagyok, mire én azt válaszoltam, hogy 24, akkor (megint hangosan) megkérdezte, hogy „téged meg ki vett fel?”. Ez csak egy történet a sok közül és visszanézve úgy látom, hogy jó helyre tudtam pakolni ezeket a megjegyzéseket magamban, de biztos vagyok benne, hogy a nők többsége rengeteget szorong a korral és életszakaszokkal járó előítéletek miatt. Ez is visszakapcsolódik oda, hogy mennyire engedi meg a környezetünk, hogy önmagunk legyünk.
Szerinted milyen változásokra van szükség a szervezeti kultúrában, hogy a nők egyenlő esélyekkel és támogatással rendelkezzenek a fejlődéshez?
K.ZS.: Ha mint HR vezetőt kérdeztek, akkor a válaszom az, hogy a HR-esként nagy felelősségünk van abban, hogy beszélgetéseket kezdeményezzünk céges és vezetői szinten. Az egyenlőség megteremtése nem csak HR kérdés vagy feladat, de abban hatalmas szerepünk van, hogy ezek a témák napirenden legyenek. Ha mint nőt kérdeztek úgy látom, hogy továbbra sincs felismerve, hogy nőként sokszor mennyire máshogy működünk, gondolok akár a testünkben történő folyamatosan változásokra. Ez viszont már nem céges, hanem kollektív társadalmi ügy, hogy ezek hogyan és milyen formában kerülnek megoldásra. Erre egy példa a menstruációs szabadság, ami rengeteg országban egy államilag bevezetett dolog. Úgy látom, ebben még messze járunk, de már az is sokat segítene, ha elkezdenénk bizonyos témákról nyíltabban beszélni.
Mit üzennél azoknak a nőknek, akiket jelenleg is ér megkülönböztetés munkahelyükön?
K.ZS.: Számtalan olyan példával találkoztam, ahol a nők nem ismerik fel a különböző negatív megkülönböztetéseket, mert már több ilyen helyzetben voltak. Számukra ez az ismerős terep, sokszor hosszú évekig benne ragadva, mivel az ismerős rossz általában előnyt élvez az ismeretlennel szemben. Ha megtörténik a felismerés, akár az egyenlőtlen bánásmód kapcsán, az már egy szerencsésebb helyzet. Az önismeret, akár külsős szakemberrel, nagyon sokat tud segíteni, hogy megértsük és felismerjük a saját értékeinket és meg tudjuk fogalmazni az igényeinket. Ez alapvető ahhoz, hogy merjünk változtatni.
