hero
Mítosz-e a nyelvérzék?
Most, hogy a napokban több tízezer frissen végzett egyetemista nyelvvizsga nélkül veheti át a diplomáját, sok kérdés merül fel a nyelvtanulással kapcsolatban. Mitől lesz valaki sikeres nyelvtanuló? Miért van az, hogy valakire csak úgy ragad a nyelv, míg mások a legnagyobb erőfeszítéseik ellenére is küszködnek a nyelvtanulással? Létezik olyan, hogy valakinek egyáltalán nincs nyelvérzéke?

A bölcsesség szerint három dolog fontos az életben. Legyen türelmünk elfogadni, amin nem tudunk változtatni, legyen bátorságunk változtatni azon, ami megváltoztatható, és a harmadik, talán a legfontosabb: ismerjük fel a kettő közötti különbséget.

A nyelvtanulás sikerét is velünk született képességek és általunk befolyásolható körülmények határozzák meg. De mi az, amin tudunk változtatni, és mi az, amin nem? Van-e elég motivációnk; mennyire szorongunk, ha idegen nyelven kell megszólalnunk; hány éves korban kezdjük a nyelvtanulást; milyen módszerekkel tanulunk; keresünk-e alkalmat, hogy élesben használjuk a nyelvet? Mindez többnyire rajtunk múlik, de legalábbis befolyásolni tudjuk. És min nem tudunk változtatni? A nyelvérzéken.

A nyelvérzék nem mítosz, hanem olyan, tesztekkel mérhető képesség, adottság, amely független az előzetes nyelvtanulási tapasztalatoktól. Nyelvérzéke mindenkinek van, legfeljebb nem azonos mértékű. A nyelvérzékkutatás atyja, John B. Carroll amerikai pszichológus és nyelvész szerint négy alapvető képesség határozza meg, mennyire könnyen vagy nehezen tanulunk meg egy idegen nyelvet.

4 meghatározó képesség, ami a nyelvtanulásban segít

Az első, a fonetikai kódolási képesség, ahhoz kapcsolódik, mennyire tudjuk megkülönböztetni és azonosítani az anyanyelvünktől eltérő beszédhangokat, és meg tudjuk-e jegyezni, mely hanghoz mely betűk tartoznak. Akinek ez a képessége gyengébb, az nehezebben birkózik meg a nem fonetikus írású angollal vagy franciával, hiszen ezeknél a nyelveknél a hang és a betű eltérhet egymástól. A nyelvtanulás sebessége azon is múlik, mennyire vagyunk érzékenyek a nyelvtanra, vagyis felismerjük-e egy mondatban a szavak nyelvtani funkcióját, például alany, tárgy stb. Ez a képesség nagymértékben összefügg azzal, hogy az anyanyelvünkön mennyire vagyunk tisztában ezekkel a fogalmakkal, illetve milyen az elemző képességünk. Szintén a nyelvtannal függ össze az induktív nyelvtanulási képesség, vagyis hogy magunktól felismerjük-e a szabályszerűségeket, ki tudjuk-e következtetni a nyelvtani szabályokat. A nyelvtanulásról sokaknak a szavak biflázása jut eszébe. Valóban számít az a képesség is, hogy ismeretlen hangsorokhoz, vagyis idegen szavakhoz mennyire tudunk jelentést társítani, és azt megjegyezni. Ez a képesség az asszociatív memóriára épül.

A nyelvtanulás sikerében egy másik memóriának is óriási szerepe van: ez a verbális munkamemória, amit az emlékezet kapujának szoktak nevezni. Memóriánk ezen része ugyan csak rövid ideig, összesen pár másodpercig tárolja a hallott információt, ám az átmeneti tároláson kívül fel is dolgozza azt, és szerepet játszik a figyelem szabályozásában is. Kapacitása szorosan összefügg azzal, milyen tempóban fogjuk tudni elsajátítani az idegen nyelvet.

Kire ragad az idegen nyelv, és kire nem?

Szerencséjük van azoknak, akik jól állnak a fent említett képességekkel. Ők azok, akikre ragad a nyelv. Vannak azonban olyanok is, akiknek éppen ezekkel a képességekkel gyűlik meg a bajuk. Ők azok, akik lassabban haladnak, és sokkal több gyakorlásra van szükségük. Ebbe a csoportba tartoznak a diszlexiások is, hiszen a diszlexia hátterében éppen ezeknek a képességeknek a gyengesége áll.

A nyelvtanulás sikere azonban nem csak a képességeken múlik. Azok is jól megtanulhatnak egy nyelvet, akiknek gyengébb a nyelvérzékük. Megfelelő módszerekkel kompenzálhatók a nehézségek. A diszlexiás nyelvtanulók remekül felhasználhatják erősségeiket – például kiemelkedő vizuális képességeiket, kreatívitásukat, globális gondolkodásukat – a nyelvtanulás során.

Jó nyelvérzékkel is lehet szorongani

Ahhoz, hogy aktívan használjunk egy idegen nyelvet, arra is szükség van, hogy csökkenjen az idegen nyelvi szorongásunk. A kutatások azt mutatják, hogy nincs szoros összefüggés a nyelvérzék és a szorongás között, vagyis azok is küzdenek vele, akiknek jó a nyelvérzékük. Szerencsére manapság már egyre több olyan fiatallal találkozunk, akik magabiztosan beszélnek. Valószínűleg ők már a gyakorlatban, külföldön, itthon vagy az online térben megtapasztalták, hogy a sikeres nyelvhasználatnak nem szükségszerű feltétele a hibátlan nyelvtudás. Nem félnek megszólalni, mint oly sokan az idősebb korosztályból, akik – mivel a hazai oktatási rendszerben tanultak – rettegnek a hibáktól. Az Y generáció talán már érzi, hogy szabad hibázni, és a cél nem a tökéletesség, hanem a sikeres kommunikáció.