Amikor arra kérnek fel, hogy tartsak csapatépítő programot, a legelső kérdésem az, hogy milyen célból szeretnék megtartani. A leggyakrabban a következő válasszal találkozok: „hogy jól érezzük magunkat!”. Ilyen súlyos a helyzet a munkahelyen, hogy már nincs egy olyan pillanat, amikor jól éreznék magukat a munkatársak? – kiáltok fel ijedten, amire általában zavartan nevetnek. 

Ezeket a kérdéseket igazán hasznos lépés a munkatársainkkal közösen megbeszélnünk. Biztosra vehetjük, hogy legalább egy dologban egyet fogunk érteni, ami időlegesen még megnyugtató is lehet: „Egyet érthetünk-e abban, hogy pillanatnyilag nem mindennel értünk egyet?”

Ahelyett, hogy önkényesen kinyilvánítanánk, hogy ekkor ide megyünk (akár munkaidőben akár azon túl), vonjuk be a leendő csapattagokat is a közös döntésbe! Lehetőleg ne online szavazás, hanem értékes beszélgetések útján. Az előbbi viselkedés ugyanis inkább annak a jele, hogy vagyok ÉN + a csapatom. Majd ÉN megszervezek mindent, és az lesz, amit csupa jóakaratból ÉN jónak látok, hiszen mégis csak ÉN vagyok a vezető…jük, nekik, ŐK-nek. Gyümölcsözőbb a kapcsolatra nézve egy olyan hozzáállás, amelyben úgy gondolkodunk, hogy MI. MI egy csapat vagyunk, nem NEKEM van egy csapatOM, hanem törekszÜNK a kompromisszumra, sőt a konszenzusra – ami ugyan időigényesebb, de ezen időegységek alatt közelebb kerülhetünk egymáshoz. 

Akik kihúzzák magukat

Akik kihúzzák magukat, okkal teszik.

Fontos tiszteletben tartanunk, ha valaki nem szeretne részt venni a csapatépítő rendezvényeinken. (Pedig, Istenem, de jó is háromhavonta sörözni menni és pálinkával fűszerezett estén lejteni egyet a munkatársnőkkel!) Lehetséges, hogy egyesek értékrendjével ütközik a mi nagyszerű programunk, ám ezt természetesen nem árulja el a kolléga, nehogy megsértsen minket. Ne csak olyan értékrendbeli ütközésre gondoljunk, hogy valaki a bort szereti és az elit éttermeket a sörös kupék helyett. Értékrendbeli ütközés az is, ha számára a család az első, ezért munkaidő után velük szeretne minőségi időt tölteni. Az inkább introvertált munkatársakat már egy nyolc fős társasággal töltött intenzív egy óra is jobban lemerítheti, míg egy inkább extrovertált személy hangulatának emelkedéséhez még húsz fő sem elég igazán.

Jobb, ha egy csapatépítőn való részvétel nem kötelező. Feltehetően mi is jobban érezzük magunkat egy olyan (nem katonai) szervezetben, ahol a részvételt rejtetten sem várják el tőlünk, vagyis, ha nem néznek ránk rosszallóan, és másnap sem tesznek csípős megjegyzéseket, mert nemet mondtunk. 

Ha sorozatosan nem vesz részt egy-egy munkatárs az általunk nem kötelezően hirdetett (de azért a vezető szíve mélyén valamennyire elvárt) programon, inkább személyesen beszélgessünk vele erről. Jelezzük neki, hogy észrevettük, hogy a meghirdetett három program még egyikén sem vett részt. Fejezzük ki, hogyan éljük ezt meg, például „csalódott vagyok, mert számomra fontos, hogy mindenki együtt legyen”. Udvariasan megkérdezhetjük, hogy van-e valami, amit szívesen elmondana négyszemközt, ami esetleg aggasztja vagy zavarja és esetleg amiatt nem jött el eddig. Számos dolog állhat a háttérben, nem feltétlenül az, hogy utálja a munkatársait vagy a vezetőjét és a munkahelyen kívül nem szeretne egy levegőt szívni velük. Megkérdezhetjük, mi az, amiben szívesebben részt venne.  Kapcsolatépítő az is, ha kifejezzük például, hogy „Nagyon örülnék, ha legközelebb veled is kötetlenül koccinthatnék és nem csak munkahelyi dolgokról beszélgethetnénk.  Mit gondolsz, legközelebb velünk tartanál?” 

Ha a munkatárs számára világos, hogy mi a csapatépítő program célja, továbbá ezzel a céllal és a hozzá vezető kivitelezési formával is tud azonosulni, akkor könnyebben mond igent.

„Közelebb” gyakorlat

Tegyük fel, hogy a csoport még nem vált csapattá, éppen ennek felépítése a cél. (Mivel már úton vannak efelé, ezért változatosan használom a csoporttag és csapattag elnevezést.) Nézzünk meg egy gyakorlatot, amely segít jobban megismerni egymást, segít abban, hogy minél inkább csoportra szabott és építő programokat tudjunk tervezni a jövőben. Nem utolsó sorban pedig ezen gyakorlat alatt is önkéntelenül megkezdődik egymás megismerése, a bizalom építése. 

Eszközök: egy-egy filc mindenkinek plusz 1 külön filc, a csapat méretéhez igazított papírméret. 

Vagy ha több kisebb csoportban szeretnénk előbb elvégezni a gyakorlatot, akkor csoportonként asztal, papír és eggyel több filc.

A gyakorlat menete

Válasszunk egy nagy asztalt, aminek a közepére helyezzünk egy A2, A1 vagy A0 méretű papírt. A papír négy oldalán helyezkedjen el egy-egy munkatárs kezében egy-egy filccel. Kb. 6-10 percen át beszélgessenek magukról, a munkájukról, a világ helyzetéről alkotott véleményükről – bármiről, ami túlmutat azon, hogy éppen külsőre mit lehet felfedezni egyik-másik öltözékén. Ez alatt az idő alatt, találjanak minél több közös dolgot magukkal kapcsolatban. 

Mindabban, amiben mind a négyen egyetértenek (megalkuvás nélkül) a különálló filccel írják középre! Ha valamiben csak ketten vagy hárman gondolkodnak azonosan, azt nem írják le. Viszont, ha van olyan, amiben valaki teljesen egyedülálló (pl. ő az egyetlen, aki szeret mosogatni vagy éppenséggel az egyetlen, aki nem szeret mosogatni), akkor azt a saját papír térfelére le kell írnia. 

Amikor a csoport készen van, újabb négy ember csatlakozik hozzájuk (mindenkitől jobbra odaül egy-egy ember) és újra felfedezik a közös és a különálló jellemzőket. Például, akire eddig az volt jellemző, hogy nem szeret mosogatni, de most ott termett egy olyan munkatárs, aki szintén így van ezzel, az húzza ki a leírtakat, mert immár nincs egyedül vele. Ha pedig eddig közös jellemzője volt a csoportnak, hogy imádnak piknikezni a mezőn, de a legfrissebb csatlakozók közül ezzel nincs mindenki így, akkor ezt szintén kihúzzák. Érdemes alaposan megbeszélni egy-egy felmerült szempontot, mert lehet konszenzus abban (a piknikezést részleteire bontva), hogy minden résztvevő szívesen elfogyaszt egy pohár bort a természet lágy mezei ölén, ugyan nem egy pokrócon, de egy farönkön üldögélve. Tehát az új résztvevők hozzászólásaival átrendeződnek a jegyzetek. 

Újabb 6-10 perc elteltével további négy ember csatlakozik az asztalhoz, a feladat változatlanul megy tovább egészen addig, míg minden munkatárs sorra került.

Hogyan tovább?

Mindaz, ami középen maradt, segít eligazodni abban, hogy milyen témák, helyzetek azok, amik mentén nagyobb eséllyel alakul ki egy mindenkit megérintő beszélgetés, illetve ötletet adhat arra is, hogy milyen programokkal lehetne közelebb hozni egymáshoz a csapattagokat és valóban erősíteni a kohéziót.

Az egyediségnek érdemes figyelmet szentelni, megjegyezni és időnként bátorítani annak megmutatását. Lehet, hogy Márta az egyetlen a 18 fős csoportból, akinek már négy kiállítása volt amatőr festményeiből Zala megyében (és ezt eddig jól titokban is tudta tartani). Ez lehetőséget nyithat a többiek előtt arra, hogy közösen megtekintsék majd egy újabb kiállítását vagy egyszerűen csak ellátogassanak Márta szülővárosába, esteleg kedvesen meglepjék valami személyre szabott dologgal.

Mire érdemes figyelni? 

Jó, ha elsőként olyan ember ül le az asztalhoz, akinek tetszik a feladat, aki könnyedén megnyit másokat, aki igazán kíváncsi a többiekre, jó hallgató, kérdező és a felszínes beszélgetések helyett tudja mélyíteni a csapattagokat. 

Fontos, hogy olyasvalaki (is) legyen a résztvevők között, aki tudja mederben tartani a beszélgetést, az időkeretekre is tekintettel. Persze, okosórát is időzíthetünk a feladathoz. 

Természetesen a csoport/osztály hivatalos és/vagy megbízott vezetőjének ugyanúgy ki kell vennie szerepét a gyakorlatból, hiszen a csoport (legfőképpen pedig a csapat) nem egy tőle független entitás.

Ha a létszám miatt a résztvevők kinőtték asz asztalt, lehetőleg akkor is maradjanak a közelben, hogy hozzá tudjanak szólni a felmerülő változatos témákhoz. Mindenki véleménye számít!

Nem baj, ha nem mindenkinek marad egyedi jellemzője – természetesen az is tanulságos, ha van olyan résztvevő, aki nagyon törekszik arra, hogy valamiben különbözzön a többiektől és azt leírhassa.  

A gyakorlat variációja

Kisebb, 3-4 fős csoportok egymással párhuzamosan is dolgozhatnak. Megadott idő után két-két csoport egyesül, közösen átgondolják, újragondolják mi az, ami mindannyiukban közös és mi az, ami az új és a nagyobb csoportban egyedi marad. Végül mindenki összeáll egyetlen nagy csoportba és letisztázzák a közös és egyedi jellemzőket.