Hogy ismertétek meg egymást?  

Szabó Zsófia: Tündéről először szakmai körökben hallottam, annyit és annyira személyeset, hogy olyan volt, mintha már ismerném. Először Tünde egyik Action Learning (AL) tréningjén találkoztunk.

Horváth Tünde: Szakmai körökből mindig tudtam Zsófiról, és távolról csodáltam azok alapján, amiket hallottam róla. Aztán egyszer bejelentkezett egy Action Learning tréningemre, amitől én azonnal bepánikoltam. Attól ijedtem meg, hogy vajon mit tudok én tanítani ennek az okos és tapasztalt nőnek.

Hogy alakult ki a szakmai partnerség köztetek? Ki kezdeményezte?  

Sz. Zs.: A képzés után elkezdtünk rendszeresen találkozni és ismerkedni. Én gyakran megírtam Tündének az AL-folyamataim tapasztalatait, kísérleteit, és beszélgettünk róla, majd egymásra építettük a jövőbeli ötleteinket.  

H. T.: A tréning után elkezdtünk néhány havonta reggelizni járni. Hol az egyikünk, hol a másikunk kezdeményezte, és mindig izgalmas szakmai témákról meg persze magunkról beszélgettünk a tükörtojás és kávé mellett.

A közeli ismeretség volt előbb vagy az üzleti partnerség? Az előbbi kell ahhoz, hogy üzletileg sikeres legyen az együttműködés?

Sz. Zs.: Előbb ismerkedtünk és barátkoztunk. Amikor már minden közös munka természetes volt és flottul ment, akkor jött az az ötlet, hogy mi lenne, ha üzletileg is összekapcsolnánk a cégeinket.  

H. T.: A személyes ismeretség volt előbb. Akkor még Boulderben laktam, Colorado államban. Zsófi a családjával azon kevesek egyike volt a baráti körömből, akik ott is, aztán később Santa Fében is meglátogattak. Én hiszek abban, hogy jó megismerni valakit, mielőtt üzletileg összebútorozunk.

Volt már korábban más üzleti partneretek? Abból mit tanultatok?

Sz. Zs.: Voltak és van is! Az Ascont már 11 éve Máté Barbara partneremmel visszük. Számomra az a legfontosabb, hogy közösek legyenek az emberi értékeink, és az etikai határaink hasonlóak legyenek, és higgyünk abban, hogy együtt többek vagyunk, mint külön-külön.  

H. T.: Stratégiai partnerség több is volt az életemben. A legfontosabbak, amiket tanultam: hallgatni arra a vékonyka hangra, amelyik azt súgja, hogy itt valami nem lesz OK, elfogadni az önzetlen segítséget, őszinte visszajelzéseket adni/kapni, egyeztetni, egyeztetni, egyeztetni.

Ki mit tesz hozzá a közös sikerhez?  

Sz. Zs.: Mindketten nagy motivációval, álmokkal, kitartással és megbízhatóan vagyunk abban, amit csinálunk. Tünde hozza a remek ötleteit, innovációs gondolatait, én pedig sokszor keretet adok, folyamatot gondolok ki és hozom az üzleti szempontokat. 

H. T.: Mind a ketten mindent beleteszünk: tudást, tapasztalatot, kapcsolatokat, kreativitást, kételkedést, egymás gondolatainak megvitatását, a saját elakadásainkat, félelmeinket és persze a céges ambícióinkat, álmainkat.

Van a cégtörténetetekben olyan mozzanat, ami szerintetek különleges más cégekéhez képest, és ha igen, mi az?

Sz. Zs.: Nekem megdöbbentő volt hallani az elmúlt évben több embertől is, hogy a bakancslistájukon van a mi képzésünk.  

H. T.: Az egyik az, hogy a hatéves együttműködésünk alatt soha nem volt köztünk konfliktus. Véleménykülönbség, nézeteltérés igen, de konfliktus nem.  

Mi a társad fő erőssége, amiről azt gondolod, hogy kiegészíti azt, amiben te gyengébb vagy?  

Sz. Zs.: Tünde hoz egy fantasztikus, egyedülálló tudást, ami az egyéni és csoportos transzformációkhoz szükséges: tűpontosan nyúl oda, ahol valamit át kell alakítani, valamire rá kell nézni, el kell fogadni ahhoz, hogy ott megtörténhessen az átfordulás, sokszor hívom ezt varázslásnak. Én pedig természetesen és stabilan kezelem a határokat: érzékelem, ha tisztázni vagy épp változtatni kell a kapcsolódásokon, struktúrákon.  

H. T.: Zsófi bámulatos gyorsasággal látja át a legkomplexebb szervezeti problémákat. Néhány kérdés alapján fel tudja vázolni, hogy mivel küzd a vezetői csapat, milyen alrendszerek között húzódnak sáncok, és szervezetfejlesztőként hol avatkozna be először. A másik nagy erőssége, hogy minden helyzetet sok perspektívából vizsgál meg, és csak azután dönt. Fantasztikus érzékenységgel tudja észlelni mások érzelmeit anélkül, hogy ő maga beszippantódna az adott helyzetbe. De amit a leginkább irigylek tőle, az az, ahogy gondoskodik a saját szükségleteiről. Úgy is mondhatnám, Zsófi mestere önmaga kényeztetésének!  

Van szerepmegosztás köztetek? Ezt előre megbeszéltétek, vagy menet közben alakult?  

Sz. Zs.: A fejlesztéseink, képzéseink menetéről mindig megállapodunk, hogy ki mit csinál vagy ki vezet. A cégépítés tekintetében még ismerkedünk, azaz mindent nagyon alaposan átbeszélünk és döntünk arról, hogy hogyan, milyen irányban, milyen szerepek mentén dolgozunk.

H. T.: Nagyon sokat egyeztetünk akkor is, amikor tréninget tartunk, és akkor is, amikor cégvezetőként vagyunk egy helyzetben. Az alapján döntjük el, hogy melyikünk mit csinál, hogy ki érzi magát stabilabbnak és felkészültebbnek az adott helyzetben. De néha az alapján döntünk, hogy melyikünk akar kísérletezni olyan szereppel, ami kevésbé komfortos számára.

Milyen gyakran adódnak köztetek nézeteltérések, és milyen törésvonal mentén? Ilyenkor ki enged?  

Sz. Zs.: Van, hogy másképp érzékelünk dolgokat, de ezekről viszonylag könnyen tudunk beszélni. Már az együttműködésünk kezdetekor kialakítottuk azt a szokást, hogy minden program végén megállunk, értékeljük a munkánkat és a kapcsolódásunkat is. Szerintem mindketten szoktunk engedni és beleállni is helyzetekbe.

H. T.: Gyakran látunk másképp egy helyzetet. Érdekes módon ez általában inspirál bennünket, és rá is szánjuk az időt, hogy vagy találkozzunk félúton, vagy valamelyikünk elengedje, amit akar, és megy a másik preferenciájával. Összességében ki szokott egyenlítődni, hogy melyikünk enged, de nagyon gyakori, hogy gyúrunk egy harmadik megoldást az első kettőből.

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget az együttműködésetek során? Miben tudnátok még fejlődni?

Sz. Zs.: Egyértelműen az, hogy túlvállaljuk magunkat. Én biztosan nehezen mondok nemet, és Tünde is sztahanovista. Ha nemet tudnánk mondani, hosszabb távon többet tudnánk fejleszteni és több időnk maradna a cégépítésre is. Már elhatároztuk, hogy csak akkor hozhatunk be valami újat, ha kihúzunk valamit a meglévőkből.

H. T.: A túlvállalás. Néha aggódunk egymásért, ilyenkor igyekszünk a másikat tehermentesíteni. Bár ahogy írtam, Zsófi alapból nagyon jó az öngondoskodásban, delegálásban valószínűleg mind a kettőnknek van tanulnivalója.  

(…)

Szívesen olvasnád tovább? Az interjú eredetileg az Üzlet és Pszichológia február-márciusi számában jelent meg, melyet megtalálsz az újságárusoknál vagy megveheted digitális formában itt is.