Válasz:

Több ismerősöm is van, aki negyvenes éveiben „pályakezdőként” lett vállalkozó, nem is mindig az eredeti szakmájában. Ez talán túl sablonos válasz, de érdemes kicsit a mélyére nézni, mert ebben rejlik számos válasz az eredeti kérdésre.

Torma Kálmán

Szakmánk (munkánk) műveléséhez szükséges egy belső indíték, amely önjutalmazó is egyben, mert örömérzetet okoz a tevékenység, de ez az indíték ingadozó lehet, és ki is merülhet. Ennek természetesen sok oka lehet, ám sokszor kapcsolódik a negyvenéves kor környékéhez. Hogy miért éppen a negyvenes évekhez kapcsolódik, annak oka, hogy egy szakmában átlagosan tíz-húsz év közötti időtartam alatt szerzünk annyi tapasztalatot, hogy már magas fokon jártasnak érezzük magunkat. Ez egyszerre jelent komplex, bonyolult tapasztalatot és rutint, de egyben jelenti az örömérzetet jelentő szakmai kihívások megoldásának készségét is. Idővel a kihívások számának csökkenését is megéljük, bár ez valójában nem a nehéz esetek számának csökkenését jelenti, hanem csak azokét, amelyeket nekünk nehéz megoldani. A csökkenő örömérzet mögött tehát kevesebb kompetenciaélmény húzódik meg, ez pedig motivációcsökkenést okoz. Hógolyóeffektusként ettől viszont gyakrabban következnek be kudarcok, amik viszont önértékelési gondokat okozhatnak, ez frusztrációhoz vezet, emocionális kitöréseket eredményezhet, majd végül megérkezünk az önfelmentő élet közepi válság címkéjéhez és széttárjuk kezünket, sajnáljuk magunkat, és mint a kérdésben is, megpróbáljuk megindokolni, miért lehetetlen ebből kilépni, hiszen „45–47 évesen pályakezdőként mihez tudnék kezdeni?”

Valóban, 45–47 éves pályakezdő kevés van a szó hagyományos értelmében, pedig életünk során számos pályakezdést élhettünk át, elég, ha csak egy munkahelyi új pozíció betöltésére gondolunk, ahol ismét zöldfülűnek számítottunk. És ez a lényeg: ha a fent leírt motivációvesztést élünk meg, érdemes olyan tevékenységet keresnünk, amely visszahozza örömérzetünket. Sokan erre a helyzetre munkahely-változtatással reagálnak, de ez kockázatos lehet. Persze van olyan eset is, hogy valaki új szakmát sajátít el. Szerencsés körülmények és nagy kitartás kell hozzá, viszont komoly sikerélményt tud biztosítani

A kézenfekvő megoldás, ha maradunk a szakmánkban, de olyan helyzetet keresünk, alakítunk ki, amely nem új szakma elsajátítását kívánja meg, hanem a régi szakma új környezetben, feladat- és célrendszerben való alkalmazását. Ilyenkor olyan készségek fejlesztésére van szükségünk, amelyet eddig kevésbé használtunk, de a szakmánkra viszont szükségünk van. Ilyen pl. a bevezetőben említett vállalkozás, mert azt egy szakma mély ismerete nélkül, a szakmára jellemző piaci finomságok megértése nélkül nehéz vállalkozóként jól menedzselni. Másik kitörési lehetőség a vezetővé válás, ahol bármennyire is külön szakmának számítják, de jó, ha van egy alaposan megismert alapszakma. És végül az is megoldás lehet, ha valaki tanácsadó lesz alaphivatását használva, mert igen jelentős segítséget adhat másoknak a szakmai problémák értelmezésében, vagy éppen tanítással adja át tudását. A tanítás az egyik leggyümölcsözőbb megoldás, mert szinte minden fontos készségünket mozgósítani kell hozzá és önmegerősítő lehet.