A szó szoros értelmében lefagytunk. Mi? Egy dobókockán? Lehet ez? És lám, a gyereknek igaza lett. Ezen a hatoldalú kockán, ebben a speciális játékban tényleg nem volt más szám, csak egyes, kettes és hármas.

Hogyan lehetséges, hogy nekünk felnőtteknek ez nem jutott eszünkbe?

Hogyan lehetséges, hogy a gyerekek általánosságban sokkal merészebben, nyitottabban gondolkodnak? Könnyedén párosítanak egymáshoz egyáltalán nem illő dolgokat? Hogyan csinálják, hogy nem fáradnak bele a próbálkozásba, egy-egy új készség elsajátításakor? Hogy lelkesen futnak neki századszor is a feladatnak, amibe beletörött a bicskájuk?

Ma már tudjuk a tudományos választ: él bennük az a belső szükséglet, az a tűz, ami a velünk született növekedés igényét hivatott kielégíteni.

A növekedésnek két fontos tényezőjét figyelhetjük meg a gyerekeknél.
Először is a gyerek gondolkodása még nem korlátozza a fantáziát, nincsenek felszólító jellegű ismeretei a világról – mint például az, hogy egy hagyományos dobókocka 1-6-ig számozott.

Másrészt a gyerek céljainak nincsenek még jól kialakult idővonatkozásai, nem csüggeszti el a tudat, hogy “majd csak 2 év múlva léptethetnek elő, amikor meg lesz a kötelezően előírt gyakorlati időm, és az a két év olyan beláthatatlanul messze van még.”

Nekünk felnőtteknek általában ez a két előny már nem áll rendelkezésre. Nézzük miért?

Kezdjük a rugalmas, nyitott gondolkodással, ma divatos nevén a growth mindset titkának felderítésével.

A tapasztalat programoz bennünket  

Szükségünk van arra, hogy villámgyorsan reagáljunk, felismerjünk helyzeteket, rutinból, reflexből reagáljunk környezetünk ingereire. Amikor a sárga lámpát önmagában látjuk, tudjuk, hogy piros következik; ha üzletfelünknél vezetőségváltás történik, számíthatunk szerződési feltételeink módosulására. Idegrendszerünk kiváló statisztikus. A gyakran ismétlődő események között erős kötések jönnek létre, igencsak megnehezítve számunkra, hogy felkészülten reagáljunk váratlan, szokatlan kimenetelekre – lásd 1-3 szám a hatoldalú kockán. 

Könnyen belátható, hogy egy jól kiszámítható világban ugyanakkora előnyt jelentenek ezek a fix kapcsolódások, mint amekkora hátrányt okozhatnak egy állandó mozgásban, változásban lévő környezetben, amilyenben ma élünk.

Én még azt tanultam az egyetemen, hogy idegrendszerünk 20-22 éves korunkra kialakul, és onnantól fogva már nem számíthatunk fejlődésre. Szerencsére ma már tudjuk, hogy ez nem igaz. Idegrendszerünk éppen kivételes plaszticitásával/alakíthatóságával kell, hogy csodálatot keltsen bennünk. Gondolataink tényleg formálják valóságunkat, és ez ma már szó szerint is igazolható. Ha szándékosan gyakorlunk, akkor rövid időn belül új sejtes kapcsolatok épülnek agyunkban, régi ingerületi útvonalak pedig lebomlanak, mások megerősödnek, új megoldások, viselkedési lehetőségek nyílnak számunkra.

Kiderült, idegrendszerünk kapcsolati hálói pontosan úgy viselkednek, mint egy nagyváros úthálózata. Folyamatosan megújulnak, átalakulnak és bővülnek. Mindez persze nem magától történik, hanem akaratunk szándékos működtetésével.

Játssz te is saját idegrendszereddel! 

1. Javasoljuk, hogy építsd ki magadban az ALTERNATÍVAgyártás szokását. Kérdezd magadtól:
- Hogyan lehetne másképp? Mi mást lehetne gondolni az adott szituációban? 

2. Minden héten változtasd meg valami apró szokásodat! Például: mikor, hogyan kávézol, melyik újságot olvasod el, hogyan köszöntöd reggel a munkatársaidat, merre mész haza.

3. Figyelj a FIXÁLÓDÁS-okra! Ügyelj rá, hogy amint észreveszed, hogy frusztrál, ha akadályoztatva vagy egy szokásod végrehajtásában, azonnal add fel, szabadítsd fel magad a szokásoktól, ha lehet!

(Könnyedén változtasd a helyed az irodában, az asztalnál.  Tréningezd magad, hogy közömbösen fogadd a szoftverfrissítéseket és hasonló kisebb változásokat.)

Minél rugalmasabban tudsz reagálni mindenre magad körül, annál nagyobb esélyt adsz a személyes növekedésednek. Nemcsak sokkal több inger felvételére leszel képes, hanem a bejutott információk feldolgozásában is rugalmasabb és hatékonyabb leszel.

A kitartó célkövetés a növekedés adu ásza

Lehangoló, amikor már egy éve tanulsz angolul, de amikor egy igazi angollal találkozol, alig érted, hogy mit mond. Kedvünket szegi, hogy legfontosabb céljaink elérése legtöbbször csak hónapok, évek munkájának gyümölcse lehet. “Majd ha…” gondolkodásunk akadályozza, hogy élvezzük a célhoz vezető utat. Arra lettünk nevelve, hogy akkor örüljünk, büszkélkedjünk, ha elértük a célt. “Majd akkor kapod meg a vágyott kerékpárt, ha leérettségiztél. Majd akkor ismerünk el igazán, ha kineveztek már…” Így marad nekünk a hosszú küzdelem a rövid dicsőség pillanatáig.

Carol Dweck kutatásai igazolták, hogy a legsikeresebb emberek azok, akik hosszan, kitartóan tudnak dolgozni céljaikért, mert nemcsak a végső jutalom, hanem maga az út is élményt, feltöltődést és energiát biztosít számukra.

Idegrendszeri kutatások igazolták, hogy a cél elérésekor érzett, energiát adó beteljesülés érzése egy dopamin nevű neurotranszmitter felszabadulásának köszönhető. A dopamin biztosítja a lendületet, a cselekvéshez szükséges energiát és jó hangulatot.
Ez a felismerés kezünkbe adta a kitartás kulcsát.

(...)

A cikk teljes terjedelmében elérhető az Üzlet és Pszichológia 2021. június–júliusi számában. Az újság megrendelhető itt.