Már-már elcsépelt, mégis szokták mondani, hogy az ember céget választ, de vezetőt hagy ott. Nem véletlen mondják, hiszen ennek komoly alapja van. Amikor jelentkezőkkel beszélgetünk, sajnos mi is sokszor találkozunk azzal a munkavállalói megéléssel, hogy a volt főnöke elviselhetetlen, egoista, nárcisztikus, önző, lenéző, alázó, egyszóval toxikus vezető volt.
A jelenlegi munkaerőpiacon mennyire engedheted meg magadnak vezetőként, hogy ezt az „élményt” biztosítsd a kollégáidnak vagy azt, hogy vezetőtársaid így működjenek?
Ideig-óráig biztosan belefér… mert jönnek a számok…
Komolyan?? Nem, nem fér bele!
Aki foglalkozik munkaerő toborzással, kiválasztással, új kollégák beillesztésével, felkészítésével, a meglévő munkatársak továbbképzésével, ösztönzésével, exit interjúval, az tudja, hogy egy munkatárs elvesztése nagy érvágás egy szervezet számára. Egy jó munkavállaló elvesztése pedig még nagyobb.
Manapság rengeteg cikk és kutatási eredmény érhető el azzal kapcsolatban, hogy mire van szüksége a munkavállalóknak, milyen munkahelyi környezetben és milyen juttatások mellett tarthatóak meg a szervezet számára hosszú távon.
Részletezik a home office lehetőségét, a gyümölcsnapokat, az egészségmegőrző programokat, a jövőt idéző, trendi bútorokat, ahol a csocsóasztal már alap és az épületben legalább 8 féle kávét lehessen kapni.
És igen, amelyik szervezet ezekre is odafigyel, az tesz a munkavállalókért és biztos, hogy pozitívan hat a szervezete megtartó erejére.
A kérdés az, hogy egy toxikus vezető mellett meddig marad meg ez az erő. Kérdés ezzel együtt az is, hogy meddig hagysz egy toxikus vezetőt a szervezetedben.
Most, ahelyett, hogy felsorolnánk sok-sok ötletet és lehetőséget trendi, fenszi elemek beépítésére a munkavállalói megtartó programba, inkább csak egy dologra hívjuk fel a Figyelmedet.
Ez pedig nem más, mint maga a figyelem.
Figyelem.
Figyelem!
Érdemes ízlelgetni már magát a szót is. Másként hangsúlyozva új értelmet nyer. Egyszerű, érthető, mégis hiánycikk.
Sokszor pedig elég lenne, ha a vezető csak átsétálna a munkaterületen és közben figyelne. Vagy csak leülne a kollégák között és csak figyelne. Tényleg figyelne. Különösebb szándék nélkül. Nem hibát keresve, nem fejlesztő szemmel nézve, nem ellenőrizve, egyszerűen csak nyitottan figyelne, hagyva, hogy az impulzusok hassanak rá. És aztán még mindig van lehetősége kérdezni. És ha kérdezett, akkor megint jön a figyelés. A másikra. A többiekre.
Na, ez már nehezen szokott menni. Mert jönnek a gondolatok, hogy „de a tervszámok”, „de a minőségi elvárások”, „de az ügyfélelégedettség”, „de a célmegállapodás”, és már nem is tud a másikra figyelni, mert saját érdekei, saját fókuszai beszippantják.
Neked az elmúlt héten hányszor volt alkalmad a valódi figyelésre?
Jó, ha tudod, hogy e nélkül nem értheted meg a másikat, másokat, a többi embert.
Amíg figyelmed folyamatosan önmagadra, saját érdekeidre, céljaidra irányul, addig nem adsz lehetőséget magadnak mások észlelésére.
Összességében, ha neked tényleg fontosak a munkavállalóid, akkor érdemes azzal kezdened, hogy figyelmet szentelsz nekik. Figyelmet a megértés szándékával. Figyelmet azzal a megközelítéssel, hogy vajon mire van szükségük a munkatársaidnak. Mire van szükségük az együttműködéshez, a fejlődéshez, a kiegyensúlyozott munkavégzéshez, a biztonságos légkör kialakulásához és fenntartásához, mert ez elengedhetetlenül szükséges a hosszú távon fenntartható, kiváló eredmények eléréséhez. Kérdés az is, hogy milyen vezetésre van szükségük.
És mindjárt el is jutunk hozzád. Hozzád, a vezetőhöz.
De csak, ha figyeltél!
