Nem olyan rég szembejött velem egy gondolat Feldmár András magyar pszichológustól: „Ha akarok valamit csinálni, akkor miért nem csinálom? Hát, mert akkor valószínűleg nem akarom. Lehet, hogy csak akarni akarom, hogy akarjam, de nem akarom.”
Mindannyian szeretünk magunknak célokat kitűzni, terveket szövögetni, amelyek aztán iránytűként mutatják, merre érdemes haladnunk. Aztán, bár az úti cél tiszta, mégsem történik meg a haladás. Ezek a célok, tervek olyan kis kapaszkodók lehetnek, amelyektől azt érezhetjük, nem vagyunk elveszve, tudjuk, merre megyünk. Csak éppen bár fejben tényleg megvan az irány, a valóságban semennyit sem mozdulunk afelé. Ilyenkor érdemes feltennünk magunknak a kérdést, vajon tényleg akarjuk azt a valamit, vagy csak a gondolathoz ragaszkodunk, hogy van, mit akarnunk?
Azt tapasztalom a munkámban és a magánéletemben, hogy erre a kérdésre sokszor valóban elindul valami bennünk. Hiszen lehet, hogy valami korábban valóban fontos volt, de közben változtunk, és már nem abba az irányba mennénk, csak az életünket közben elfelejtettük másfelé kormányozni. De az is lehet, hogy soha nem is volt annyira fontos, hogy valóban el akarjuk érni, és ezért végigmenjünk az egész folyamaton. Ha például valaki folyton azzal jön, hogy mennyire szeretne megtanulni gitározni, és arról ábrándozik, hogy bravúrosan fog akkordokat lejátszani, de még évek múltán sem vásárolt gitárt, nem iratkozott be egy zeneiskolába vagy vett volna leckéket egy tanártól, akkor nagy valószínűséggel, sosem volt ez annyira prioritás számára, mint gondolta.
Lássuk, milyen tényezők állhatnak még amögött, ha valaki sorra halmozza maga mögött a megvalósítatlan célokat!
#1 Nem jól fogalmaztuk meg a céljainkat.
Minél tágabb és megfoghatatlanabb egy cél, annál kevésbé fogjuk tudni, mit is kell tennünk az eléréséért. Ha például azt mondjuk, hogy egészségesebben szeretnénk élni, akkor hogyan is indulunk el ezen az úton? Sportolunk? Máshogy étkezünk? Többet járunk kivizsgálásokra? Lemondunk az egészségkárosító szokásainkról? Ezek mindegyike egyszerre eléggé nagy falatnak, és drasztikus életmódváltásnak tűnik, így inkább bele sem kezdünk. Érdemes lebontani az „egészségesebben szeretnék élni” célt kisebb és konkrétabb célokra, majd pedig ezekhez egy határidőt is rendelni. Például: Február folyamán heti 2-szer elmegyek egy konditerembe. VAGY Reggelente kávé helyett zöld teát iszom 3 hétig.
#2 Nem hisszük el, hogy főként rajtunk múlik.
Az megérne egy külön cikket, miért van az, hogy bizonyos emberek nincsenek tisztában azzal, hogy a legtöbb korlát, amely szerint élik az életüket, lényegében saját maguknak állítanak fel. Nem főszereplőként és aktív alakítóként vannak jelen a saját életükben, hanem mellékszereplőként. Viszont egy film sem valósulhat meg rendező nélkül.
Ha pedig nem mi irányítjuk a történéseket és nem mi írjuk a saját sztorinkat, majd megteszik helyettünk mások. Csak akkor ne csodálkozzunk, hogy nem olyan a film, amit szívesen nézünk.
#3 Félünk attól, mi lesz, ha elérjük a célunkat.
Minden egyes cél elérése változásokat hoz az életünkbe. A változás pedig hiába megkerülhetetlen mozgatórugója az életnek és a fejlődésnek, egyben félelmetes is, valamint bizonytalanságot okoz. Hiszen mi lesz majd ezután? Mi lesz, ha elérjük a célunkat, és nem tudjuk, mi a következő lépés?
A jövőtől és az ismeretlentől való félelem enyhítésében sokat segíthet egy nagyon egyszerű, ám annál hatásosabb gyakorlat: Gondolj egy célodra, majd pedig helyezkedj bele abba, hogy már elérted azt! Minden úgy alakult, ahogy szeretted volna. Írj a jelenlegi önmagadnak egy levelet arról, hogy milyen most, milyen lépések vezettek ide, milyen akadályokat győztél le, milyen apróbb sikereid voltak az út során.
Ez a mentális időutazáson alapuló technika sokkal közelebb hozhatja hozzánk a vágyott cél elérése utáni állapotot, amely csökkenti a belső bizonytalanságunkat. De az sem mellékes, ha emlékeztetjük magunkat, akár listába szedjük, hány cél vagy változás volt korábban az életünkben, amelytől tartottunk, majd pedig mégis milyen jó vége lett.
