2021. június 14. 09:00
Cégeknek rugalmasság, diákoknak elinduláshoz védőháló
Az egyedül Magyarországon,1983 óta létező iskolaszövetkezeti foglalkoztatás és annak előnyei még most is tudnak újdonsággal szolgálni a cégek részére. Írásunkban összefoglaljuk azokat a legfontosabb tudnivalókat, amit érdemes ismerni. Cikkünk érinti a diákok szempontjait is, azonban itt elsősorban a gazdálkodó szervezeteket segítjük az információkkal. Gyakorlati és aktuális megközelítésünket a Pannon-Work Iskolaszövetkezet Elnöke, Laczi Péter segíti.
TÁMOGATOTT TARTALOM

Szeretnénk egy rövid összefoglalást kérni az együttműködés kereteiről és az iskolaszövetkezeten keresztüli diák foglalkoztatás előnyeiről. Mit osztana meg az olvasókkal a több évtizedes tapasztalataiból?

Az iskolaszövetkezet egy jogi személyiséggel rendelkező szervezet, melyben a nappali tagozatos diákok mint szövetkezeti tagok végezhetnek munkát. Feladatunk szövetkezetként, hogy tapasztalatszerzési és pénzkereseti lehetőséget biztosítsunk tagjaink számára. Szeretném azt a tévhitet megcáfolni – emeli ki Laczi Péter –, mely szerint a diákmunka csak nyári munka! A következő szabályok betartása mellett úgy helyes, hogy a tanulók foglalkoztatása olyan piaci szolgáltatás, ami az oktatási rendszerhez igazodik és az év folyamán igénybe vehető.

Ami betartandó előírás: az a tanuló, aki a 15. életévét betöltötte az iskolai szünetek alatt vállalhat csak munkát. Aki elmúlt 16 éves, az az év folyamán is dolgozhat a tanulmányaival összeegyeztetve. A fiatal korúak éjszakai munkát nem vállalhatnak, és a napi munkaidejük nem haladhatja meg a napi 8 órát. A nappali tagozatos, felsőoktatásból érkező hallgatóra ez a korlátozás nem vonatkozik. A felsoroltak a sokéves tapasztalat során felmerültek közül csupán a gyakran visszatérő kérdéseket érintik. Teljeskörűen, az aktuálisan hatályban lévő jogszabályokról, előírásokról szakértő Kollégáink tudnak tájékoztatást adni. Forduljon hozzájuk bizalommal!

Az együttműködés kereteiről tudni érdemes, hogy amint említettük, a diák a szövetkezet tagja, így a cégnek az iskolaszövetkezettel kell szerződést kötnie a munka elvégzésére, amit szolgáltatásként el tud számolni. Ez erős érv a költséghatékonyság oldalán. Tovább csigázva az érdeklődő HR-el foglalkozó Kollégák kíváncsiságát, a cikk végén olvashatják a TOP 3 + 1 előnyt.

Térjünk át egy kicsit az aktualitásokra! A csendesedő pandémia, az érkező nyár, miként változtatja az igényeket, hogy lehet biztosítani a megrendelők kéréseit?

Mint az élet minden területét, úgy a diákmunka szektort is sújtotta a pandémia. Hullámvasút volt az elmúlt bő egy év. A nyár azonban mindig kiemelt időszak, hiszen munkavállalói oldalról ilyenkor van a legnagyobb „ráérés”, melyhez nagyon komoly munkakedv is társul, és ebben az időszakban kiemelten aktív az érdeklődés részükről. Intenzívebb a munkáltatói oldalról is az igény. Tavalyi évben a kereskedelemben érzékelhető volt a diákmunkaerő növekedés, ez meglátásunk szerint tart még idén is. Nyártól várhatóan a HORECA ágazatból érkező megrendelések emelkednek, már most számos igény érkezett be hozzánk. Ezek a munkák határozottan közkedveltek a fiatalok körében. Úgy gondoljuk, hogy a nyári szabadságolásokból adódó helyettesítésekre is szolgáló „klasszikus diákmunkára” vevők lesznek a gyártó és termelő cégek egyaránt. Az informatika világában jelentkező munkaerőhiány a megemelkedett keresésekben érezteti hatását, aminek enyhítésére az Ügyfeleknek a megoldást diákmunkások közreműködésével biztosítjuk. Ami keményebb dió a szervezés szempontjából, az a nehéz fizikai munka, illetve mezőgazdasági, de erre is meg van az eszköz, amivel ez kezelhető, és így kiszolgálható a Megrendelői igény!

TOP 3 + 1 előny:

  1. Egy, de akár több száz főt is gyorsan, rugalmasan biztosít
  2. Nincs munkaügyi adminisztrációs teher
  3. Biztosítja a személyzeti utánpótlást

      + 1 = No 1 költséghatékony

Részletekkel kapcsolatban Kollégáink állnak az Önök rendelkezésére.

(x)