November 16. a tolerancia nemzetközi napja.

Munkáltatóként nem csak az alkalmazott kapacitását és napi nyolc óráját vásárolod meg.

Európában májusban ünnepeljük a diverzitás hónapját, ennek apropójából pedig szeretnék egy olyan témáról írni, ami a nemi vagy kulturális különbségek mellett talán még egy kevésbé ismert szelete a munkahelyi diverzitásnak: az akadálymentes kommunikációról és az ezzel kapcsolatos láthatatlan fogyatékosságokról a munkahelyen. Nagy Ádám (komm365.hu) belső kommunikációs specialista, kreatív geek, blogger írása.

Néha a legmeglepőbb helyzetek inspirálnak egy-egy coaching eszközt. A kisebbik fiunk kétéves múlt, és legalább akkora élvezettel ismerkedik a világgal, mint amekkora hévvel söpörnek át rajta hatalmas érzelmek. Az ilyen helyzetek általában úgy végződnek, hogy a kétéves a szőnyegen üvöltve sír, én pedig egy oroszlánszelídítő türelmével próbálom megnevezni, hogy vajon most mi is játszódik le benne. Érdekes volt rácsodálkozni arra, hogy bárhogy is kutatok ilyenkor a mentális lexikonomban, a szomorún és mérgesen kívül nem jut más érzelem eszembe. Azt még izgalmasabb volt felfedezni, hogy a kisfiam fittyet hányva a szegényes szókincsemre, szinte mindig megnyugszik attól, hogy lesz neve annak, amit érez. Mintha az, hogy erről beszélünk, segítene elfogadni, hogy ahogy jött, úgy el is múlik.

A kollégák közérzete talán soha nem volt ennyire fontos, mint az elmúlt hónapokban, és a jelenlegi, ismét változásokkal teli időszakban – írja a HRFeed.

Még nagyon az elején járunk a koronavírus miatt kialakult, a legtöbbek számára teljesen új helyzetnek. A megelőzés érdekében a diákságnak otthoni távoktatásra, a munkavállalók nagy részének pedig home office-ra kellett átállnia. Az új élethelyzetben is a legfontosabb a tudatosság, az odafigyelés, az empátia és a türelem.