A munkavállaló többé nem hajlandó alávetett lenni!
A kiégés kérdése aktuálisabb, mint valaha.
„Ők az elsők, akiknek rosszabb lehet”
Mire megértettünk volna valamit a X-Y-Z generáció együttműködéséről, mire tisztáztunk volna egy csomó generációs konfliktust, jött a vírus, és összezilált mindent. Persze az is lehet, hogy előtte sem láttunk tisztán, csak most van mire fogni. Mindenesetre eljött a pillanat: a járvány kapcsán mindenki változást, paradigmaváltást, szembenézést vizionál, hát valódi generációs szembenézésre invitáltuk Szél Dávidot. A tanácsadó pszichológus és egyetemi oktató az elmúlt tíz évben Apapara című generációs blogjával vált ismertté, kíváncsiak voltunk tehát, milyen tanulságokkal lehet újraindítani a családi, munkahelyi többgenerációs rendszereket.
Molnár Áron, noÁr: „Le kell győznöm magamat, különben legközelebb a rehabon beszélgetünk”
A WHO két évvel ezelőtt, 2019 tavaszán nyilvánította hivatalosan is mentális betegségnek a kiégést, ami most már nemcsak menedzsereket fenyeget, hanem bárkit utolérhet. A tüneteket ismerjük: folyamatos fáradtság, a hatékonyság elvesztése, a cinizmus felerősödése – az okokat illetően viszont csak tippelgetünk, pedig ebben kéne okosnak lenni. Azért, hogy nyakon csíphessük az esetleges jeleket, én egy olyan embert hívtam beszélgetni, aki láthatólag töretlen energiával tolja, és messze nincs kiégve. Még. Vagy már igen, csak jól leplezi. Határvonalakról, lelkesedésről, munka/párkapcsolat egyensúlyról és a kiégéses frusztrációkról kérdeztem Molnár Áron, színészt, a noÁr Mozgalom „frontemberét”.
Első számú szabály, hogy a laptopunk kamerája alapállapotban legyen leragasztva
Igaz, hogy a mobiltelefonunkon keresztül lehallgatják a beszélgetéseinket? Igaz, hogy az okostévénk kamerája a nap 24 órájában megfigyel minket? Igaz, hogy a műholdak segítségével méterre be lehet lőni, hol vagyunk és mit csinálunk? És vajon megállítható ez az egész? Paranoia, vagy ez a realitás? Városi legendák, kérdések és válaszok, információbiztonság felsőfokon, Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel.
„Minden vezetőnek először a saját szüleihez való viszonyát kellene tisztáznia.”
„Nem mindegy, hogy amikor a főnököd szól, hogy szeretne veled beszélni az irodájában, az milyen érzelmi állapotot idéz elő benned. Megrémülsz? Lefagysz? Öntudatlanul máris egy támadásra készülsz, ami ellen meg kell majd védeni magadat? Az előfeltételezéseink mindkét oldalról meghatározzák a beszélgetést, és nem kívánt végeredményt hozhatnak” – állítja Orvos-Tóth Noémi. A klinikai szakpszichológus a transzgenerációs szemlélet legismertebb itthoni képviselője, „Örökölt sors” című könyve a 2018-as megjelenés óta tartja lázban a magyar közvéleményt. Arra kértem, segítsen felvázolni, hogy a munkahelyre bevitt egyéni érzelmek ellenére hogyan őrizhető meg a hatékonyság és a közösségi béke.
Risztov Éva: „Óriási esély, ha a semmiből kell újrakezdeni”
Robbanásszerűen indult a karrierje, aztán jött egy átok sújtotta, hosszú ezüstérem-sorozat. Elfáradt, nem értette, 19 éves korára feladta. Három év teljes kihagyás után hívták az Úszószövetségtől, hogy amolyan kísérleti nyúlként a rövidpálya után megpróbálkozhatna a hosszútávú úszással. Újrakezdte. Húsz kiló súlyfelesleggel, csapat nélkül, úgy, hogy szinte senki sem hitt benne. Így lett négy évvel később olimpiai bajnok. Risztov Évát, a 2012-es londoni olimpia 10 kilométeres hosszútávú aranyérmesét faggattam az újrakezdés tapasztalatairól és lehetőségeiről.
„Kell az emberek szaga”
Kovács András Péter – közismertebb nevén KAP – a karantén szimbólumarca lett. A mai napig kétmillió kattintást elért „Itthon maradok” című rapdalával, ugyanis a közvélekedés szerint még a hivatalos szerveknél is többet tett azért, hogy a magyar emberek komolyan vegyék a korlátozásokat és otthon maradjanak. Így aztán kíváncsi lettem, hogy a karantén legtöbbet idézett arcaként ő maga hogyan élte meg az elmúlt hónapokat, mi hajtotta, mi törte le, és milyen jövőt prognosztizál. Karanténinterjú, természetesen a személyes találkozás mellőzésével.
Persze, felszaladhatsz egy szusszal a csúcsra, csak beledöglesz…
„Minden függőségnek hasonló a mechanizmusa: mindegyik az örömszerzésről, a kielégülésről, a dopamingenerálásról szól. Jól becsapja magát az, aki azt mondja: jól van, lehet, hogy sokat dolgozom, de legalább nem iszom, nem drogozom, nem szerencsejátékozom. Becsapja magát, mert a függőség az függőség. Van kiút belőle, de piszok kemény.”
Az éves bónusz végnapjai?
„A világ legnagyobb szivattyúgyárának magyar leányvállalatánál járunk. Az egyik kollégának a fotózás volt a mániája, a cégnél is állandóan fotózni akart, de ezt a vállalati szabályzat tiltotta. A flow-t megismerve a főnök rájött: használni kell ezt a képességet, és megkérte a kollégát, mostantól csinálja ő a fotóriportokat a belső, céges újságba. Az illető annyira boldog lett attól, hogy kiteljesedhet a saját cégében, hogy egyik hétről a másikra a futószalag mellett is megugrott a teljesítménye.”
„Jó a siker, de tanítani csak a bukás képes”
Nem titkolja, hogy sok belső kudarc után ő maga is negyvenéves korára találta meg azt, ami valóban boldoggá teszi. Saját és látott tapasztalatok alapján ma már előadásokat tart arról, hogy nincs értelme elhazudni a nehézségeket. De vajon akik egyből sikeresek, azoknak is bukniuk kell egyszer? A siker és kudarc egyensúlyát, illetve a túlélési stratégiákat elemeztük Oszkó Péterrel.
