Hr tanácsadóként, coach-ként és fekete öves önismereti úton járóként is találkoztam már a munka-magánélet egyensúly témával. Az előző cikkemben olvashattatok arról, hogy mit okozott nálam a másoknak való megfelelés. Azóta törekszem az egyensúlyra.
Azt hiszem, hogy egy TED-előadásban hallottam, hogy a munka-magánélet egyensúlya nem létezik. Ez egy illúzió. Mert sosem tudunk mindig mindenben ugyanannyit és ugyanúgy cselekedni. Mindig van valahol elcsúszás. Egyik nap vagy egy adott időszakban többet dolgozunk, mert leadási határidő, hónapzárás vagy egyéb fontos feladatunk van. Másik nap, másik időszakban pedig többet vagyunk magunkkal, a családdal, mert nyaralunk, tudatosan kikapcsolunk vagy utolér egy betegség és lábadozunk. Tehát, ha a kis grafikonunkban, melynek az x-tengelye a munka, y- tengelye a magánélet, belezoomolunk, 1-2 hónapot nézünk, akkor azt látjuk, hogy egy az egyensúly fel tud borulni, el tud csúszni. Van, hogy elbillen az egyik irányba, és huzamosabb ideig ott is marad. Majd történik valami, mert minden az egyensúlyra törekszik, és elkezd kiegyenlítődni a két oldal. Ha kizoomolunk, akkor pedig már egy nagyobb, teljesebb képet kaphatunk, ami megmutatja azt, hogyan is élünk valójában.
Nézzük meg, hogy HR-esként, aki ugye a munkavállaló és a vezetőség érdekeit is nézi, coachkét, aki segít az ügyfélnek, hogy megtalálja saját magában a rendszert és önismereti úton járóként miért is fontos, hogy meglegyen ez az egyensúly.
Kezdjük a corporate oldallal:
Egy munkavállaló, ha túl sokat dolgozik és nem tudja kipihenni magát hetekig, hónapokig rövid távon jó lehet a cégnek, főleg egy húzósabb időszakban vagy felmondás, elbocsátás, hosszú betegség esetén. De hosszú távon ez demoralizálhatja a kollégát, főleg, ha e mögé nem társul elismerés, akár pénzügyi szinten, akár erkölcsileg vagy mindkét oldalról.
A folyamatos terhelés megnövekedett stresszel jár. A WHO kimutatása szerint a stressz és az azzal összefüggő betegségek mára már népbetegségnek számítanak. Egy 2024-es nemzetközi Gallup-felmérés szerint a felnőttek 38 százaléka naponta tapasztal magas szintű stresszt. A magyar munkavállalók több mint fele tapasztal krónikus munkahelyi stresszt.
Hogy mit okozhat a folyamatos „idegállapot”?
- Fokozza a szív és érrendszeri betegségek kockázatát
- Depresszó kialakulásához vezethet
- Alvászavarokat okozhat
- A felfokozott stressz gyengíti az immunrendszert, így könnyebben kapja el a különböző fertőző betegségeket az ember
- Kiégés
- Evészavarok
Az EU évente több milliárd EUR -t veszít a stressz okozta betegszabadság és csökkent munkateljesítmény miatt.
Nekünk, HR szakembereknek és vezetőknek óriási felelősségünk van abban, hogy milyen munkahelyi kultúrát teremtünk, hiszen a munkavállalóink egészségét veszélyeztetjük, ha nem teremtjük meg a lehetőségeket:
- a megfelelő munka-magánélet egyensúlyára
- a nyugodt munkakörülményekre
- a megfelelő, egészséges munkatársi kapcsolatokra
Érdemes tehát rövid távon terhelni egy kollégát kontrollált keretek között és feszegetni a határai, főleg egy esetleges előléptetés előtt vagy szabadságolások idején, de mindig ügyeljünk a “húzd meg, ereszd meg” elvre. Ha kérünk, akkor a másik oldalról adjunk is, ha már véget ért a terhelt időszak és ne hagyjuk a kollégát a feszített tempóban, mert a felborult munka-magánélet egyensúly kiégéshez, elvándorláshoz vezethet.
Coach szemmel most átülök a munkavállalói oldalra, és innen nézem meg, hogy miként borulhat fel a munka-magánélet egyensúlya, és ennek milyen következménye lehet:
Volt olyan ügyfelem, akinek a munkáltatója azért keresett meg, mert bár az illető 1-2 évvel ezelőtt az egyik legjobb embere volt, azóta szépen, lassan a teljesítménye romlani kezdett és most az utolsók között kullog.
Hamar kiderült, hogy a munkavállaló, amikor elkezdett dolgozni a cégnél még egyedülálló volt. Fiatal, élettel teli, lelkes. Tanulni szeretett volna, a legjobb lenni és ezért hajlandó volt éjszakázni, napi 14-15 órákat dolgozni, falni a könyveket és mindent 110 százalékos erőbedobással végrehajtani, amit csak kértek tőle. Az eredmények valóban nem maradtak el. A legjobb lett. Majd megismerkedett a párjával és már többet szeretett volna vele lenni. De mivel ő volt az, aki mindent IS bevállalt, mindent is végrehajtott és nem tudott NEM-et mondani, így ehhez hozzászokott a csapata és a vezetője is.
Benne ragadt egy szerepben, egy sztereotípiában, egy fizetési struktúrában, és nem tudott onnan kimászni, hiába jelezte, hogy nem érzi már jól magát ebben a helyzetben, szeretne előre lépni, szeretne több szabadidőt, mivel nem volt elég határozott, mindig mást léptettek elő, ő láthatatlan maradt a sok feladat alatt.
A munkavállaló elkezdett belefáradni abba, hogy nem hallják meg, Mivel túlhajtotta magát, nem volt ideje töltődni, így a teste jelezni kezdte, hogy ez sok neki. Egyre többet betegeskedett. Elindult a negatív spirál. A főnök többször jelezte, hogy nem elégedett vele, túl sokat hiányzik, megalázta a csapata előtt, azt remélve, hogy ezzel majd “észhez tér”. De ez csak méginkább a kiégés és a motiválatlanság felé sodorta. Amikor elkezdtünk dolgozni, akkor alig akart először megnyílni nekem, mert félt, hogy még nagyobb bajba sodródik, ha elkezdi elmondani az igazat. Nehezen nyílt meg, de miután biztosítottam a diszkréciómról, elmondta fenti történetet. Mélyen, legbelül szerette még a munkáját. Szerette a munkatársait. Hálás volt a főnökének, amiért anno, kezdőként, esélyt adott neki, az tartotta még ott a cégnél.
De már teljesen elvesztette a motivációját. Elindultunk az úton. Megkerestük, hogy amikor elkezdte, mi volt a mozgatórugója. Elkezdtük visszaépíteni az önbizalmát. Segítettem neki fontossági sorrendet felállítani, kértük a pontos munkaköri leírását. Rávilágítottam a határok fontosságára. Arra, hogy nem attól lesz jobb munkaerő, hogy mindent elvállal, hanem ha folyamatosan jó teljesítményt nyújt azon a célterületen, ami a munkaköre.
Elkezdett ismét jól teljesíteni, struktúrában gondolkodni. Priorizálni. Nemet mondani azokra a feladatokra, amik nem hozzá tartoznak, így több ideje volt a saját feladatait ellátni, magasabb minőségben. Kiállt magáért és a jutalom sem maradt el, hiszen megérkezett várva várt előléptetés is.
Itt kapcsolódik be az utolsó rész. Az önismeret:
Ha tudjuk, hogy mire vagyunk képesek, ha tudjuk, hogy hajlamosak vagyunk arra, hogy túlvállaljuk magunkat, mert lelkesek vagyunk, mert imádjuk azt, amivel megbíztak minket, akkor is találjuk meg magunkban az egyensúlyt. Tudatosan. Tudom miről beszélek és milyen nehéz megálljt parancsolni akkor, amikor flow-ban vagy. De hidd el! Valóban jobb úgy dolgozni, hogy folyamatosan, kiszámíthatóan teljesítünk, általunk, vagy mások által meghatározott kereteken belül, mint egy ideig 21 órát dolgozni majd utána egy hétig bolyongani, mert annyira kiürültünk, hogy nem tudunk semmit se adni már.
A munka-magánélet egyensúlyában fontos az önreflexió, a vezetők tudatos jelenléte, valódi odafigyelése, és az a biztonságos munkahelyi környezet, melyben nap, mint nap éljük az életünk.
Meglátni magunkban vagy beosztottjainkban a potenciált, a terhelhetőséget annyit tesz, hogy tudjuk, van kire számítani a nehéz időkben, nem pedig azt, hogy azt a munkát, amit más nem akar vagy nem tud elvégezni, azt annak adjuk, aki majd úgy is megcsinálja.
(Borítókép: Unsplash/Paige Cody)
