A jelenléti bónusz a munkáltatói ösztönzők körében teljesítménybérezésnek minősülő elem, amelynek lényege, hogy az a munkavállaló részesül plusz díjazásban, aki egy meghatározott időszakban szinte valamennyi munkanapon ténylegesen jelen van – írja hovege.hu. A jogosultságot és az esetleges csökkentés vagy megvonás feltételeit a munkáltató előre rögzített, objektív szabályokban határozza meg.

A jogszerű alkalmazás kulcsa az arányosság és az egyenlő bánásmód elve: a bónusz kizárólag igazolatlan hiányzás esetén vonható meg teljes egészében, míg minden olyan távollét, amely törvényes jogcímen történik – így különösen betegség, gyermekápolás vagy szabadság – legfeljebb arányos csökkentést indokolhat, vagyis nem jogszerű, ha a munkavállaló már egyetlen betegség miatti nap után elveszíti az egész havi bónuszt.

A gyakorlatban a jelenléti bónusz összege jellemzően havi 20–50 ezer forint közé esik, miközben kisebb cégeknél inkább a 10–20 ezer forintos sáv fordul elő, míg nagyobb vállalatoknál – különösen termelői és gyártói környezetben – nem ritka a 40–50 ezer forintos mérték sem, ami minimálbérhez közeli alapbér esetén érdemi vonzerőt jelenthet.

A munkáltatói oldalról a konstrukció mögött tipikusan az a legitim cél áll, hogy biztosítsák a folyamatos jelenlétet és kezelhetőbbé tegyék a helyettesítések szervezésével járó nehézségeket, ugyanakkor a jogszerűség feltétele, hogy a munkáltató maradéktalanul elfogadja a törvény által garantált távolléteket, és e körben csak arányosítson, míg igazolatlan hiányzásnál – a szabályzatnak megfelelően – a bónusz csökkentése vagy megvonása is felmerülhet.

Amennyiben a munkáltatónál kétség merül fel a keresőképtelenség indokoltságát illetően, lehetőség van a keresőképtelenség orvosi felülvizsgálatának kezdeményezésére, miközben a rendszer egészének működtetése során következetesen érvényesíteni kell az előre meghatározott, átlátható és mindenki számára azonos módon alkalmazott kritériumokat.

(Borítókép: Unsplash/Arlington Research)