Az ezüstérmesek arra koncentrálnak, hogy „csak egy hajszálon múlt” az aranyérem, míg a bronzérmesek úgy érzik, hogy sikerült a dobogóra feljutni. Ez a gondolkodásmódbeli különbség okozza az eltérő érzelmi reakciókat. Ugyanis a bronzérmes egy sikerélményt él meg, míg az ezüstérmes egy elveszített lehetőséggel szembesül. Bár némiképp kisarkított példaként ír erről a Chess & Life Mastery az oldalán, mégis ez a fajta gondolkodásmód az ezüstéremet nyerők elégedettségére is hatással lehet. (Kivéve talán Yusuf Dikeç esetében, aki a 2024 párizsi olimpián úgy nyert ezüstérmet sportlövőként, hogy zsebre dugott kézzel, profi szemüveg nélkül lőtt.)
Az érmekkel kapcsolatos példa az életünkre is igaz lehet, hiszen
sokszor nem azt értékeljük, amink van, hanem azon bánkódunk, amit nem sikerült elérnünk.
Ahelyett, hogy örülnénk annak, amit már megszereztünk, gyakran a veszteségekre koncentrálunk. Ha viszont elkezdjük megszámolni az elért eredményeinket, rájövünk, hogy sokkal több okunk van hálát érezni, mint gondoltuk. Ez az elismerés nemcsak az érzelmi jóllétünket javítja, hanem a motivációnkat és önbizalmunkat is erősítheti.
Mit vonhatunk le mindebből?
Legyünk hálásak a jelenben elért eredményeinkért, és fókuszáljunk arra, amink van, hogy megőrizzük a pozitív szemléletünket. Az elégedettség kulcsa az, hogy ne csak a célokat, hanem az út minden egyes lépését is értékeljük. Életünk nagy része nem a végső győzelemről szól, hanem arról, hogy élvezzük az utat, amely a célhoz vezet.
(Borítókép: Pexels)
