Van, akivel jó együtt dolgozni, mások mellől menekülni kellene. Mivel a közös tevékenységre ősi szinkronizáló mechanizmusok is hatnak, amelyek tudattalanul működnek, sokszor nehezen tudjuk megfogalmazni, mitől működik a közös munka és mitől nem. Mindannyian rendelkezünk azzal a hajlammal, hogy saját viselkedésünket másokéhoz igazítsuk, hiszen evolúciósan csak azok az embercsoportok maradhattak fenn, amelyek gyorsan és hatékonyan tudtak dönteni arról, mikor mit tegyenek: például lepihenjenek vagy elinduljanak vadászni. Nem sok jóra számíthatott az a közösség, amely lépten-nyomon a teendőkről vitatkozott.
Nem kizárt, hogy a szinkronizáció már a feromonok szintjén is működik, vagyis bizonyos kémiai vegyületek kibocsátásával a magunkéhoz igazíthatjuk a többiek viselkedését. Egy hangyaboly működésének összehangolásában például rendkívül fontos a feromonok szerepe. Embereknél évtizedeken keresztül tartotta magát az a nézet, hogy a szoros közösségben élő nők menstruációs ciklusa, és így szexuális vonzerejük összehangolódik. Ma már ezt vitatják, és arra sincs egyértelmű bizonyíték, hogy bármilyen funkcionális emberi feromon létezne. De ha a vegyületek szintjén nem is hatunk túl erősen egymásra, az érzelmek és viselkedés szintjén annál inkább.
Önkéntelenül utánzunk
Érzelmeink szinkronizálásához akár annyi is elegendő, hogy ha a mosolyunkat mosollyal, a szomorúságunkat együttérzéssel viszonozzák, máris jobban érezzük magunkat. Funkcionális mágneses rezonancia vizsgálatok szerint a kongruens, tehát a miénkkel megegyező érzelmek látványa agyunk azon részét stimulálja, amik a pozitív érzelmek és a jutalmazás megélésével kapcsolatosak – még akkor is, ha történetesen szomorú érzelmeinket látjuk viszont. A szomorú emberre ránevető partner viszont konfliktust gerjeszt, az agy problémamegoldással kapcsolatos területeit aktiválja. A mosoly nem csak az agyunkra hat, hanem endorfinok és szerotonin termelésével csökkenti a vérnyomást és a stresszt.
Nem csak az érzelmeknek, hanem a viselkedésnek is vannak nem tudatos szinkronizációs mechanizmusai. Tudjuk, hogy az ásítás ragadós, de emellett önkéntelenül imitáljuk társaink gesztusait, beszédstílusát. Nem kell ehhez sok idő: ha figyelmünket leköti valaki személye és mondanivalója, hamarosan testtartásunkkal is ráhangolódunk. Ez a poszturális tükrözés, ami gördülékenyebbé teszi a társalgást, és szimpatikusabbá teszi a személyünket. Oprah Winfrey, a híres (és híresen gazdag) talk-show műsorvezető olyannyira azonosul vendégeivel, hogy olykor még az akcentusukat is átveszi az adott beszélgetés alatt.
A motivációt is utánozzuk?
Kitüntetett, ritka pillanatokban, nagy koncentrációt igénylő feladatok során ennél is szorosabban egymásra hangolódhatunk. A „csoportszellem” szinte hipnotikus állapotot idéz elő, és a csoporttársak a legteljesebb mértékben, önként alávetik magukat vezetőjük irányításának. Ehhez hasonló élményt adhat egy sportesemény, érzelmileg túlfűtött szurkolókkal tömött stadionban, a zene, az éneklés, a tánc. A csapatépítő tréningek ezt sokszor ki is használják, tudva, hogy e szinkronizációs mechanizmusoknak identitásformáló ereje van, és hosszú távon, másféle helyzetben is fokozzák a csoport hatékony együttműködését. A tudattalan szinkronizációs mechanizmusok révén a munkatársak egyéni motivációja, és az ehhez tapadó érzelmi, viselkedési mintázat is ragadós. Nem meglepő tehát, ha egy motiválatlan kolléga erősen csökkenti a csapat munkakedvét és teljesítményét.
Ron Friedman motivációs szinkronicitásnak nevezi azt a tudattalanul lejátszódó jelenséget, ahogy a munkakedv – vagy annak hiánya – átragad a csoport tagjaira. Kifejezetten káros lehet tehát munkahelyi körülmények között, ha olyasvalaki jelenlétében dolgozunk, akinek nem sok kedve van az egészhez, csak azért jár be a munkahelyére, hogy felvehesse a fizetését. Tudattalanul működő csápjainkon keresztül letapogatjuk kollégánk hangulati és motivációs állapotát, és veleszületett késztetéseink miatt magunk is motiválatlanok leszünk, teljesítményünk pedig lecsökken. Kísérleti helyzetben mindössze öt perc elegendő ahhoz, hogy a tesztalanyok szinkronizálódjanak egy vadidegen ember motivációs állapotához.
Egy motiválatlan ember veszélyes
A kreativitást és problémamegoldást igénylő munkahelyeken különösen veszélyes egy motiválatlan munkatárs felbukkanása. Kreatív gondolatok csak belső motivációtól hajtott emberekben születnek, amihez nyitott és kíváncsi légkör szükséges. A külső motiváltság, a büntetéstől vagy a jutalomtól való függés büntető hatású, mert a felügyeltség érzéséhez vezet. Igaza van Anthony Robbins motivációs trénernek, amikor azt mondja, hogy az emberek nem lusták, csak nincs olyan cél, ami motiválná őket. De hozzá kell tennünk, hogy a munka nem minden, a megfelelő munkahely is elengedhetetlen összetevő a sikerhez. A munkatársaink tudattalan csatornákon keresztül befolyásolják az érzelmeinket, gondolatainkat és ez kihat a munkánk minőségére. Ha olyan munkahelyet szeretnénk, ahol kiteljesedhetünk, és ahol a személyes teljesítményünk valóban hasznosul, próbáljunk megismerkedni a leendő munkatársakkal is. Alkalmazóként pedig kerüljük azokat, akik kizárólag külső indítékok miatt jelentkeznek a meghirdetett állásra. Hiába tűnik úgy, hogy az illető külső kontroll hatására elvégzi majd a neki szánt munkát, azt kockáztatjuk, hogy lelkes, a kibúvók helyett a kihívásokat kereső, a felelősséget vállaló, energikus alkalmazottaink munkakedve is lecsökken miatta.
