Játszmáink hálójában
Nemcsak a családi házban, a négy fal között mennek a játszmák férj és feleség között, hanem a munkahelyi közegben is, hiszen az interakciók során a figyelmi igényről könnyen át tudjuk váltani játszmába a helyzetet. Martin G. Groder üzleti játszmákról szóló kutatási eredménye megerősíti a fenntartó hátterét ennek a jelenségnek:
játszmázunk azért, hogy mások felett hatalmat gyakorolhassunk, hogy a kockázatokkal könnyebben, de nem hatékonyabban küzdjünk meg és személyközi kapcsolataink alakulását kézben tartsuk.
Lássunk is egy kockázatmentesnek tűnő irodai példát, amikor az egyik munkatárs a másiktól kér szakmai segítséget:
Orsi (egyik munkatárs): „Kata, rá tudnál nézni, kérlek, a prezentációmra? Kíváncsi vagyok, mit gondolsz róla.”
Kata (másik munkatárs): „Persze, szívesen.”
Nem sokkal később Kata elküldi az átnézett prezentációt Orsinak.
Kata: „Szerintem jó lesz, egy dologgal egészítettem csak ki az utolsó diát, hogy egyértelműbb legyen az üzenet.”
Orsi: „Rendben, köszönöm szépen.”
A pont, ahol megváltoznak az erőviszonyok és átfordul a helyzet
Eddig a pontig megvan az összhang, Orsi megkapta a figyelmet segítség formájában, mindenki partneri viszonyban marad és elégedett. A nyugalmi helyzet játszmává a következő forgatókönyvben fordulhat át: a csapat megkapta a prezentációt, de támadónak ítélték az utolsó dia üzenetét, mert túl szélsőséges álláspontot képviselt. Orsi a történtekre Katához fordulva így reagál: „Köszönöm szépen, most miattad egy negatív, szélsőséges kép alakult ki a többiekben rólam.” Elkezdi hibáztatni Katát, aki válaszként védekezésbe kezd: „Te kérted a segítségem”, amivel tovább szítja a konfliktust és fenntartja a játszmát kettejük között, „én sem vagyok hibás” alapon.
Felnőttek között a szülők és gyermekek
Olvasva ezt a történetet, biztos számtalan más példa is eszedbe jutott, amikor azt érezted, hogy nem is egy munkahelyen vagy, hanem inkább egy óvodában, gyerekekkel körülvéve. Az igazság az, hogy a külső, felnőtt szerepből könnyen kerülhetünk mi is gyermeki szerepbe, rendszerint egy olyan munkatárs segítségével, aki épp hatalmi játszmába kezd velünk, szülői szerepet öltve magára. Szemléltető példaként lássuk Lea és csoportvezetője, Márk délutáni beszélgetését:
Márk: „Na Lea, mit sikerült ma délutánig összehozni?”
Lea: „Mindjárt kész vagyok a kimutatásokkal. Elég sok időt vettek igénybe.”
Márk: „Itt voltál egész nap?”
Lea: „Igen.”
Márk: „Ez fura, mert én Anna irodájában láttalak üldögélni, két órával ezelőtt.”
Lea: „Pár percre ugrottam át hozzá. Azt hittem, arra gondolsz, hogy az épületben voltam-e egész nap.”
Márk: „Lea, ez most itt felesleges. Tudod jól, mire gondoltam. Így hogyan bízhatnék meg benned?”
Az egész szituáció olyan, mint egy rajtakapás gyerekkorban, egy alá/fölé rendelt helyzet, amikor a szülő elkapja a gyereket ebéd előtti cukorkaevés közben, s jól megdorgálja: „Megint rosszat csináltál a hátam mögött.”
Énállapotok, melyek a háttérben a szálakat mozgatják
Eric Berne pszichológus a tranzakcióanalízis elméletén keresztül ad magyarázatot nekünk a játszmákra, mely segítségével könnyebben megérthetjük a fenti, két példa mögött húzódó folyamatokat. Berne 3 énállapotot/módot határoz meg, melyeket „lélektani realitásoknak” nevez: a „gyermeki”, „felnőtt” és „szülői” énállapotokat.
Ezek mindegyike személyiségünk beivódott részei, hisz van gyermeki saját élményünk, szülői látott mintánk és egy felnőtt identitásunk, aki autonóm módon képes a valóság tárgyilagos értékelésére.
Lea esetében nem meglepő, ha gyermeknek érzi magát a csoportvezetőjével való helyzetben, hisz Márk szülői énállapotból kommunikál vele, és ha tovább gondoljuk a történetet, ez Lea gyermeki válaszát is kiválthatja: „De én nem csináltam semmi rosszat, amiért ne bízhatnál bennem”. A gyermeki énállapotban kicsinek érezzük magunkat, félelmekkel és aggodalmakkal vagyunk tele, demotiváltak vagyunk, lázadóvá is válhatunk. Ezek az érzések mozgatnak bennünket abban, hogy elvonuljunk, visszahúzódjunk, halogassunk, bosszút tervezzünk vagy megpróbáljunk megfelelni, jutalom reményében.
A szülői mód a gyermeki mellett is mindannyiunkban kódolva van. Ezért könnyen megeshet, hogy szülői módba lépve elkezded azt csinálni, amit szüleid reakcióiból tanultál a régmúltban, lásd Márk esetét, aki feltehetően otthon a bizalmatlanság szülői mintáját látta. A szülői mód domináns érzései a türelmetlenség, felsőbbrendűség, közönyösség, tárgyilagosság. Viselkedésben mindez egy keményebb hangtónusban, mások meg nem hallgatásában, akár büntetésben és kiabálásban is formát ölthet. Mindemellett mások kritizálása és a panaszkodás felülkerekedik a dicséretek és elismerések gyakorisága felett.
Felnőttként, felnőttmódban viselkedni
A jó hír, hogy van megoldás, és harmadik, jobb opció.
A te döntésed és választásod, hogy felnőttmódban reagálj helyzetekre, a gyermeki és szülői helyett. Ebben a módban jól érzed magad a bőrödben, tiszteled a fiatal tehetségeket és mások életét, felvillanyoznak a kihívások és büszke vagy saját elért eredményeidre.
(…)
Szívesen olvasnád tovább? A cikk eredetileg az Üzlet és Pszichológia december-januári számában jelent meg, melyet megtalálsz az újságárusoknál vagy megveheted digitális formában itt is.
