Az eredeti, teljes cikk az eduline.hu oldalon olvasható.
Nem tudni pontosan, hány roma fiatal szerez diplomát évente
Magyarországon hivatalos adatok hiányában csak becslések állnak rendelkezésre arról, hogy évente hány roma fiatal szerez diplomát, de a szakértők és az érintett intézmények tapasztalatai alapján a számuk folyamatosan növekszik. Az országban jelenleg tizenegy roma szakkollégium működik, többek között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Pécsett, amelyek 2011 óta segítik a hátrányos helyzetű roma és nem roma hallgatókat abban, hogy sikeresen befejezzék felsőfokú tanulmányaikat. Ezek az intézmények egyedülálló tehetséggondozó műhelyként működnek, céljuk, hogy a társadalom pereméről érkező hallgatók ne morzsolódjanak le, és diplomához jussanak.
Oláh Zsolt, a Jezsuita Roma Kollégium és Szakkollégium igazgatója szerint az elmúlt években már több mint ezer roma fiatal szerezhetett diplomát, részben a szakkollégiumi hálózat, civil szervezetek és tehetséggondozó programok támogatásának köszönhetően, részben pedig saját elszántságuk és kitartásuk révén. A Jezsuita Roma Kollégiumban jelenleg 26 hallgató él és tanul, köztük olyanok, akik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen vagy éppen a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatják tanulmányaikat. A kollégium diákjai között jövőbeli jogászok, mérnökök, gazdasági szakemberek, szociális munkások és tanárok is vannak, akik mind egy közös célért küzdenek: hogy kitörjenek a szegénységből, és jobb jövőt teremtsenek maguknak és közösségüknek.
A Jezsuita Roma Szakkollégium tanulója volt Jónás Szimonetta is, aki június végén az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem felekezeti szociális munkás alapszakán szerzett diplomát.
Nem gondolta volna, hogy lesz számára más út is
A 25 éves Heves megyei lány Kerecsenden nőtt fel, 9 kilométerre Egertől. Szülei, egy roma származású anya és nem roma származású apa, mindent megtettek, hogy neki könnyebb legyen, de gyerekkora így sem volt egyszerű. Az általános iskolát egy szegregált helyi intézményben végezte. A kerecsendi gyerekek, köztük ő is, nem láttak kiutat a mélyszegénységből, és az iskolai teljesítményük sem számított.
„Sosem gondoltam arra, hogy én az általános iskola után leérettségizek, arra pedig pláne nem, hogy diplomám is lesz. Igazából azt sem gondoltam, hogy valaha ki fogok kerülni Kerecsendről”
– mondta Jónás Szimonetta.
Szimonetta, követve idősebb féltestvérét, úgy döntött, Egerben folytatja tanulmányait, így kikerült a szegregált közegből, és végre magyar diákokkal tanulhatott együtt. Gyorsan kiderült azonban, hogy komoly lemaradásban van, ezért a helyi tanodába járt, ahol külön foglalkoztak vele. Idővel találkozott a Világítani Fogok egyesülettel, akik rendszeresen jártak Kerecsendre, hogy roma gyerekekkel foglalkozzanak.
Az önkéntesektől hallott először az egyetemi életről, ösztöndíjakról és a kemény munkáról. Szimonetta hamar összebarátkozott velük, és gyakran hívták fel Budapestre. Ezek az alkalmak lehetőséget adtak neki, hogy megismerje, milyen is lehet az élet Kerecsenden túl, és testközelből lássa, milyen egyetemistának lenni.
Új célok, új élet
A budapesti látogatások és a Világítani Fogok egyesület motiválta Szimonettát, hogy gyógypedagógus legyen, így felvételizett az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karára. Bár az érettségije nem sikerült jól, történelemből és irodalomból emelt szintű vizsgát tett. Az újabb elutasítástól félve végül nem jelentkezett, inkább B tervként a Büntetés-végrehajtás nevelőtiszt képzésére iratkozott be. A képzés miatt Budapestre költözött, és a Jezsuita Roma Szakkollégiumban talált átmeneti szállást.
„Itt rátaláltam az identitásomra. Középiskolában a magyar gyerekek között úgy érzem, hogy sok mindent elnyomtam magamban. Félve hallgattam cigányzenét, és nem mertem bizonyos szavakat használni, mert féltem, hogy lenéznének. Ezektől viszont a szakkollégiumban nem kellett tartanom. Bekerültem egy olyan közösségbe, ahol fel merik vállani, hogy szegények, hogy cigányok, és ahol nekik is ugyanaz a céljuk, ami nekem: hogy kikerüljenek abból a helyzetből, amibe születtek”
– mesélte a fiatal.
A Jezsuita Roma Szakkollégiumban Szimonetta megismerkedett Krisztiánnal és Adriennel, két roma fiatalal, akik szintén mélyszegénységből jöttek, és az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem hallgatói voltak. Ők biztatták, hogy a következő felvételin próbálja meg a szociális munkás szakot az „Orzsén.” A kitartó munka végre meghozta gyümölcsét: Szimonettát felvették. Akkor még csak annyit tudott a helyről, hogy jó tanárok és szakemberek oktatnak, és a szociális ösztöndíjlehetőségek is kedvezőek.
„Nehezen indult a beilleszkedés, legfőképp azért, mert 18-19 év után hirtelen egy vidéki kistelepülésről felkerültem Budapestre egy teljesen más közösségbe, ahol más az életvitel. Az első félévben nagyon kuka voltam az egyetemhez, tulajdonképpen nem is tudtam, hogy mi az a szociális munkás”
– magyarázta Szimonetta.
„Visszaadni, amit kaptam”
Szimonetta, már diplomás szociális munkásként, így látja magát: empatikus, emberközpontú, olyan, aki az elesetteken segít. Amikor felvették az egyetemre, még fogalma sem volt, mit is jelent szociális munkásnak lenni, de mára tisztán látja, mi a célja.
A 25 éves kerecsendi roma lány nem felejtette el, honnan jött, és a végzettségét arra szeretné fordítani, hogy a hozzá hasonló, szegénységben felnövő kerecsendi romáknak és gyerekeknek segítsen. Emellett a továbbtanuláson is gondolkodik, mesterképzést tervez a jövőben.
Nyitóképünk illusztráció, forrás: Adobe Stock
