Nem mindegy, hogy rivalizálunk vagy versengünk

Nem mindegy, hogy rivalizálunk vagy versengünk

Mit tehet egy vezető azért, hogy a kollégák ne rivalizáljanak egymással?  Ha úgy írnánk át a fenti kérdést, hogy a rivalizálás szó helyett a versengést használnánk, akkor is ugyanaz a hangulata lenne? Azt gondolom, nem. Így negatív hangulata van: a rivalizálást akkor használjuk mindennapi beszédünkben, amikor valami kellemetlen személy- vagy csoportközi viszonyra akarunk utalni. Pedig a rivalizálás vagy versengés ugyanarról a jelenségről szól: emberek törekvéséről valamilyen dolog megszerzése céljából, úgy, hogy a másikhoz képest előnyt szerezzenek.

Ezek a kérdések segítenek a csapattagjaid jobb megismerésében

Ezek a kérdések segítenek a csapattagjaid jobb megismerésében

A sorozatunk első részében azt jártuk körbe: miért is olyan fontos a csapatmunka a munkahelyen, és miért lényeges azt fejleszteni. Az előző részben pedig a jól teljesítő és elkötelezett csapatok ismérveiről írtunk. A harmadik részben tippet adunk ahhoz, hogy vezetőként hogyan tudsz hatékonyan és a csapat integritását erősítve támogatást adni a munkahelyi célkitűzésekhez.

Ha a csapatod úgy tervezi, hogy minden hétfőn az irodában lesz, feltétlenül csatlakozz hozzájuk!

Ha a csapatod úgy tervezi, hogy minden hétfőn az irodában lesz, feltétlenül csatlakozz hozzájuk!

Lassan minden otthonról dolgozó visszaszivárog a munkahelyére, ha nem is teljesen, de legalább heti néhány napra: ezt nevezi a szakirodalom hibrid munkavégzésnek. Ez az új megoldás azonban újfajta kihívásokat is tartogat a munkavállaló és a munkaadók számára, például meg kell szervezni, mely feladatokat végezzük otthonról, és mi az amit bentről érdemes inkább elvégezni. A szakember azonban egy dologra figyelmeztet, ha irodai nap van mindenkinek, jobb, ha nem húzod ki magad ez alól, hiszen annak igen káros következményei lehetnek hosszú távon a karrieredre nézve. 

A motiváló vezetővé válás csapdái

A motiváló vezetővé válás csapdái

Rendszeresen találkozom motivált vezetőkkel, akik mindent megtesznek, hogy motiválják a csapatot. De mégis egyszer csak elkezdik nem érteni, mi történik.

Ezt a lépést semmiképp ne hagyd ki, ha a csapatod fejlesztésén gondolkodsz!

Ezt a lépést semmiképp ne hagyd ki, ha a csapatod fejlesztésén gondolkodsz!

Egyre több HR-estől és vezetőtől hallom azt, hogy eljött az a pont, ahol invesztálniuk kell a csapatuk fejlesztésébe. A COVID-19 korszakában, amikor magas a költségvetési nyomás, ez a fajta kezdeményezés gyakran kerül mikroszkóp alá, könnyen érthető okokból.

Itt az idő elkezdeni a csapatunk újraépítését!

Itt az idő elkezdeni a csapatunk újraépítését!

A vírus előtti időszak otthon-irodában töltött aránya korábbi megszokott formájában véget ért, és már többé nem fog visszarendeződni ugyanarra az arányra. Teljesen új szemléletmódra van szükség a csapatok (újra)építéséhez a covid utáni időszak új világában. Ezt a témát járta körbe a Pénzcentrumnak írt szakértői anyagában Hudecz Annamária HR-tanácsadó, coach.

Biztos, hogy jó az, ha nincsenek konfliktusok a csapatban?

Biztos, hogy jó az, ha nincsenek konfliktusok a csapatban?

„Nálunk minden rendben. Általában mindenben egyet értünk, nincsenek ellenvélemények, mert jól működik közöttünk a harmónia. Vitatkozni nem szoktunk és mindent végrehajtunk aszerint, ahogy az ügyfél vagy a vezetőnk kéri. Hiszen ezt várja tőlünk. Vagy mégsem?” Csikós Tamás szervezetfejlesztő, tréner, coach írása.

Konfliktus a csapatban?! Nem érdemes kihátrálni!

Konfliktus a csapatban?! Nem érdemes kihátrálni!

Felemelt hang. Vérre menő viták. Nincs megállapodás. Ütköznek a vélemények. Sok csapatban van ilyen. Nehéz benne lenni. Sok csapattag csak csendben nézi, szíve szerint kivonulna, sőt mi több, be sem jönne a legközelebbi csapatmegbeszélésre. Mert vita van, konfliktus van, feszkó van. Ez most baj vagy nem baj? Hát, az attól függ. Szabó Tamara, szervezetfejlesztő, tréner, coach írása.

Képzés-fejlesztési alapelvek COVID-idejére (is)

Képzés-fejlesztési alapelvek COVID-idejére (is)

Az utolsó forintjaidat se az ablakon dobd ki! Igazából itt vége is lehetne a blogbejegyzésnek. Vagy ahogy a kisebbik lányom szokta mondani, stip-stop-ránstop-punktum-és-uff. Na de azért csak leírom már, ha nekikezdtem. Nagy-Józsa Dorottya írása az Y2Y blogján.

A kiemelkedően eredményes csapatok 5 jellemzője

A kiemelkedően eredményes csapatok 5 jellemzője

Sokat hallani arról, hogy egy szervezet, egy cég élete, sikeressége mennyire összefügg a csapatai fejlettségével, eredményességével, együttműködési készségével. Mindannyiunknak vannak csapat élményei, de vajon milyenek az igazán jó csapatok? Márton Mónika szervezetfejlesztő, tréner, coach írása.

6 tényező, mely segít túllendülni a nehéz beszélgetéseken

6 tényező, mely segít túllendülni a nehéz beszélgetéseken

Vannak azok a beszélgetések egy csapatban, amiktől hidegrázást kapunk. Mert nehéz benne lenni, mert inkább nem vennénk tudomást a problémáról, vagy ha tudunk is róla, azt kívánjuk, hogy sose kelljen beszélni róla. Olyan jelenségekről van itt szó, amelyek valamiért nehézséget okoznak a csapattagok számára, amelyek akadályozzák a csapatot, hogy jobb (eredményesebb) csapattá váljanak. Olyan elakadások, amelyekről már csak azért is kellemetlen beszélni, mert valahogy mindenki benne van, és nehéz szembenézni azzal, hogy mi magunk szabotáljuk a saját vagy a csapat eredményességét. Szabó Tamara szervezetfejlesztő, tréner, coach írása.

Ki ül háttal a moziban? – avagy amikor új munkatárs érkezik a csapatba

Ki ül háttal a moziban? – avagy amikor új munkatárs érkezik a csapatba

Veled is előfordult már, hogy amikor csatlakoztál egy csapathoz, hirtelen az az érzésed támadt, hogy egy rakás UFO közé keveredtél? Vagy éppen ellenkezőleg, úgy tűnt, hogy valami egészen idillibe csöppentél? Min múlik, hogy milyen elvárásokkal érkezik valaki egy új csapatba? És miért fontos ez neked vezetőként? Nyíri Gabriella, szervezetfejlesztő, tréner, coach a Legacy Kft. blogján megjelent írása.

Te fel vagy készülve a cégedet fenyegető válságra?

Te fel vagy készülve a cégedet fenyegető válságra?

Technológiai malőrök, kiberbűnözés, természeti katasztrófák – a cégvezetők többsége úgy gondolja, hogy a jövőben szembe kell néznie válsághelyzettel, és majdnem 70%-uk már meg is tapasztalt ilyen esetet. Erre vonatkozó tervvel azonban 29%-uk egyáltalán nem rendelkezik – derül ki a PwC kutatásából. Milyen jellegűek ezek a krízishelyzetek, hogyan készülhetnek rá a vállalatok hatékonyan, és miként kovácsolható versenyelőny egy válságból?

Elnök, ötletgyártó vagy megvalósító – járj utána, melyik vagy te!

Elnök, ötletgyártó vagy megvalósító – járj utána, melyik vagy te!

Te is észrevetted már, hogy minden csapatban van egy olyan személy, akinek a fejéből pattan ki az összes jó ötlet? Vagy hogy mindig van valaki, aki ezeket kritizálja, akinek még ezek sem elég jók? És az örök elemzők, akik inkább 3-szor átrágnak minden információt, lehetőséget, mielőtt döntést hoznak? Ha a válaszod igen, akkor az alábbi blogban részletesebben olvashatsz arról, mi áll ezeknek a mintázatoknak az elméleti hátterében.