hirdetés
hirdetés
hirdetés

Fiatal tehetségek bevonzása

Úgy választanak céget, mint fodrászt

A pénz nem minden, legalábbis ami a tehetségek megtalálását illeti. Ahhoz ugyanis, hogy egy vállalatra vonzó munkahelyként gondoljanak a fiatalok, nem feltétlenül a magas bérezés, hanem sokkal inkább az aktív közösségimédia-jelenlét és a munkavállalók tanulási és fejlődési lehetőségeinek támogatása lehet a megoldás.

Hiszen ha éttermet vagy hotelt az értékelések és a közösségimédia-profil alapján választanak, miért lenne ez másként a munkahelynél – mutat rá a legfontosabb munkaerőpiaci tanulságokra az Adecco Csoport, a világ egyik legnagyobb humánerőforrás-szolgáltatásokat nyújtó cége.

Habár a munkanélküliségi ráta a rendszerváltás óta nem látott szintre, 3,8%-ra csökkent Magyarországon, a betöltetlen álláshelyek száma továbbra is magas: Jelenleg mintegy 11.800-ra tehető a meghirdetett állások száma. „A munkaerőhiány szinte minden iparágat érint, az asszisztensi pozíciótól a vezető beosztásig. Emellett az iskolapadból frissen kikerült tehetségek bevonzása és megtartása is komoly kihívás elé állítja a cégeket. A legkézenfekvőbb megoldás általában a magas kezdő bér, de nem biztos, hogy valóban ez a leghatékonyabb eszköz” – mondta el tapasztalatait Stefano Longo, a magyarországi Adecco Kft. ügyvezető igazgatója.

Nem tudjuk megtartani a tehetségeinket

A Nemzetközi Tehetség Versenyképességi Index 2018 (Global Talent Competitiveness Index, GTCI) eredménye szerint – a felmérésben részt vevő 119 ország közül – Magyarország az 52. helyen végzett. A tehetségek vonzása kategóriában azonban a nem túl előkelő 77. helyen áll, miközben a szomszédos országok rendre jobban teljesítenek. „Ausztria, Csehország, Szlovénia, de még Szlovákia is jóval vonzóbb a fiatalok számára Magyarországnál. Hiába vannak tehát tehetségeink, ha nem tudjuk őket megtartani. Az igazán céltudatos munkavállalók számára nem létezik országhatár, így nemcsak a hazai, de a külföldi cégek is versenyben vannak a magyar tehetségek megszerzésében” – hangsúlyozta Stefano Longo.

Közösségben az erő

A tehetséges szakemberek országok közötti mozgását számos globális és lokális szempont befolyásolja. Utóbbiak azok, amelyek a vállalat működését, kultúráját, a munkavállalókhoz való hozzáállását vagy technológiai fejlettségét mutatják meg – és amire egy cég saját maga is hatással van. „Az egyik legfőbb kulcs a tehetségek megtalálásához a közösségi média használata, amivel itthon javarészt egyelőre még csak ismerkednek a cégek. Mindenképpen érdemes a vállalati social media aktivitásra több időt és energiát fordítani, hiszen gondoljunk csak bele, hogy szállást, étteremet vagy akár fodrászt is főként az értékelések és a vonzó profil alapján választanak, nincs ez másképp a leendő munkahelynél sem. A social media tehát egy nagyon jó eszköz lehet a tehetségek bevonzására, de fontos, hogy valós képet mutassunk a cégről” – hangsúlyozta ki Stefano Longo. 

Tanulás nélkül nem megy

A közösségimédia-jelenlét mellett a másik fontos tényező, ha egy vállalat támogatja munkavállalóit a folyamatos tanulásban. „Tapasztalataink szerint a munkavállók tanulásának támogatása és a meglévő munkavállalók át- vagy továbbképzése a vállalatok kisebb hányadára jellemző itthon. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy míg egy gép vagy eszköz megvásárlását befektetésként kezelünk, addig egy munkavállaló esetében nincsenek egzakt módon mérhető számok a költségekre és a megtérülésre, a munkabért leszámítva” – hívta fel a figyelmet a szakember. „Az ún. life long learning és a learning & development módszerek elsősorban hosszú távon térülnek meg, amit egyelőre kevés vállalat ismer fel. Holott, mi más mutathatja jobban egy cég megbízhatóságát, mint a stabil munkavállalói kör” – tette hozzá Stefano Longo.

További információk a Nemzetközi Tehetség Versenyképességi Indexről (Global Talent Competitiveness Index - GTCI), valamint a teljes letölthető jelentés itt  található.

(forrás: Well PR)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Gyakorlati útmutató lépésről lépésre október 16-án.

2018. november 15. Az Employer Branding alapszabályai konferencia

A HR emberi oldala - hogy még többet tehess másokért! A hrpwr.hu és az Üzlet & Pszichológia konferenciája november 29-én.

hirdetés