A szakmai sikereket illetően nem feltétlenül hátrány, ha valaki klinikai eset. Sovány vigasz, de azért jó hír: a mentális problémák közül a pszichopátia hosszú távon nem garantálja a lépéselőnyt.

Mit tehetünk, ha az életünk nem éppen abba az irányba halad, ahogyan azt eredetileg terveztük?

Milyen testi jelzésekből ismerhetjük fel, ha valaki nem mond igazat? És egyáltalán: miért hazudunk?

Mik azok a pszichológiai alapszükségletek, melyeket vezetőként is szem előtt kell tartanunk?

Lehetséges-e optimistát varázsolni egy szorongó emberből? Meg tudjuk-e változtatni a gondolatainkat? És miként segít mindebben a mindfulness meditáció?

Miért van, hogy a saját kezeink munkáját sokkal többre becsüljük, mint a sima, készen kapott holmikat?

Értelmiségi körökben ma már a sikerességnek egyre elfogadottabb (lassan elvárt) része a „spiritualitás”. Tömegek járnak elvonulásra, beavatásra, szertartásra, munkaidő után céges jógaórák vannak...

Mi a közös a “terhelhető” kollégában, aki két másik helyett is dolgozik, aki kérés nélkül is segít, és a főnökben, aki beosztottaitól visszaveszi a munkát és inkább megcsinálja helyettük? Honnan ismerhetjük fel, ha belekerültünk a Megmentő szerepébe, és miért tesszük jobban, ha kilépünk belőle?

William James pszichológus szerint a bölcsesség annak tudása, mit kell figyelmen kívül hagyni. Ha ez tényleg így van, akkor sajnos csak kevesen vagyunk bölcsek...

Azt tudjuk, hogy érdemes különböző alkatú embereket csapatokba szervezni. Most eljött az ideje, hogy az agyberendezkedésre is figyelmet fordítsunk.

Miből veheted észre, hogy már játszmában vagy? Miből veheted észre külső szemlélőként, hogy épp játszma zajlik? És mit tehetsz azért, hogy játszmamentes légy?