hirdetés
hirdetés
hirdetés

TED

Rosszabbakká tesz minket, ha jó embernek tartjuk magunkat?

Mi van akkor, ha éppen az a meggyőződésünk tart vissza minket attól, hogy jobb emberré válhassunk, hogy jó embernek tartjuk magunkat? Dolly Chugh szociálpszichológus 2018-as TED Talkjában többek közt azt fejtegeti, miért is annyira nehéz észrevennünk, ha előítéletesen gondolkodunk, és felismernünk az ezzel kapcsolatos hibáinkat. Arra is rámutat, hogy akkor válhatunk jobb emberekké, ha elkezdjük felismerni és elismerni a hibáinkat, és elfogadni, hogy nem vagyunk "jó emberek".

Chugh a jó emberek pszichológiáját tanulmányozva jutott arra: legtöbbünknek nagyon is fontos, hogy jó embernek érezzük magunkat, és hogy mások jó embernek lássanak minket. A "jó ember" fogalmát sokan sokféleképpen határozzunk meg, de a különbözőségek ellenére ez a morális identitás sokunk számára fontos.

Ha ezt valaki kétségbe vonja, például rámutat az előítéletes viselkedésünkre vagy gondolatainkra, akkor a legtöbben azonnal védekező álláspontra helyezkedünk, hiszen azon vagyunk, hogy megőrizzük a saját jóemberségünkről alkotott képünket.

A csapda

Chugh azonban felteszi a kérdést: mi van akkor, ha éppen ez a ragaszkodásunk ahhoz, hogy jó emberek legyünk, akadályoz meg minket valójában abban, hogy jobb emberek legyünk? Szerinte a "jó ember" definíciója olyannyira szűk, hogy abba lehetetlenség beleférni, és a jobb emberré válás első lépése éppen ezért az, hogy ne akarjunk minden áron beleférni ebbe a kategóriába.

Agyunk a legtöbb feladat elvégzéséhez kiskapukat használ, ez a korlátozott racionalitás Nobel-díjjal is elismert alapelve. E szerint az elv szerint az emberi elme korlátozott tárhellyel és feldolgozókapacitással rendelkezik, ennek következtében kiskapukra hagyatkozik legtöbb feladata során. Minden időpillanatban 11 millió információegység érkezik agyunkba, és ebből mindössze negyvenet dolgozunk fel tudatosan, a többit automata üzemmódban kezeljük.

Korlátozott moralitás és öntudatlan elfogultság

Az előadó két kollégájával, Max Bazermannel és Mahzarin Banajival a korlátozott racionalitásból kiindulva kezdte el a korlátozott moralitást kutatni. Az alapelv itt is ugyanaz, mint a korlátozott racionalitás esetében: azt mondják, az emberi elme valamilyen módon korlátozott, és kiskapukra hagyatkozik, ezek a kiskapuk pedig tévutakra vezethetnek minket. A korlátozott moralitás elve szerint az emberi elme nem feltétlenül hoz tudatos döntéseket – sőt a legtöbb esetben automatikus döntéseket hoz – azzal kapcsolatban, hogy például melyik jelöltnek ajánljuk fel az állást, milyen viccet meséljünk, vagy melyik kockázatos üzleti döntést hozzuk meg. Ilyenkor az öntudatlan elfogultság lép működésbe.

Az öntudatlan elfogultság az elménkben tárolt képzettársításokat jelenti, a kiskapukat, amelyeket agyunk az információ rendszerezésére használ, úgy, hogy ennek sokszor nem vagyunk tudatában, és nem feltétlenül megfelelve tudatos elveinknek. A kutatók milliónyi embertől származó adatot elemeztek, és arra jutottak, hogy például a legtöbb fehér amerikai könnyebben és gyorsabban tud fehéreket jó dolgokkal társítani, mint feketéket, és hogy a legtöbben könnyebben társítjuk a férfiakat a tudománnyal, mint a nőket (hasonló teszteket magyarul is kitölthetünk itt). Ezek a képzettársítások nem feltétlenül felelnek meg az emberek tudatos gondolatainak: simán lehet, hogy valójában egyenlőségpárti emberről van szó.

Inkább kimagyarázzuk a hibáinkat, mintsem hogy tanulnánk belőlük

Még egy példa: az érdekütközés. Hajlamosak vagyunk alábecsülni, hogy egy apró ajándék – mint mondjuk egy toll vagy egy vacsorameghívás – milyen mértékben hathat a döntéshozatalra. Nem vesszük észre, hogy elménk öntudatlanul is érveket gyűjt, hogy az ajándékozó pártjára álljunk, bármilyen tudatosan is próbálunk objektíven és szakmaian viselkedni. Gyakran találkozunk a jelenséggel – bár fontos számunkra, hogy jó emberek legyünk, mégis hibázunk, és hibáinkkal időnként bántunk másokat, vagy erősítjük az igazságtalanságot, legjobb szándékaink ellenére, majd pedig kimagyarázzuk hibáinkat, ahelyett hogy tanulnánk belőlük.

Az efféle hibák észrevétele után azonnal védekezni kezdünk: küzdünk azért, hogy megőrizzük a magunkról kialakított képet, miszerint jó emberek vagyunk. A korlátozott moralitás elve azt mutatja meg nekünk, hogy talán túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítunk belső iránytűnknek etikai döntések meghozatalakor. Lehet, hogy túlbecsüljük, mennyire határozza meg döntéseinket az önérdek, és eközben nem vesszük észre, mennyire befolyásolja viselkedésünket az, hogy jó embernek lássuk magunkat, és hogy olyan keményen dolgozunk a "jóember"-identitásunk megőrzésén, hogy valójában nem adunk magunknak teret, hogy tanuljunk hibáinkból, és tényleg jobb emberek legyünk.

A „jónak levést” is tanulni kell

Az előadó arra is rámutat, hogy a fenti csapdába azért is sétálunk bele, mert a jó ember meghatározása gyakran elvágólagos. Valaki vagy jó ember, vagy nem az. Valaki vagy integráns személyiség, vagy nem. Valaki vagy rasszista, szexista vagy homofób – vagy nem; márpedig az efféle meghatározás nem ad teret a fejlődésnek. És mellesleg: életünk legtöbb területén nem így csináljuk. Például, ha meg kell tanulnunk könyvelni, beiratkozunk egy tanfolyamra. Ha szülővé válunk, elolvasunk róla egy könyvet. Szakértőkhöz fordulunk, tanulunk hibáinkból, fejlesztjük tudásunkat, s egyre jobbak leszünk. Ám ha arról van szó, hogy jók legyünk, azt képzeljük, ezt magunktól is tudnunk kéne, ennek magától kéne mennie, anélkül hogy dolgoznánk rajta, vagy fejlesztenénk magunkat.

Dolly Chugh azt javasolja: mi lenne, hagynánk az egész „jó ember” dolgot, helyette magasabbra tennénk a lécet, és megpróbálnánk inkább „úgy nagyjából jók” lenni. A nagyjából jó emberek továbbra is hibáznak, ám megpróbálnak tanulni a hibáikból, és felvállalni őket. Eleve számítanak arra, hogy hibázni fognak, majd amikor bekövetkezett a hibázás, készen állnak arra, hogy megvizsgálják, miben, hogyan és miért hibáztak. Elfogadják, hogy a hibáknak ára van, és ha erkölcsről, előítéletekről, diverzitásról és befogadásról van szó, akkor ez az ár nagyon is valós, és élő embereket érint. Mindennek az eredménye „néha zavarba ejtő, néha kellemetlen. Néhány helyzetben igen sebezhetőek vagyunk. Ám a sebezhetőség mögött, mint minden másban, amiben valaha fejlődni próbáltunk, látjuk a fejlődést. Látjuk a növekedést. Hagyjuk magunkat jobbá válni” – fogalmaz Chugh.

"Miért ne adnánk meg magunknak ezt a lehetőséget?" – kérdezi Chugh. Életünk minden más területén teret hagyunk magunknak a fejlődésre – kivéve itt, ahol az a legtöbbet számít. Szavait vállalati közegben, vezetőként vagy HR-szakemberként is érdemes megfontolni.

Nézd meg a teljes előadást itt!

(forrás: ted.com)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye! A verseny shortlistesei és a díjazottjai pontokat szereznek az M+Listán! Nevezési határidő: március 8.

PR workshop a Prizma Kreatív PR Díj kiemelkedő kampányainak bemutatására március 12-én!

Március 13-án ismét megrendezzük néhány órás Facebook, Instagram workshopunkat, ahol gép előtt, az oktatóval együtt, a saját accountunkra belépve közösen végigvesszük, hogy adjunk fel hirdetést.

JobXperience – HR konferencia a még jobb hangulatú munkahelyekért. Időpont: Április 02. 09:00

hirdetés