hirdetés
hirdetés

A kiábrándulás szakaszában vagyunk, de ez nem lesz így örökké

Kétféle ember van. Kerüld mindkettőt!

Szóval úgy látom, már megint kétféle ember van, aki azt gondolja, hogy kétféle ember van és aki nem aki beadatja az oltást és aki nem, aki szerint ez egy rémesszörnyű év volt, és aki szerint meg kell látni benne a pozitívumokat, aki szerint szájmaszk és aki szerint nemszájmaszk, aki szerint a bevándorlók hozzák be a vírust, és akik szerint nem. Aki hisz az orvostudmányban, és aki nem hisz, és mindegyik szerint a másik tábor az hülye, és mindegyik tábor büszke arra, hogy ő az adott táborhoz tartozik, és Facebook-profilját adott kerettel módosítja. Nincs középút, vagy oltás van, vagy mikrocsip-gyíkember-összeesküvéselmélet. Isolde, blogger, pszichiáter, pszichoterapeuta megfontolandó gondolatokat tartalamzó blogbejegyzését közöljük.

Ezt úgy hívják, hogy hasítás, és éppen csináljuk társadalmi szinten, ami teljesen érthető, de azért nem árt észrevenni magunkon, ezért most el fogom magyarázni, ha akarjátok, ha nem.

Itt a definíció: Splitting is a psychological mechanism which allows the person to tolerate difficult and overwhelming emotions by seeing someone as either good or bad. Magyarul a hasítás egy pszichológiai mechanizmus, segítségével képesebbek vagyunk tolerálni a nehéz és nehezen kontrollálható érzelmeinket úgy, hogy valakit (vagy valamit) vagy jónak, vagy rossznak látunk. 

Gyerekkorban ez tök normális, a gyerek úgy rak rendet a világban, hogy vannak jók és rosszak, az összes népmese full színtiszta hasítás, aztán későbbi életkorban árnyaljuk. Árnyalni nagyon fárasztó és sokszor elszomorító dolog. A borderline személyiséggel élők (utálom az összes hülye elnevezését ennek a szindrómának, szóljatok, ha tudtok jobbat) is gyakran használják, valószínűleg azért, mert ők jellemzően sokkal erősebben élik meg és nehezebben kontrollálják az érzelmeket, mint az átlagnép, és ezért többször van rá szükségük, hogy hasítással próbáljanak rendet teremteni a káoszban. Sem a gyerekek, sem a felnőttek nem direkt csinálják ezt, hanem az agyunk csinálja, azért, mert tök jó érzés. A hasítás nagyon megnyugtató. A Világ kaotikus és kiszámíthatatlan, a védőoltások szerintem szuperek, de nem 100% veszélytelenek, a D-vitamin szuper, de minden ellen nem véd és túl lehet adagolni, az immunrendszerünk jó esetben le tudja győzni a koronavírust, rossz esetben nem, az orvosok jó esetben segítenek, rossz esetben bénák, ügyetlenek vagy érdektelenek, a kórházban többnyire meggyógyulunk, de van, hogy rosszabbul leszünk, kórházban szülni biztonságosabb, de néha annyira rosszul sül el, hogy otthon szülni lett volna biztonságosabb, a budapestiekbe több kultúra szorul, mint a vidékiekbe, kivéve, amikor nem.

Káosz van, jobb és rosszabb irányok vannak a káoszban, és nincs egy alapvető igazság. 

Az agyunk azt nem szereti, hogy káosz van, és nem lehet tudni dolgokat, úgyhogy ha túl para az élet / a világ, akkor úgy dönt, hogy gyerekek, ezt már nem lehet bírni, rendezzük ezt egyszer s mindenkorra egy jó hasítással. Otthonszülés jó, kórházbanszülés rossz (vagy fordítva) és pont. Aki nem adatja be az oltást, az hülye és gonosz, aki beadatja, az jó és bátor és elnyeri a királykisasszony kezét (vagy fordítva). Mindez a fajta gondolkodásmód ahhoz vezet, hogy megnyugszunk, hiszen rend van a világban, átlátható, lehet tudni, melyik a helyes irány, és lehet tudni, kik a jók és kik a rosszak. Ez nem baj, és sokszor teljesen adaptív, hát nem lehet folyamatos kétségek között vergődni az ember egész életében, néha állást kell foglalni valami mellett. Vagy ellen. Nem is azt akarom mondani, hogy ne hasítsunk, hanem hogy vegyük észre, amikor csináljuk. Onnan lehet észrevenni, amikor azt gondoljuk, hogy kétféle ember van és mi az egyikféle vagyunk, a jóféle, és a másikféle a rosszféle.

Amikor egyéni szinten csináljuk, az max. idegesítő (a "vesszen minden húsevő – a vegánok csak imidzsből azok" skálán), amikor társadalmi szinten csináljuk, akkor az azért lehet nagyon maladaptív. Azért maladaptív, mert tárdasalmi szinten jellemzően akkor csináljuk, amikor valami baj van, és általában előnyösebb ilyenkor összefogni, mintsem egymásnak ugrani. Halkan jegyzem meg, hogy diktatórikus rezsimek szeretik direkt előmozdítani a nép között a hasítást, mert akkor jól egymásnak ugranak ahelyett, hogy összefognának a regnáló hatalom ellen (= oszd meg és uralkodj). 

Szóval csak módjával és tudatosan hasítson Ön, ha már muszáj. Hiszen kétféle ember van, aki hasít, és aki... oh wait. (...)

A cikkben, amit kb. áprilisban olvastam és most az istennek sem találom, az volt, hogy a katasztrófákra való reagálásnak van egy szabályszerűsége és szakaszai, és a szerző szerint épp a heroic – honeymoonban vagyunk. WTF, gondoltam, elment az eszed, ember, a honeymoont azt azért nem pont úgy képzelem el, hogy karanténban home office-ban a betegségtől és/vagy az állásod elvesztésétől rettegve, a szeretteidtől elzárva számolgatod a vécépapírgurigákat. Szóval, hogy ez most itt tavasszal a jó rész, és majd még csak ezután jön a disillusionment (kiábrándulás) és még több szívás és egymás torkának ugrás?? Nemár. Emlékeztek, hogy tavasszal még tapsoltunk az egészségügyi dolgozóknak, meg mindenki mindenfélét felajánlott egymásnak, és úgy éreztük, hogy az otthonmaradással most épp megmentjük a világot? Heroic - honeymoon. 

Itt egy kép a szakaszokról, kép innen.

A disillusionment-ben rájövünk, hogy tök hiába hősködtünk, semmi se lett jobb, és különben is mindenki hülye. Nagyjából ebben tartunk épp. 

A jó hír az, hogy katasztrófák után a disillusionment-tel bezárólag az első pár szakasz kb. egy évig tart, és utána jön a rekonstrukció (újjáépítés) szakasza. A rossz hír, hogy ezt a modellt ilyen rendes, egyszeri katasztrófákra dolgozták ki, hogy mondjuk elviszi a szökőár a várost, a koronavírusjárvány meg tökre nem ilyen, mármint az időbeli lefolyását illetően. Amennyiben nem egy db nagy esemény, nem mondhatjuk azt, hogy lezajlott, hanem épp zajlik még, és ki tudja, meddig és merre (kétféle ember van, aki szerint mindjárt vége, és aki szerint mostantól ezzel és hasonló járványokkal kell majd együttélnünk). Ennek megfelelően rendes pesszimistaként nem borítékolnám, hogy februárban letelik az egy év, és máris megyünk a rekonstrukcióba és New Beginning.

Mégis jó érzés tudni, hogy most épp egy nehéz rész van, ami teljesen normális és megjósolható volt és nem romlott el végleg az emberiség, hanem mindez – a kiábrándultság, az ellenségeskedés, a hasítás, a reménytelenség – része a görbének. És ugyan abban nem vagyok biztos, hogy akkor mindjárt jön az újjáépítés és minden jó lesz, de abban biztos vagyok, hogy változás van, és nem leszünk örökké a kiábrándulás-szakaszban.

A teljes bejegyzést és a szerző további írásait itt olvashatjátok, érdemes.

(forrás: Isolde blog)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!
hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Épülj, hogy építhess! – Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra HR-eseknek, cégvezetőknek, coachoknak! Féléves képzés péntekenként: 10 oktatási nap + 9 konzultációs alkalom! 2021. februártól júliusig!

Ugyan az oltások megérkezésével már valamennyire látszik az alagút vége, ez nem jelenti azt, hogy 2021 még ne a változásokról, a rezilienciáról vagy a rugalmasságról szólna. Mely tulajdonságok mellesleg vírus nélkül is csak előrevisznek. Mit tudnak ehhez hozzátenni a HR szolgáltatók?

A nyitás közeledtével egyre többen már az irodai visszatérést tervezik. Tarts március 25-én velünk, járjuk együtt körbe a különböző hibrid megoldásokat: mit tanultunk, mit engedünk el, mit tartunk meg – minden ami a munkavégzés környezetére vonatkozik.

hirdetés