hirdetés
hirdetés

Üss vagy fuss?!

Hogyan fordíthatjuk előnyünkre a stresszreakciót?

A stressz szóról legtöbbünknek egy negatív fogalom jut eszébe: ez valami káros; valami, amit szeretnénk elkerülni, de ezt mégsem engedi meg a mindennapi rohanó világunk. Mi történik szervezetünkkel, mikor stresszhatás ér bennünket? Miért nem kell feltétlenül mumust látnunk a stresszben? Miért fontos, hogy ha elkerülni nem is tudjuk, de megpróbáljuk legalább ellensúlyozni a hosszan fennálló stressz következményeit?

Mióta tartják számon a stresszreakciót?

A stressz fiziológiai hatásai már a 19. században is erősen foglalkoztatták a kutatókat, akik újabb és újabb elméleteket dolgoztak ki arra, hogy ez a kívülről is megfigyelhető, jellegzetes reakció milyen változásokat okoz a testünkben. Az „üss vagy fuss”-reakció leírása W. B. Cannon (1915) nevéhez fűződik, aki megfigyelésével alapvetően meghatározta a stresszreakcióról való gondolkodást a tudományos színtereken és mindennapokban is.

Amikor veszély fenyeget bennünket, testünk aktivizálódik, hirtelen bekövetkező idegrendszeri és hormonális változások sora jelenik meg, ami aztán alkalmassá teszi szervezetünket megküzdeni az adott veszéllyel: üss!

Vagy – amennyiben az tűnik megfelelő megoldásnak – elmenekülni előle, ilyenkor adrenalin szabadul fel, szívverésünk és légzésünk ritmusa felgyorsul, vérnyomásunk és vércukorszintünk megemelkedik, a pupillánk kitágul: fuss!

Mindkettő hasznos reakció, mely túlélésünket, a fenyegető helyzeteken való sikeres túljutásunkat szolgálja. Hogyan is lett akkor a stressz ilyen számkivetett mindennapos gondolkodásunkban?

A kulcs: a mérték

Ha a veszélyt túlzott mértékűnek értékeljük, vagy hosszasan ki vagyunk téve neki, szervezetünk nem tud visszaállni a kezdeti egyensúlyi állapotba, mely a stresszreakciót megelőzően jellemezte. Selye János (1950) írta le először részletesen a stressz rövid és hosszú távú fiziológiai hatásait: utóbbiak közé sorolta a szervezet kimerülését, a megfelelő testi működéshez szükséges egyensúly visszaállásának képtelenségét, mely jelenségek nagyban kötődnek a már emlegetett idegrendszerhez és hormonális háztartáshoz. Selye a fenyegetés hatására megjelenő vészreakció, a helyzettel kapcsolatos ellenállás és azt ezt követő kimerülés hármasát általános adaptációs szindrómának nevezte. Mint a neve is utal rá, ez a hosszútávú alkalmazkodás zavarát jelenti.

Ezen a ponton pedig kanyarodjunk vissza a kezdetben felvetett kérdésekhez: bár hangsúlyosak az egyéni különbségek a stresszel való megküzdés során, mégis, van egy olyan, általánosan jellemző mintázat, mely mindnyájunkra igaz. A fokozott, illetve hosszan tartó veszélyérzet (melyből jócskán kijutott mindenkinek az elmúlt hónapok során) számos olyan idegrendszeri, immunológiai és így a teljes szervrendszerekre kiterjedő hatással bír, melyek hosszabb távon – a szervezet egyensúlyát megbontva – fizikai tünetekhez, megbetegedésekhez, úgynevezett funkcionális (már orvosi eszközökkel is kimutatható) zavarokhoz vezetnek. Ezek a maguk kellemetlenségén túl további, állandósult feszültséget jelentenek számunkra, melynek hatásait az előbbiekben tárgyaltuk. A problémával bővebben a pszichoneuroimmunológia tudománya foglalkozik.

Sok múlik a személyes változókon

A stressz nem csak fiziológiás, de lélektani egyensúlyunk felborulását is könnyedén okozhatja. A stresszhelyzetek megélése, a krónikus stresszre való reakció, az azzal való megküzdés a fiziológiai reakció hasonlósága mellett nagyban különbözik egyéni jellemzőink, genetikánk, személyiségünk, élettapasztalataink alapján. Ami ezek közül mindenképpen kiemelendő:

  • a kontroll érzete (azaz, hogy mennyire érezzük úgy, hogy hatni tudunk a velünk történő eseményekre)
  • a személyes erőforrásaink (azaz, hogy mit tudunk önmagunk megsegítésére használni)
  • énvédelmünk (olyan, sokszor tudattalan mechanizmusok, melyek a lélektani egyensúly fenntartását szolgálják)
  • koherencia-érzetünk (azaz, hogy mennyire illik bele világképünkbe az adott történés, mennyire tudunk annak értelmet találni).

Poszttraumás növekedés

A jelentősen megterhelő eseményeket követő pszichés növekedésről Frankl tollából olvashattuk először, mégpedig a holokausztot túlélő emberek kapcsán. Van, hogy olyan súlyos a lélektani megterhelődés, hogy az ember nagyon nehezen küzd meg vele: egész addigi hiedelemrendszere, világképe, az élet értelmességébe vetett hite megkérdőjeleződik, eszköztelenné válik, elveszti a kontroll érzetét élete felett és kénytelen magában újraalkotni a világról, emberről, feljebbvalóról alkotott nézeteit. Láthatjuk tehát, hogy rendkívül nehéz, akár életünket fenyegető helyzeteket is előnyünkre fordíthatunk hosszú távon azzal, ha új narratívát, új értelmet fedezünk fel megpróbáltatásaink értelmezése során. Ez a belátás pedig az elmúlt hónapokat követő újrastrukturálódás során kifejezetten fontos lehet mindannyiunk számára a megterhelődés lélektani és fizikai hatásainak jövőbeni mérséklése során.

A cikk a Budai Egészségközpont pszichológusainak közreműködésével készült. 

(forrás: HR Doktor)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Tarts velünk szeptember 10-én online, a „Kreatív álláshirdetés” workshopon! Előadó: Földi Miklós Dániel, reklám- és neuropszichológus Minden résztvevőnek exkluzív ajándék: ingyen hirdetési lehetőség, ingyen szövegezés

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

Jelentkezzetek új versenyünkre, hogy megmutassátok, a CSR-ral valóban lehet jót tenni! Bármilyen Magyarországon tevékenykedő vállalat jelentkezhet. Nevezési határidő: 2020. november 6.

hirdetés