Maslow és hajtóerő
Fuss, Forest, fuss: így működnek a belső motivációink
Miért fut a futó a mínuszokban is? Miért csinálok meg valamit akkor is, ha nincs kedvem?... És min múlik, hogy csakugyan megteszem-e? Rudolf Katalin több mint húsz évet töltött el multinacionális termelő vállalatoknál HR vezetői pozícióban. Tapasztalatait és meglátásait a HR Blogon teszi közzé.
Sétáltam vasárnap a budai hegyekben, és jópár futóval találkoztam. Még ebben a zord jeges időben is ennyire komolyan veszik a mozgást. Vajon miért? Mi hajtja őket?
Miért fut a futó akkor is, ha nincs kedve?
Vegyük elő a pszichológiát. Na nem azért, mert pszichológusra lenne szükségük, hanem hogy magyarázatot találjunk arra, hogy miért is tesz valaki valamilyen erőfeszítést, még akkor is, amikor a körülmények nem túl kedvezőek. A futónak nem kell szavakkal magyarázkodnia, ő érzi, hogy futnia kell. Sokszor megkérdezzük, hogy valaki bizonyos dolgot miért csinál, vagy miért pont úgy csinálja, vagy miért hozza azt a bizonyos döntést. Megjegyzem, én is sokszor érzem úgy, hogy nincs kedvem, fáradt vagyok, nem érzem jól magam, és mégis mindig elmegyek teniszezni. Nem is kérdés. Megyek és kész.
Melyik a legerősebb motivációnk, és miért?
Nos, az emberi viselkedés, csakúgy, mint bármelyik élőlény viselkedése, motivált, vagyis van magyarázata, van oka, van célja, vagy, egy sor szükségletet elégít ki. Ezeket egyes cselekedetekkel ér el, és ezek a cselekedetek egymással is kapcsolatban vannak. És ekkor vegyük elő a jó öreg Maslow-piramist. Mint tudjuk, a piramis öt részre osztódik, azaz 5 szükségletlépcső található benne. A legalsó a legelemibb szükségleteteket tartalmazza, ami az egyén túléléséhez szükséges. A legfelső, ötödik pedig a legösszetettebb szükséglet szelete, úgy is, mint az önmegvalósítás és a transzcendencia, vagyis a tudat alatti szükséglet. Ezt nem lehet szavakkal leírni, ez az egyénben benne van, mondjuk úgy: menni kell futni, menni kell teniszezni, és kész. A saját magunkkal szemben támasztott elvárásnak való megfelelés.
A belső „kell”
Tehát ha Maslow elméletét vesszük alapul, akkor megértjük, hogy mi hajtja a futót még a legzordabb időben is. A belső „kell”, ami legyőzi a hideggel szembeni ellenszenvet, és elvezet ahhoz a jóérzéshez, ami a futás befejeztével keletkezik a bensőben. Persze, ha megkérdeznénk a futót, ő biztos mást mondana, de mikor hazaér és felmelegszik, gondoljon csak a Maslow-piramisra, és lássa meg magát ott a piramis csúcsán. Én is ott szoktam magam érezni az edzés befejeztével, különösen akkor, mikor én nyerem az edzővel lejátszott meccset.
Nos, nincs ez másképp a munka világában sem. A dolgozó, legyen az gyártósori munkás vagy a gyárigazgató, akkor motivált, akkor teljesít a legjobban, ha piramis csúcsán elhelyezkedő szükségletét elégíti ki.
