hirdetés
hirdetés

Mégis mondj igent az életre!

Értelemkeresés a náci haláltáborok szögesdrótjainak árnyékában

A XX. századi zsidó népirtásra való törekvések joggal nevezhetők az emberiség történelmének szégyenfoltjainak. A borzalmak azóta számos alkotást, könyvet, filmet ihlettek, amelyek hitelesen próbálják elénk festeni az ép ésszel felfoghatatlant. Ezúttal azonban egy olyan könyvet ajánlunk, ami nem a szörnyűségeket hivatott megrajzolni, hanem pszichológiai szempontból elemzi a koncentrációs táborok eseményeit.

Viktor E. Frankl a XX. századi pszichológia egyik meghatározó alakja, akinek hiánypótló munkája révén betekintést nyerhetünk a földi poklot megjárt emberek pszichéjének bugyraiba. Frankl négy koncentrációs tábort is megjárt, amelyek mindegyikét túlélte, családtagjai és felesége viszont a szögesdróttal telitűzdelt kerítésen belül lelték halálukat. Tapasztalatait és megfigyeléseit a Mégis mondj igent az életre! című memoárjában foglalta össze.

A haláltábortól az egzisztencializmusig

Frankl a náci haláltáborok rejtelmeibe három fázison keresztül kalauzol el minket, a felvételtől a tábori lét mindennapjain keresztül a felszabadulás pillanatáig. A világhírű pszichiáter tábori megfigyeléseire fűzte fel az egzisztencializmus és logoterápia sarkköveit.

Viktor E. Frankl (forrás: wikipedia)

Hogyan maradhat fent valakiben az élni akarás egy olyan világban, ami már mindent elvett tőle és „a nevetségesen mezítelen életén kívül” más veszítenivalója nem is maradt? A válasz pedig nagyon egyszerű: az embernek minden körülmények között törekednie kell arra, hogy rátaláljon arra, amiért élni érdemes. Nem feltétlenül kell nagy és világmegváltó életcélokra gondolni, olyan apróságok is elegendőek, mint, hogy „még egyszer szeretném látni a szerelmem arcát” vagy „érezni szeretném a zsenge fű érintését a talpamon”.

Frankl szerint az élet értelem három módon manifesztálódhat:

  1. teljesítmény útján: valamilyen munka vagy tevékenység által
  2. szeretet vagy szerelem útján: valamilyen tapasztalat vagy találkozás által
  3. szenvedés útján: végül pedig azáltal, hogyan viszonyulunk az elkerülhetetlen szenvedéshez

A szenvedés az élet egyik velejárója, melyet nem kerülhetünk el, azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá és találunk-e benne értelmet.

Logoterápia dióhéjban

A Frankl által megalapított logoterápia – a pszichoterápia „harmadik bécsi iskolája” – az emberi lét jelentésére, és az ember jelentéskeresésére koncentrál. A görög logosz szóból alkotta meg a pszichiáter a kifejezést, amely annyit tesz mint jelentés és értelem. A logoterápia nem az ember lelki életében felbukkanó ördögi körökre és visszacsatolásokra koncentrál, hanem megtörni igyekszik azokat.

Persze a folyamatos jelentés utáni kutatás belső feszültséget generál, ez azonban az értelem megtalálásának természetes és elengedhetetlen velejárója. Frankl úgy tartja, hogy nincs semmi, ami jobban segítené az ember túlélését, mint az a tudat, hogy az életének igenis van értelme. Nietzsche szavait idézve:

„Akinek van miért élnie, szinte minden hogyant kibír.”

Ez a hitvallás a haláltáborok barakkjain belül több ízben beigazolódott. Azok, akik tudták, hogy valaki vagy valami még várja őket odakint, létezik valami, amiért érdemes napról napra kikelni az ágyból a földi pokolban, nagyobb eséllyel éltek túl. Az emberi elme és akaraterő tehát bármilyen mély szakadékból képes kirántani, legyenek bármilyen elviselhetetlenek és kilátástalanok a körülmények.

 „Minden kornak megvan a maga kollektív neurózisa, ennek megfelelően pedig minden kornak szüksége van a maga pszichoterápiájára, hogy leküzdhesse a neurózist.”  A XX. század neurózisa az egzisztenciális vákuum, ami még napjainkban is helytálló. Ez annyit tesz, hogy jelenlegi világunkban már meghaladtuk az ösztönök irányította viselkedést, ám már a hagyományok és tradíciók is egyre inkább a múlt homályába merülnek. Az egzisztenciális vákuum leginkább az unalomban, és az értelem nélküli életben mutatkozhat meg. Ezek pedig súlyosabb esetben akár a saját életünk kioltásához is vezethetnek. A logoterápia az értelemkeresésben igyekszik segíteni, azonban fontos kiemelni, hogy arra nincs egyértelmű és általános érvényű válasz, mi az élet értelme. Ez minden embernek minden egyes helyzetben más-mást jelent. Tehát életünk során azt a specifikus és jól megragadható értelmet kell kutatnunk, amelyet egy adott pillanat megtestesít, legyen bármi is az.

Sas Eszter Krisztina, online szerkesztő/újságíró
a szerző cikkei

hirdetés
IRATKOZZ FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés
hirdetés