hirdetés
hirdetés
hirdetés

Jóllét növelése

10 munkahelyi stresszfaktor, amit egy jó vezető kiiktathat

Az általános stressz-szintünk megnövekedésével égetővé vált a kérdés: hogyan iktathatjuk ki a stresszforrásokat, amelyek nemcsak egyéni szinten betegítenek meg minket, de a munkahelyünket is krónikusan beteggé teszik? Ezúttal továbbmegyünk a tüneti kezelésénél, és a bajok gyökerét vizsgáljuk meg.

Egy közelmúltbeli APA-kérdőív (American Psychological Association - Amerikai Pszichológiai Társaság) eredményei szerint az amerikaiak 61%-a érzi úgy, hogy a munkahelye legalábbis „szignifikáns” stresszforrásként szolgál az életében. Ezen nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen a megnövekedett munkaórák, a multitasking, a modern technológiák miatti folyamatos elérhetőségünk (vagy legalábbis az ezzel kapcsolatosan megnövekedett elvárások), a megélhetés emelkedő költségei és az esetleges holtvágányra kerülés bénító érzése egyaránt jelentősen növelik az általános stressz-szintünket.

A munkahelyi jóllétet szem előtt tartó és elősegíteni kívánó vezetők rendszerint olyan megoldásokban gondolkodnak, mint vállalat által támogatott testmozgás vagy dohányzásról leszoktató program, álló munkaállomások, egészségesebb ételek vagy jóga- és meditációórák. Kétségtelen, hogy ezek mindegyike szerepet játszhat az alkalmazottak egészségének fejlesztésében. De ha maga a munkahelyünk az, ami beteg, akkor a fent sorolt változtatásokkal még nem fogunk a probléma gyökeréig hatolni, így aztán nem is tudjuk eredményesen kezelni azt.

Nézzük, melyek azok a tényezők, amelyek egy munkahelyet krónikusan beteggé tesznek!

1. Autonómia hiánya

Nap mint nap látni, hogy okos és kiváló munkavállalók szeretnék jól végezni a munkájukat, csakhogy a főnök krónikus mikromenedzselési betegségben szenved, és ezzel folyamatosan szabotálja a dolgozók arra irányuló erőfeszítéseit, hogy rendesen elvégezzék a munkát – ezzel pedig idő és egyéb erőforrások is pocsékba mennek. A folyamatos vezetői ellenőrzés csak a frusztrációt és a neheztelést táplálja a munkavállalókban. A produktivitást is erősen csökkenti, amikor egy e-mailt is csak úgy lehet elküldeni, ha cc-zed a felettesednek. Ha pedig tartósan akadályoznak abban, hogy hatékonyan végezzük a munkánkat, ez idővel komoly stresszforrássá növekedhet.

2. Homályos elvárások

A tisztázatlan elvárások nemcsak stresszforrásként szolgálnak, de rengeteg időt és energiát is elpocsékolhatunk velük. Lehet, hogy a dolgozóink munkaköri leírásai olyan átfedést mutatnak, ami folyamatos bizonytalanságban tartja őket afelől, hogy nem valaki más munkáját végzik-e éppen, vagy amiatt aggódnak, hogy talán nem veszik ki rendesen a részüket a munkából? Mindennapos küzdelmet jelent számukra, hogy eldöntsék, mennyi időt töltsenek az egy-egy projekttel való foglalkozással, vagy hogyan priorizálják a teendőiket? Esetleg olyan egyenetlenül van elosztva a munkaterhelésük, hogy gyakran rosszul érzik magukat, akár szégyenkeznek is amiatt, hogy csak tétlenül tétlenül tengenek-lengenek, miközben úgy érzik, valamit biztosan csinálniuk kellene – de vajon mit is? Minél kevésbé világosan körülhatárolt egy dolgozó munkaköre – még akkor is, ha a tisztázottság esetében csak annyit jelentene: „Csinálj meg bármit, ami felmerül; folyamatosan tájékoztatunk az újabb feladataidról –, annál kevésbé lesz hatékony a munkavégzése, és emellett még stresszesebb is lesz…

3. Ütköző érdekek

A homályos elvárásokhoz kapcsolódik az a sajnos nagyon is gyakori probléma, hogy egy munkavállalónak több felettese is van, eltérő elvárásokkal. „A teve egy olyan ló, amit egy bizottság tervezett” – és ez rendszerint igaz az ilyesféle együttműködésben megvalósult projektekre is… Talán még rosszabb a helyzet, amikor van egy „nagyfőnök” és egy „kisfőnök”, akik egymástól függetlenül adnak utasításokat, figyelmen kívül hagyva azt, hogy a másik is (akár az övével ellentétes) utasításokat ad. Ilyenkor a dolgozó valóságos aknamezőn egyensúlyoz, ráadásul ez az autonómia hiányának érzését is erősíti benne, ami még tovább növeli a stresszt…

4. Folyamatos félbeszakítások

A modern munkahelyen (akárcsak a magánéletünkben) egyre inkább hozzászokunk ahhoz, hogy félbeszakítanak. Már szinte előre várjuk azt, hogy megzavarjanak: egy e-mail, egy sms, egy chatüzenet hangjára várunk ugrásra készen, miközben épp egy beszélgetés vagy egy tárgyalás kellős közepén vagyunk valakivel; vagy előre számítunk az „Elnézést, ezt fel kell vennem” mondatra a beszélgetőpartnerünktől egy fontos személyes találkozónkon. Érdemes tudatosan odafigyelnünk arra, hogy egy nyolcórás munkanap alatt mennyi gyűlik össze ezekből a zavaró tényezőkből, és mennyire van ez romboló hatással a termelékenységünkre. Ez sok munkatárs számára azt jelenti, hogy folyamatosan elterelik a figyelmüket, miközben éppen belemélyedhetnének egy projektbe vagy egy új ötlet kidolgozásába. És sajnos sok esetben eleve egyáltalán nem is sikerül eljutniuk ebbe a produktív fázisba a folyamatosan fennálló zavaró tényezőknek köszönhetően! Ehelyett a multitaskinggal kell küzdenünk folyamatosan, és ez nemcsak azt jelenti, hogy végül semmit sem sikerül jól elvégeznünk, de az agyunk sem pihenhet egy percre sem – ami pedig a stressz-szintünket is folyamatosan az egekben tartja.

5. Visszajelzés hiánya

Volt már olyan teljesítményértékelésed, amitől hetekkel előre az egekbe ugrott a stressz-szinted – nagyrészt azért, mert sejtelmed sem volt, mi fog szerepelni benne? Az egészséges munkahelyeken a dolgozók mindig tudják, hányadán is állnak, ugyanis korrekt, világos visszajelzést kapnak a teljesítményükről, méghozzá rendszeresen, ami magában foglalja a dicséreteket és a konstruktív kritikát is. Pontosan tudják, hogy mi az, amit jól csinálnak, és mi az, amin még dolgozniuk kell, annak érdekében, hogy ne vegyék fel annak az embernek a defenzív alapállását, aki még nem tudja, hogy földbe döngölik-e egy negatív kritikával vagy sem.

6. Személyes támadások vagy a biztonságérzet hiánya

Napjainkban minden korábbinál élénkebb a párbeszéd azokról a rendszerszintű problémákról, amelyekkel a nemük, nemzetiségük, etnikumuk vagy éppen szexuális orientációjuk miatt szembesültek-szembesülnek munkavállalók a munkahelyükön. A mélyben megbúvó előítéletektől egészen a diszkriminációig rengeteg esetben részesülnek dolgozók rossz bánásmódban – ami igen nagy aggodalmakra ad okot, már csak ha azt nézzük is, mennyi időt töltünk az életünkből a munkahelyünkön. Vannak olyan munkahelyek, ahol nem csoportokat ér diszkrimináció, viszont egyénekre irányuló zaklatás van jelen, míg máshol az a szokás terjedt el, hogy a hibákért mindig valaki mást okoljunk – ez rendszerint fentről lefelé „terjed”. Egy dolog biztos: a fizikailag vagy érzelmileg nem biztonságos munkahely igazán toxikusnak minősül lelki egészségünkre nézve; és nemcsak azok számára, akiket közvetlenül ér támadás, hanem mindazoknak is, akik az erőszak továbbterjedésétől félve csak csendben meghúzzák magukat, és rettegnek. A folyamatos védekező álláspont nemcsak a stresszt növeli tovább, de a termelékenységet is egészen biztosan csökkenti.

7. A tágabb összefüggések átlátásának hiánya

Számos boldogságkutatás rámutatott a múló öröm és a mélyebb boldogság közötti különbségre: nem kétséges, hogy ha látjuk az értelmét annak, amit csinálunk, boldogabbak leszünk, és a kiteljesedettség mélyebb érzését éljük át. Persze nem létezik olyan munka a földön, amelyik a spirituális kiteljesedettség érzésével telít el minden pillanatban – még akkor is, amikor épp a fénymásoló mellett ácsorgunk a sorunkra várva. De általában véve minél jobban átlátja egy munkavállaló, mit ad hozzá a munkájával a nagy egészhez, annál elkötelezettebbnek és kiteljesedettebbnek érezheti magát. Érezzük a különbséget aközött, hogy „Egész álló nap a fénymásoló gombját nyomkodom” és hogy „Kívülről úgy nézhet ki a munkám, hogy sokszor egész nap csak fénymásolok de ha nem készíteném el ezeket a fénymásolatokat, akkor sohase készülhetnének el ezek a szórólapok – és tudom, hogy az ezeket a szórólapokat elolvasó emberek x százaléka végül ezt meg azt fogja csinálni – ami pedig azt jelenti, hogy végső soron változást idézek elő a munkámmal”. A munkaadók segíthetnek ennek elérésében azzal, ha olyan kultúrát alakítanak ki, amelyben büszkének lehet lenni arra a hatásra, amit az itt végzett munka összességében a világra kifejt.

8. A szabadság inkább csak „úgynevezett szabadság”

Rendkívül romboló hatást tud kifejteni a munkahelyi kultúrára az, ha a dolgozók nem mernek szabadságra menni. A produktivitásra és a kreativitásra is romboló hatással van az, ha az ember már égető szükségét érezné egy kis kikapcsolódásnak, de nincs rá lehetősége (vagy lehetőség éppen lenne, csak úgy érzi, nem engedheti meg magának). Ám ami még ennél is rosszabb, az az, hogy számos munkahelyen a szabadságot a következőképpen képzelik el: ha a dolgozó szabadsága alatt merül fel valamilyen probléma, természetesen azt is kezelnie kell, tehát elérhetőnek kell lennie – és ez nem csak a vészhelyzetek esetére igaz. (És számos alkalmazott esetén, még ha nincs is jelen expliciten ez az elvárás, ők mégis attól félnek, hogy ha nem nézik rendszeresen az e-mailjeiket, az az állásukba kerülhet.) Napjainkban úgy tűnik, már a betegszabadság is a múlté: ma már sok esetben azt jelenti, hogy továbbra is dolgozunk – éppen csak otthonról. (Ami logikus: hiszen így nem fertőzhetünk meg senkit! Mi más oka lehetne, hogy ne jelenünk meg a munkahelyünkön? Pihenés – ugyan már, mi az, kinek van arra szüksége?...)

9. A menedzsmentbe vetett hit hiánya

Az amerikai alkalmazottak egyre növekvő számban számolnak be arról, hogy nem bíznak meg a felettesekben (magyar viszonylatban nincs erről adatunk, de nem hinnénk, hogy túl rózsás lenne a helyzet ezen a téren). Mindannyian tudjuk, hogy a bizalom hiánya (vagy éppen megingása) alááshat emberi kapcsolatokat – de a legtöbb esetben csak családi vagy barátok közt felmerülő problémaként gondolunk erre. Mi a helyzet akkor, ha történetesen a főnökünk az, akiben képtelenek vagyunk megbízni? Mi van akkor, ha egyszerűen csak nem érezzük azt, hogy a feletteseink odafigyelnek ránk, őszinték velünk, és gyakorlatiasan cselekednek? Ilyen esetekben lezuhanhat a munkamorál, és megnőhet az idegesség szintje a dolgozók között, akik egy idő után már egészséges mértékű kockázatot se mernek majd vállalni, és rettegnek attól, hogy hibákat ejtenek. Ennek az az eredménye, hogy csökken a cégnél az általános kreativitás és problémamegoldási képesség, és mindenki inkább az önvédelemmel van elfoglalva, mint azzal, hogy produktív legyen, és hozzárakjon valamit a nagy egészhez.

10. Előrelépési lehetőségek hiánya

Aki már volt ilyen helyzetben, annak nyilvánvaló: a sehová sem vezető holtvágány, a kilátástalan állás semmi esetre sem tölt el a kiteljesedettség érzésével, de még csak elkötelezettnek sem igazán érezzük tőle magunkat. Leggyakrabban a „kilátástalanság” és a „kimerültség” szavak kapcsolódnak az ilyen állásokhoz a fejünkben. Persze az egyszerűen nem realisztikus elképzelés, hogy egy adott munkahelyen minden dolgozónak egyenes útja vezessen előre, egészen a nagyfőnöki székig – de ez még nem jelenti azt, hogy ne lehessen mindenkinek kilátása az előrelépésre. Legyen az pusztán a munkakör nevének megváltozása, egy hivatalos előléptetés vagy béremelés, esetleg a döntéshozatali felelősség kiterjesztése – csaknem minden munkakörben megvan a potenciál, hogy a jó teljesítményt valamiféle előléptetéssel háláljuk meg. Ha ez nincs meg, akkor jobb, ha tisztában vagyunk vele, hogy ez megnövelheti az alkalmazott stressz-szintjét, mivel a holtvágányon vesztegléstől egyre inkább csapdába zárva érzi magát, kevésbé reménykedhet a változásban, és kisebb kontrollt érez a saját sorsa felett.

(forrás: Psychology Today)
hirdetés
IRATKOZZON FEL
HÍRLEVELÜNKRE!

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!

hirdetés
ÉRDEKES HÍRE VAN? KÜLDJE EL NEKÜNK!
hirdetés

A HRKOMM Award 2018 nyertes pályázatainak bemutatása február 20-án. SAVE THE DATE!

hirdetés